20+ bakancslistás program Budapesten a felejthetetlen téli élményekhez

A végtelen sötétségben könnyen úgy tűnhet, hogy az adventi programdömpingen túl semmit sem tud nyújtani a tél. Mi viszont nem vagyunk hajlandóak unatkozni a hidegebb hónapokban sem és ha kipipáljátok szezonális bakancslistánkat, ti sem fogtok!

Hangolódjatok a város varázslatos vásáraiban! 

Kezdjük egy klasszikussal: vesszetek el a karácsonyi forgatagban! Budapest idén is nagyszerű adventi vásárokkal vár, amiket kár lenne kihagyni az ünnepek közeledtével vagy épp azután. Mámoros, forralt bor és kürtőskalács-illatú aromafelhő, csodálatos díszkivilágítás, fényfestés, rengeteg portéka és jégpályák – lehetetlen megunni!

Fotó: Advent Bazilika

Járjátok be a várost a Fényflottával! 

Teljesen mindegy, hány éves az ember, a Fényflotta mindenkit képes elkápráztatni. Az ünnepi díszbe öltözött járművek között nem csak fényvillamosokat találtok, hiszen a hegyek közé is felkapaszkodhattok a fényárban úszó fogaskerekűvel, vagy ringatózhattok a Dunán a varázslatos fényhajón. Menetrendért csekkoljátok a BKV-oldalát!

Fotó: Shutterstock

Járjátok be a fővárosban megelevenedő Reszkessetek, betörők! c. film helyszíneit!

Ha hozzánk hasonlóan szeretitek Budapest legszebb helyszíneit újraértelmezni, fedezzétek fel a várost a Reszkessetek, betörők! c. film alapján! Ezeken a helyszíneken ti is belecsöppenhettek minden karácsony kihagyhatatlan kultfilmjének atmoszférájába – erre a listára bizony még Kevin is rábólintana!

Fotó: New York Café

Melegedjetek fel a főváros legfinomabb forró csokoládéival! 

Kell ennél többet mondanunk? Nincs az a téli fáradtság, amiből egy testet-lelket átmelengető, tejszínhabos csodacsoki ne tudna kihúzni. Keressetek fel minél több helyet, ahol belekortyolhattok a selymes csokifolyamba – ebben a cikkünkben megmutatjuk kedvenc helyeinket, ahol ráadásul igazán ritka ízkombinációkat is kipróbálhattok.

Fotó: Erdei Fagyizó és Kávézó Facebook

Keressetek antikvár könyveket a téli bekuckózáshoz! 

Minden könyvmoly jól tudja, hogy kedvenc hobbija nem csak az olvasásról szól: legalább ennyire fontos az azt megelőző terepmunka, válogatás, gyűjtés, felhalmozás és az új darabokban való gyönyörködés is. A ráhangoló folyamatot izgalmasabbá tehetitek, ha a nagy áruházláncok helyett felkerestek egy eldugott antikváriumot – azon kívül, hogy igazi kincsekre bukkanhattok, állítólag itt még jobb illata van a könyveknek! 

Fotó: A Hely Antikvárium

Nosztalgiautazás Budapest utcáin, négy keréken

Decembertől januárig igazi nosztalgiautazás veszi kezdetét a fővárosban: a járművek szerelmeseiként teljes körűen restaurált oldtimer autóbuszokon kalandozhattok hétvégente, miközben megismerhetitek a különleges buszok és legendás gyártójuk történetét. Ez a program a kíváncsi gyerekeket is érdekelni fogja!

Fotó: Szikora Zsombor | MMKM

Kóstoljátok meg az év bejglijét!

Ami nyáron az Országtorta, az télen az Év Bejglije: fedezzétek fel a klasszikus és az újhullámos bejgli-kreációkat! Budapesten ráadásul a Major Cukrászda bronzérmes diós, illetve ínyenc süteményeit is meg tudjátok kóstolni.

Fotó: Magyar Cukrász Ipartestület

Éljétek át a hüttehangulatot a fővárosban! 

Budapest sokszínűségének köszönhetően szerencsére nem kell túlzottan eltávolodnotok a fővárostól – sőt! – , ha testet-lelket átmelegítő forró italokkal a kézben, hüttehangulattal karöltve élnétek meg a téli hónapok szépségét. A Normafától a Városligetig szerte a városban találtok olyan osztrák hüttéket megidéző helyeket, ahová jó betérni egy didergős napon.

Fotó: Veranda Delikát

Tartsatok téli filmmaratont otthon! 

Bújjatok be a takaró alá, és egy nagy vödör popcornnal kiegészítve tartsatok esti filmmaratont! Válogatni bőven van miből: télen jön ki többek között a Zootropolis és a Tőrbe ejtve folytatása, a Szenvedélyes nők, valamint a Rózsák háborúja is. Sorozatfüggőknek talán nem is kell mondanunk, de itt az idő, hogy ledaráljátok a Stranger Things záróévadát és az Emily Párizsban vadonatúj részeit is. Itt az összes kedvencünket megtaláljátok műfajok szerint.

Fotó: Vertigo Média

Hangolódjatok csillagfényes koncerteken! 

Mesés dallamok, szemkápráztató helyszínek, és a klasszikus zene ünnepelt csillagai… Tényleg ez az év legcsodásabb időszaka! Budapesten immár hagyomány, hogy az adventi időszak alatt esténként a zenéé a főszerep – engedjétek hát, hogy magával ragadjon benneteket a pompás koncertek varázsa! Mutatjuk is, hogy miből érdemes válogatni.

Fotó: Nagy Attila

Fényesítsétek meg az estéket ragyogó fénykiállításokkal! 

Amikor azt hinnétek, a téli sötétség nem is lehetne nyomasztóbb, előbukkannak a fényparkok, hogy egy kis ragyogást hozzanak az életetekbe. Szerencsére Budapesten és környékén is számos szemkápráztató fénykiállításon vehettek részt – többek között vár a Garden of Lights, a Lumina Park, a Világ Állatai Lampionfesztivál és a gödöllői Story of Lights is.

Fotó: Egy jó kép rólad

Ne hagyjátok ki a Városliget ingyenes fényparkját se:

Ne maradjatok le az új rendezésben debütáló Csongor és Tünde színdarabról! 

A Csongor és Tünde ma is jóval több egy kötelező olvasmánynál, most pedig egy igazán modern változatban élvezhetitek. Vörösmarty klasszikusa november 28-án tért vissza a Nemzeti Színház deszkáira – megújulva, de továbbra is lelkünk legmélyebb húrjain játszadozva. 

Fotó: Egy jó kép rólad

Csússzatok a város legmenőbb koripályáin!

Néha csak a tél végén jut eszünkbe ez a remek kikapcsolódási forma, szóval itt is hangsúlyozzuk: menjetek korcsolyázni! A korizás ráadásul szuperül átmozgat, így ha a munka utáni sötétség kedveteket szegné, a műjégpályákon egészen biztosan örömmel fogjátok kipipálni a napi testmozgást. Ha családiasabbra vennétek a tempót, vegyétek az irányt a főváros hangulatos adventi jégpályái felé – néhány helyszínen ráadásul ingyenesen is tudtok csúszni. Ebben a cikkünkben az összes fővárosi koripályát megtaláljátok kerületenként.

Fotó: Városligeti Műjégpálya

Keressétek fel Budapest környékének legédesebb látnivalóit!

Az ország számos pontján találkozhattok mézeskalácsvárosokkal, Budapesthez legközelebb például Csömörön, Monoron, Törökbálinton, Mogyoródon és Zsámbékon. Ezt a programot ráadásul a gyerekek is imádni fogják!

Fotó: Bellus Zsolt/Csömör aktuális Facebook-oldala

Fedezzétek fel a Dunakanyar bekuckózós kávézóit! 

Mesés panoráma és isteni kávé? Ide vele! A Dunakanyar vidéke télen is kihagyhatatlan kirándulóhelyeket kínál, azonban nem árt, ha néha megálltok egy kicsit felmelegedni. Ebben a cikkünkben megtaláljátok a környék leghangulatosabb kávézóit – persze látnivalókkal együtt!

Fotó: Babszem Kávézó Facebook

Tegyétek próbára magatokat egy szuper kvízesten!

A nagy hidegben is alaposan ki fogtok melegedni egy adag agytornától – az Eat’n’Sip Étterem, a ZentaKraft és a Habakuk Bár például rendszeresen hirdet meg kvízesteket a legszélesebb tematikában, de érdemes a rendezvényeket szervező Quizzone vagy a Kvízestek kínálatát is rendre átböngészni.

Fotó: kvizestek.hu Facebook

Adjátok át magatokat a téli varázslatnak a Madách Színházban!

A Jégvarázs nem csupán egy mese: tanulságos üzeneteinek és felemelő történetének hála egy igazi szívmelengető élmény az egész családnak. A Madách Színházban premierje óta töretlen népszerűségnek örvendő Broadway-musical káprázatos látványvilágában és fülbemászó dallamaiban februárig tudtok elmerülni.

1073 Budapest, Erzsébet körút 29-33. | Weboldal

Fotó: Madách Színház

Édesítsétek meg a napot frissen készített kürtőskaláccsal!

Nincs is jobb, mint egy kiadós téli séta után feltöltődni egy ujjbegyeket melegítő, puha kürtőskaláccsal. Mint minden rendes hagyományos édességnek, úgy ennek a kedvencnek is fellelhetőek az újragondolt változatai: az Édes Mackóban például a szokásos ízvilágú kürtőskalácsok mellett karácsonyi fűszerezésű különlegességeket is kóstolhattok, az adventi hétvégéken pedig négy különböző menüvel kényeztethetitek magatokat. 

1146 Budapest, Állatkerti körút 14-16. | Facebook

Fotó: Édes Mackó Facebook

Járjátok végig a város lenyűgöző kiállításait!

Nincs is jobb kulturális élmény a hideg, sötét hónapokban, mint egy kiállítás felfedezése, a felhozatalra pedig most sem lehet panasz: egész télen megtekinthetitek például az első kínai császár agyagkatonáit. A Kordás Galériában ingyenesen csodálhatjátok meg a művész életművét az egészen korai alkotásoktól a friss festményekig, a Deák17 Galériában pedig Nagy-Budapest különféle arcai elevenednek meg. A téli kiállításdömpingben még a Michael Jackson-rajongók sem maradnak hoppon.

Fotó: Bíró Dávid

Kutassátok fel a város újdonságait!

A tél és a hideg idő közeledte tökéletes alkalmat kínál, hogy felfedezzétek a város frissen nyílt éttermeit és gasztrodesztinációit. Ha ránk hallgattok, ti sem hagyjátok ki idén télen a város legínycsiklandóbb újdonságait: látogassatok el a főváros első lasagnézójába, próbáljátok ki a Budapest-style pizzát, töltődjetek fel Mama gulyáslevesével, tekintsetek le a városra egy elegáns rooftop bárból, vagy kísérletezzetek vadonatúj ázsiai ízekkel!

Fotó: Mama Goulash Facebook-oldala

Melegedjetek át egy forró szaunaszeánszon!

A hidegebb hónapoktól már-már elválaszthatatlan az egészségre számos pozitív hatást gyakorló szaunázás. Budapesten számos nagyszerű lehetőség adódik, hogy hódoljatok ennek a kikapcsolódási formának, érdemes felkeresni a V.30 Belvárosi Sportközpontot, a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszodát vagy a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőt ha regenerálódásra vágytok.

Fotó: V.30 Belvárosi Sportközpont Facebook

Helyek, ahol élő zenével töltődhettek fel: