2021 legjobb filmjei: 20 vígjáték, ami biztosan feldobja az estéd

2021 ugyan még nem ért véget, de úgy döntöttünk, érdemes összegyűjteni az év legjobb vígjátékait eddig. Szerencsére sok magyar premier is volt az idén, így azok közül is tudtunk szemezgetni. Cikkünket hónapról hónapra frissítjük majd a legviccesebb filmekkel!

A legjobb filmek 2021-ben – korábbi tematikus ajánlóink:

Legjobb vígjáték filmek 2021
Ryan Reynolds két filmmel is bekerült a válogatásunkba idén!

Elsőként jöjjenek a legjobb 2021-es vígjátékok a nagyvilágból:

Free Guy (IMDB: 7,6)

Egy banki alkalmazott rádöbben, hogy valójában háttérszereplő egy nyílt világú videójátékban. Úgy dönt, kezébe veszi az irányítást és ő maga lesz saját története főhőse – ő lesz az a fickó, aki e korlátokat nem ismerő terepen kiigazodva megmenti a világot.

Szörnyella (IMDB: 7,4)

Az 1970-es évek Londonjában, a punk rock forradalom forgatagában játszódó történet Estellát (Emma Stone), a fiatal csavargót követi nyomon, aki eszét és kreativitását hasznosítva igyekszik nevet szerezni magának ruhaterveivel. Összebarátkozik két tolvajjal, akiknek tetszik a csínytevésre hajlamos lány; együttes erővel boldogulnak a londoni utcákon. Egy napon Estella divathoz való érzéke felkelti von Hellman bárónő (Emma Thompson), a lefegyverzően sikkes divatlegenda figyelmét. Újdonsült munkakapcsolatuk azonban olyan események és felfedezések láncolatát indítja el, amik előcsalják Estella galád oldalát.

Rosa eskövője (IMDB: 6,5)

Rosa nemsokára 45 éves lesz, és rájön, hogy eddig egész életét csak mások szolgálatának szentelte. Elhatározza, hogy mindezt maga mögött hagyja, a kezébe veszi az életét, és valóra váltja régi álmait.

Moxie, avagy a vagány csajok visszavágnak (IMDB: 6,7)

Egy félénk 16 éves lánynak elege lesz a középiskolájában uralkodó szexista és mérgező légkörből, ezért inspirációt merít édesanyja lázadó múltjából, és névtelenül kiad egy újságot, amely forradalmat szít az iskolában. A Jennifer Mathieu regényéből készült film rendezője Amy Poehler.

 

The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag (IMDB: 7,6)

A szuperhősök nem mind jók. Nem kedvesek. Nem akarnak segíteni. A titokzatos X-különítménybe a legelvetemültebbeket gyűjtik össze, és alaposan felfegyverzik őket. Harley Quinn (Margot Robbie), Bloodsport (Idris Elba), Peacemaker (John Cena) és a Belle Reve börtön még néhány rafináltan gonosz lakója fejébe apró robbanószert szerelnek: ha nem engedelmeskednek, robban a bomba. Ha engedelmeskednek, megmenthetik a világot. Corto Maltese szigetén vetik be őket. És ők harcolnak, mert muszáj, de közben azért jól is akarják érezni magukat: de az ő esetükben ez veszett pusztítást jelent.

Dzsungeltúra (IMDB: 6,6)

1916-ban, az első világháború második évében egy Frank nevű folyami hajóskapitány egy Lily nevű brit tudóst és annak testvérét küldetésre viszi az amazóniai dzsungelbe, hogy megtalálják az Élet Fáját, amelyről úgy vélik, gyógyító erővel rendelkezik, és így nagy hasznára válhat a modern orvostudománynak. Mindeközben a triónak meg kell küzdenie a veszélyes vadállatokkal, a forró és halálos környezettel, valamint a szintén a fát kutató, Joachim herceg vezette németekkel.

Tunéziai terápia (IMDB: 6,2)

Selma, a párizsi pszichoterapeuta hazaköltözik Tunéziába, hogy rendezze az életét. A tuniszi családi házuk tetőterében berendezett rendelőjében szeretné folytatni a praxisát. Családja és a helyi közösség gyanakodva és szkeptikusan fogadja a vállalkozást, azonban hamarosan számos kliense akad, a helyi fodrásztól kezdve az imámig. Saját rokonaival, különösen lázadó unokahúgával is boldogulnia kell, miközben egy rendőr egyszerre udvarol neki és fenyegeti bezárással a rendelőjét, ha nem küzdi végig magát a hivatalos engedélyeztetésen.

Előzmények törlése (IMDB: 5,8)

Franciaország egyik vidéki kertvárosában három jóbarát küzd a 21. századi technológia és a közösségi média kihívásaival. Marie elvált, és attól retteg, hogy egy szexvideó miatt elveszítheti tizenéves fia szeretetét és megbecsülését. Christine-t sorozatfüggősége sodorta a csőd szélére. Munkáját elvesztette, most sofőrként dolgozik, de valamiért minden utasa egycsillagosra értékeli a szolgáltatását. A nemrég megözvegyült Bertrand pedig lányának online zaklatóival veszi fel a kesztyűt, miközben lassan beleszeret egy telefonos marketinges izgalmasan búgó hangjába. Ők hárman együtt indulnak harcba az életüket uraló adatfelhők ellen egy szélmalomban élő, jóindulatú hacker segítségével. Kalandjaik során kisvárosi otthonukból egészen Kaliforniáig és Madagaszkárig eljutnak.

A nagy visszatérők (IMDB: 5,6)

Max Barber producer (Robert De Niro) új filmje hatalmas bukás a mozikban. Mivel emiatt az adósságát sem tudja visszafizetni, a hírhedt maffiafőnök, Reggie Fontaine (Morgan Freeman) markába kerül. Max úgy próbálja menteni az irháját, hogy meggyőzi Reggie-t, finanszírozzon egy újabb forgatást. Ez azonban már nem a nézők kedvéért készül, csupán azért, hogy egy biztosítási csalással óriási összeget zsebeljenek be. A vén, részeges főszereplő, Duke Montana (Tommy Lee Jones) azonban áthúzza minden számításukat.

Sokkal több mint testőr 2. (IMDB: 6,1)

Michael Bryce (Ryan Reynolds) kényszerszabadságra megy, ám pihenésre, feltöltődésre tett próbálkozása rövidéletűnek bizonyul: feltűnik a színen Darius (Samuel L. Jackson) felesége, Sonia (Salma Hayek), aki megmenti a testőrt egy gyilkossági kísérlettől. A temperamentumos nő azonban segítséget vár a „szívességért” cserébe, így Bryce-nak nincs más választása, össze kell fognia Soniával, hogy kiszabadítsák Dariust. A bökkenő csak annyi, hogy a kényszerszabija miatt Bryce nem használhat semmilyen halálos fegyvert a bevetés során, így egyedül csak az eszére és szerencséjére hagyatkozhat a bérgyilkos kiszabadításában.

A fiúknak – Örökkön örökké (IMDB: 6,3)

Miközben Lara Jean Covey a középiskola végére és a felnőttkor kezdetére készül, néhány sorsdöntő utazás arra sarkalja, hogy újragondolja ballagás utáni életét és a családjával, barátaival és Peterrel való kapcsolatát.

A szerelem röviden (IMDB: 6,6)

A mindent betegesen halogató Teddy esküvőjének másnapján arra ébred, hogy minden perc elteltével egy évet ugrik előre életében. Ahogy jövőjét egy-egy szempillantás alatt látja előre lejátszódni, ráeszmél, hogy ezentúl minden egyes másodpercet ki kell használnia, annak érdekében, hogy ne maradjon le a legszebb pillanatokról és ne veszítse el élete szerelmét.

Örökkön örökké (IMDB: 6,2)

Zazie két barátjával, Patrikkel és Antonnal él együtt, mindhárman megrögzött szinglik, akik hallani sem akarnak komoly kapcsolatról. Amikor a fiatal lány meghívót kap gyerekkori barátja esküvőjére, elhatározza, hogy mindenáron megakadályozza, hogy a pár kimondja a boldogító igent, mert a fiú jobbat érdemel. A botrányos lagzi másnapján aztán Zazie különös felfedezést tesz. Ismét az esküvő napján ébred, és ha nem tesz valamit, akkor ez így fog menni örökkön örökké.

A beszéd (IMDB: 6,4)

A 35 éves Adrien éppen halálra unja magát a családi vacsorán: ma este is minden ugyanúgy történik, ahogy a megelőző ezer alkalommal. Unalma váratlanul pánikba fordul át, amikor leendő sógora felkéri, hogy tartson beszédet közelgő esküvőjükön. Adrien nincs olyan állapotban, hogy esküvői beszédet tartson. Barátnője nemrég szakított vele, őt pedig csak az érdekli, hogy visszaszerezze.

Bo Burnham: Benn (IMDB: 8,7)

Zenés stand-up különkiadás, amelyet a zseniális amerikai humorista Bo Burnham egyedül vett fel és adott elő, egyetlen, nagyon szokatlan év leforgása alatt.

Legjobb vígjátékok 2021: Bo Burnham: Benn

Most pedig a legjobb magyar vígjátékok 2021-ből:

Becsúszó szerelem

Gyula, az elkötelezett fociultra és felesége, Mariann gyereket szeretnének. Miután kiderül, hogy a férfi meddő és az örökbefogadás lehetősége is elszáll, Mariann utolsó esélyként megállapodik egy roma lánnyal, Lüszivel, hogy a hamarosan születendő gyermekét magukhoz veszik. A terv mindannyiuk életét fenekestül forgatja fel. Gyulának ettől fogva folyamatosan trükköznie kell, hogy ne bukjon le a rasszista focirajongó barátai előtt, a magánélete pedig további nem várt fordulatokat tartogat számára: Ámor nyilai a legváratlanabb helyről találnak a szívébe, humoros helyzetek és erkölcsi dilemmák sora elé állítva hősünket.

Mentés Másképp

A történet egy 29 éves befásult és kiégett irodista srácról, Lovas Márkról (Sándor Péter) szól, aki kap egy érdekes megbízást egy kétségbeesett apától (Trokán Péter), miszerint a depressziós lányát segítsen megmenteni az ő különleges Alternatív terápia módszerével. Márk egy új esélyt kap a boldog életre: Megmenthet egy életet a folytonos szomorúság rabságától. Az alternatív terápia lényege, hogy a kezelt beteg nem tudja, hogy kezelés alatt áll. Mainpulálják az életét, úgy hogy a gyógyuláshoz szükséges élményeket és érzelmeket váltsák ki belőle.

Így vagy tökéletes

Az írók nem mind elviselhetetlenek, de András (Fekete Ernő) kétségtelenül az. Egy sikeres reklámügynökség kiégett kreatívigazgatójaként még azután is komoly író szeretne lenni, hogy az első regénye csúnyán megbukott. Lenéz mindent, ami nem szépirodalom, így mélyen megveti az új spirituális bestsellert, az Így vagy tökéletest és annak népszerű szerzőjét, Katát (Béres Márta). Aztán egy közös fotójuk felpörög a közösségi médiában, elterjed róluk, hogy járnak, és Andrásnak – kis segítséggel – támad egy nagy ötlete: ez a kapcsolat esetleg sikerre segítheti az új művét.

Űrpiknik

A különc egyetemista lány, Panna (Walters Lili) gyerekkorától kezdve próbál az űrbe küldeni jeleket, válaszra várva. Annak ellenére, hogy az egyetemen senki nem veszi őt komolyan, elmélete mégis bizonyítást nyer: hatására ugyanis a Földre érkezik a saját világában hasonlóan kirekesztett űrlény Fiú (Takács Zalán). Ha ez önmagában nem lenne elég sokk, a jövevény közli Pannával: a bolygó pusztulásra van ítélve, őt magát pedig egyedül az érdekli, hogy megmentse rajongása tárgyát, Zalatnay Sarolta művésznőt.

A legjobb dolgokon bőgni kell (bemutató: szeptember 16.)

A harminc éves Maja látszólag stabil párkapcsolatban, kiszámítható jövővel éli nagyvárosi életét. A gondtalannak tűnő lét azonban egy éjszaka leforgása alatt a feje tetejére áll.

Végül jöjjenek azok a vígjáték filmek, amikre még nagyon várunk 2021-ben:

Szellemirtók – Az örökség

Az 1984-es filmklasszikus újabb folytatása.

Az igazság bajnokai

Mads Mikkelsen ezúttal egy sötét hangulatú akció-vígjátékban brillírozik majd.

Best Sellers

Michael Caine 88 évesen ismét főszerepet vállalt! Ezt látunk kell!

Legjobb vígjátékok 2021: Best Sellers

És ha ennyi vígjáték nem lenne elég, nézd meg 2020-as válogatásunkat is: