55 lenyűgöző kirándulóhely és rejtett látnivaló a Balaton északi partján és környékén

A Balaton mesés északi partján szinte egymás szomszédságában bukkanunk szőlőhegyek között megbújó kápolnákra, ódon várromokra, eldugott panorámapontokra és bakancslistás látnivalókra, melyek felfedezése nélkül nem lenne teljes a magyar tengernél töltött nyaralás. Tartsatok velünk és barangoljuk be együtt a régió rejtett kincseit!

Avasi templomrom, Szigliget

Szigligetnek a hegyoldalban kanyargó zegzugos utcácskái a sokak által Csonkatoronyként emlegetett középkori Avasi templomromhoz is elvezethetnek minket. Egyes források szerint az egyhajós templomot a XIII. században emelték, bár az építészeti megoldások arra engednek következtetni, hogy akár már egy évszázaddal korábban is megépíthette a pannonhalmi bencés apátság vagy az Atyusz nemzetség. A templom feltehetőleg csak később gazdagodott egy toronnyal, ahová egykor a falubeliek a halottakat helyezték el a temetésig.

Kirándulóhelyek balaton északi part
Fotó: Seres László drónfotó és videó

Bácsi-kápolna, Káptalantóti

Káptalantótitól másfél kilométerre, a Tapolcai- és a Káli-medence találkozásánál találjuk a Szűz Mária tiszteletére építtetett Bácsi-kápolnát. A szőlők között magasló épület melletti kis tisztásról csodálatos panoráma tárul elénk, a Tapolcai-medence tanúhegyei és a szigligeti vár is tisztán látszik a távolban.

Eldugott kirándulóhelyek balaton északi part
Fotó: Szuditsch Péter

Badacsony

Számos látnivalóval várja a kirándulókat a legismertebb tanúhegy, a Badacsony. Megéri a csúcsra törni, hiszen a hegytetőn lélegzetelállító panoráma fogad, ráadásul ott kapott helyet 1857-ben a Ranolder János püspökről elnevezett kőkereszt. A Badacsonyban található még a Tapolcai-medence legmagasabb kilátóhelye, a tengerszint felett 437 méterrel magasodó Kisfaludy Sándor-kilátó is.

Balaton északi part látnivalók gyerekkel
Fotó: Horváth Zsolt

Bazaltorgonák tanösvény, Raposka

A Balaton környékét számos tanösvényen keresztül megismerhetjük, ezek közül az egyik leggyönyörűbb területen vezet végig a Szent György-hegyi Bazaltorgonák tanösvény. A közel 4 km hosszú, hétállomásos, magyar és német nyelvű tanösvény egy könnyed körtúrára invitálja a kirándulókat, amely során megismerkedhetünk a hegy és a környék földtörténetével, kőzeteivel és élővilágával, nem utolsósorban pedig a névadó bazaltorgonákról is mindent megtudhatunk.

Észak balaton látnivalók
Fotó: Rideg Mariann

Becehegy, Balatongyörök

Becehegy már a római korban bortermelő vidék volt, így a mai napig nádfedeles présházak között barangolhatunk a Szépkilátó felett húzódó szőlődűlőknél. A pincesorok között bukkanhatunk rá az 1907-ben épült, idilli környezetben fekvő Szentháromság-kápolnára, ahol ámulatba ejtő panoráma fogad minket. A kápolnától ellátni egészen Szigligetig, a Badacsonyig, sőt a Keszthelyi-öblön keresztül a túlpartig is.

Balaton látnivalók nyáron
Fotó: Kerekes Norbert

Béke Sztúpa, Zalaszántó

Zalai lankák között, erdő ölelte tisztás rejti Európa egyik legnagyobb sztúpáját Zalaszántón. A békét, boldogságot és megvilágosodást szimbolizáló hófehér buddhista szentély és a mellette található meditációs központ tökéletes úti cél azoknak, akik egy kis megnyugvásra és elcsendesedésre vágynak.

blank
Fotó: Sir Drone A Lot

Benedek-hegyi kereszt, Veszprém

A veszprémi Várnegyed ugyan jelenleg átépítés alatt áll, a panorámás kirándulóhelyként számon tartott Szent Benedek-hegy továbbra is megközelíthető a Patak tér és az Úrkút utca felőli lépcsősorokon. Régészeti ásatások szerint a veszprémi kálvária kőkeresztje körüli terület honfoglaló őseink temetkezési helye lehetett a 17. században, ma pedig kedvelt kilátópontként várja a kirándulókat, akik előtt a veszprémi lakóházakon túl felderengenek a Bakony vonulatai is.

blank
Fotó: Getty Images

Boldogasszony-templomrom, Alsódörgicse

Napjaink Dörgicséje egykor három faluból állt, s mindegyik rendelkezett saját templommal, amelyek közül a leglátványosabb a XIII. században emelt Boldogasszony-templom. 20–22 méteres tornyát hajdanán valószínűleg sátortető fedte, s bár a templom teteje már nincs meg, a falak mérete ma is impozáns. Ha ma felsétálunk a Gernye-hegyre, akkor a templom, valamint a Balatonra nyíló lélegzetelállító panoráma mellett sütögetésre kialakított helyeket is találhatunk.

Boldogasszony-templomrom, Alsódörgicse
Fotó: Czillinger Zsolt

Csákány-hegyi kilátó, Csopak

Csopak egyik közkedvelt célpontja a kirándulók körében az Endrődi Sándor-kilátó helyére 2015-ben megépült Csákány-hegyi kilátó. A 18,5 méter magas faszerkezetes építmény tetejéről gyönyörű, 360 fokos kilátás nyílik többek között a Balaton keleti medencéjére, a Tihanyi-félszigetre és a Bakonyra is. A kilátót érdemes a csopaki borvidék szőlőtőkéi között kanyargó Olaszrizling tanösvényen keresztül megközelíteni.

Csákány-hegyi kilátó, Csopak
Fotó: Békési József

Cseszneki vár

A Valahol Európában forgatási helyszíneként is ismert, sziklaszirten magasodó cseszneki vár a Bakony egyik páratlan történelmi értéke. A tatárjárás után gótikus stílusban épült, hosszú és dicső életű vár eredetileg az Alföldről Győrbe vezető sóutat volt hivatott védelmezni, a török harcok idején végvárként teljesített szolgálatot, a 18. században pedig barokk ízlés szerint átépített várkastélyként az Esterházy hercegek egyik szálláshelyeként működött, mígnem egy földrengés és az azt követő tűzvész végleg megpecsételte sorsát. A Nemzeti Várprogram keretében részlegesen helyreállított, kutyabarát várból remek kilátás nyílik a hófödte Bakonyra, a 82-es főút melletti parkolóból pedig magára a várra.

Cseszneki vár
Fotó: Jenes András és a Holló fotói

Barangoljátok be a vár környékét is:

Csobánc vára

A Tapolcai-medence kopár, füves tetején található vár a 13. században épült, és a középkor alatt a törököktől védte meg az erődítmény népét. A mai romjaihoz több, könnyebb és nehezebb túraútvonal is vezet, amelyeket végig káprázatos panoráma kísér: jó időben a Keszthelyi-öböltől egészen a Tihanyi-félszigetig el lehet látni, sőt, kirajzolódik előttünk a mesebeli Balaton-felvidék összes tanúhegyének körvonala is.

Csobánc vára
Fotó: Seres László drónfotó és videó

Csodabogyós-barlang, Balatonederics

A balatonedericsi Csodabogyós-barlangot hazánk kilencedik leghosszabb barlangjaként tartják számon. Az örökzöld cserjéről, a szúrós csodabogyóról elnevezett, fokozottan védett barlang látványos hasadékait, járatait és képződményeit izgalmas alap- és extrém túrákon is megismerhetitek.

Balatoni látnivalók gyerekekkel
Fotó: Csodabogyós-barlang, Balatonederics (Facebook)

Ecséri templomrom, Kővágóörs

Pálköve és Révfülöp között, az ecséri szőlőhegy déli lábánál bukkanhatunk rá az ország egyik legszebb fekvésűnek és formájúnak mondott, román stílusú templomromjára, amelyet feltehetőleg egy római kori épület alapjaira húztak fel. A XII. században épült, háromhajós, félköríves szentélyzáródású templomot hajdanán Szent Kristófnak, a hajósok védőszentjének szentelték, az őt ábrázoló freskó nyomait pedig még ma is láthatjuk.

Ecséri templomrom, Kővágóörs
Fotó: Gaján Gábor

Egregy, Hévíz

Napjainkban már Hévíz része Egregy, a 800 éves, római kori örökséggel büszkélkedő falu, ahol a hazai román stílusú falusi kistemplomok egyik legszebb kincsét találhatjuk. A mai napig épségben megmaradt, Árpád-kori Szent Magdolna-templomhoz hangulatos vendéglátóhelyek, borospincék mellett sétálhatunk fel. Majd az egregyi szőlőhegyen, a bájos templomtól magával ragadó kilátás nyílik a közeli dombokra, völgyekre.

Egregy, Hévíz
Fotó: Virág Andrea

Festetics-kastély, Keszthely

Keszthely legnagyobb látványossága tagadhatatlanul a Festetics-kastély: a ma Helikon Kastélymúzeum néven működő intézmény Magyarország leglátogatottabb kastélya. Építését 1745-ben Festetics Kristóf kezdte el, az épület pedig közel 200 évig a nemesi család tulajdonában maradt, akik jelentős szerepet játszottak az ország politikai, gazdasági, tudományos és kulturális életében. Jelenleg öt kiállítás tekinthető meg a falai között, illetve nem szabad kihagyni a Helikon könyvtárat sem, ami a mai napig Európa legnagyobb épen maradt főúri könyvtára. A mesés kastélyparkot is érdemes felfedezni, hiszen a nemrég felújított területen újra eredeti pompájában látható az ikonikus Oroszlános kút is.

Festetics-kastély, Keszthelyi látnivalók
Fotó: Seres László drónfotó és videó

Haláp-hegy

Sajátos sziluettjével azonnal kitűnik a klasszikus balatoni tanúhegyek közül a Haláp-hegy. Érdekes formája XX. századi bányászati tevékenység következménye, ami annak idején teljesen elzárta a hegyet a látogatóktól. A Haláp tanösvény 2019 óta várja az érdeklődőket, így végre lehetőség adódik a Haláp természeti és geológiai csodáinak, köztük különleges bazaltformációk megismerésére.

Haláp-hegy
Fotó: Fazekas Zsuzsa

Hegyesdi várrom és bányató

Tapolca és Monostorapáti között fekszik Hegyesd, a Tapolcai-medence tanúhegyeinek legkisebb tagja. A vulkáni kúp tetején – ahova tanösvény és meredek útszakasz vezet fel – középkori várrom bújik meg, és nem mindennapi kilátás nyílik a környező vidékre. Innen már láthatjuk is megcsillanni annak a kristálytiszta vizű bányatónak a felszínét, melynek partja kikapcsolódásra és megpihenésre éppoly alkalmas.

Hegyestű, Monoszló

A Káli-medence keleti kapujaként emlegetett Hegyestű Monoszló és Zánka között fekszik. Az eredetileg kúp formájú bazaltvulkán a bazaltbányászat következtében öltötte magára mai, nem mindennapi megjelenését. A bányászatnak köszönhetően vált láthatóvá ugyanis az egykori tűzhányó kürtőjének belseje. A lenyűgöző, természet és ember formálta tanúhegy tetején páratlan panoráma fogadja a kirándulókat.

Hegyestű, Monoszló
Fotó: László Szirtesi/Getty Images

Helikon park, Keszthely

A keszthelyi kikötő mellett a gyönyörűen rendbetartott Helikon Park is tökéletes úti cél, ha a szabadban sétálnátok egyet, hiszen a város legnagyobb zöldterületén lombos hársfák árnyékában töltődhettek újra. Az 1960-ban védetté nyilvánított területen áll a város egyik jelképe: a Helikon-ünnepségek emlékére állított Helikon-emlékmű a fő sétány közepén található.

Helikon park, Keszthely
Fotó: Györkő Zsombor

Jókai-kilátó, Balatonfüred

Két irányból is megközelíthető a balatonfüredi Jókai-kilátó, amit ugyan csak meredek, közepes nehézségű útvonalon érhetünk el, a Tihanyi-félszigetre nyíló varázslatos panoráma azonban kárpótol a megtett kilométerekért. A Lóczy-barlangtól apró kavicsos, kissé csúszós út vezet a kilátóhoz a zöld háromszög jelzésen, ám ennél jóval látványosabb kirándulásra számíthatunk, ha a Balatoni Kéktúra kék sáv jelzésén haladunk a Kilátó utcából. Első megállónk a szintén szép kilátással bíró Tamás-hegyi kereszt, ahonnan továbbsétálva az Aranyember tanösvény kellemes pihenőhelyei és érdekes információs táblái mutatják az utat felfelé. Utóbbiak a természetvédelmi terület védett állat- és növényvilágáról mesélnek.

Jókai-kilátó, Balatonfüred
Fotó: Aktív Magyarország

Kinizsi-vár, Nagyvázsony

Nagyvázsony községének domboldalán, a Vázsonyi-Séd patak forrásánál bukkanhatunk a 15. században épült Kinizsi-várra. A nemrégiben teljesen felújított vár körbejárása az egész család számára izgalmas élményt kínál, amelyet interaktív kiállítás, rendezvényterem, múzeumi shop és kávézó tesz teljessé. A minden csatában diadalmaskodó Kinizsi Pál vára egész évben várja a látogatókat, a nyári szezonban 10 és 19 óra között.

Kinizsi-vár, Nagyvázsony
Fotó: NÖF

Királykő, Kapolcs

Az Eger-völgyben fekvő Kapolcs fölött emelkednek a Királykő monumentális bazaltoszlopai, melynek legközelebbi rokonait a Szent György-hegyen és a Badacsonyban találjuk. A sötétszürke színű sziklacsoport a helyi legenda szerint a rettegett hun vezér, Attila egyik várát határolta: a 80×50 méter átmérőjű földvár 20-40 centis sáncmaradványai ma is jól látszanak. A sziklák csúcsához egy kis ösvény vezet majd el titeket.

Királykő, Kapolcs
Fotó: Szuditsch Péter

Koloska-völgyi Vadaspark, Balatonfüred

Kellemes időtöltést kínál Balatonfüreden az ingyenesen látogatható Koloska-völgyi Vadaspark, amely gyerekes családoknak különösen izgalmas programnak ígérkezik. Jelenleg nyolc vadfaj él a területen, az ő mindennapjaikba nyerhetünk betekintést a több, mint kéthektáros területen, az év minden napján.

Koloska-völgyi Vadaspark, Balatonfüred
Fotó: Ádám Balázs

Kopasz-hegy, Mindszentkálla

A beszédes nevű Kopasz-hegy Mindszentkálla aprócska települése fölött magasodik. A Balaton-felvidék egyik legfiatalabb kihűlt vulkánjaként számon tartott magaslatáról nyílik az egyik legszebb panoráma a Káli-medencére és a környező tanúhegyekre. A füves, kopár hegytetőre a bazaltlépcsőket magunk mögött hagyva juthatunk fel, felérve pedig 4 állomásos tanösvény segít jobban megismerni a vidéket.

Kopasz-hegy, Mindszentkálla
Fotó: László Orsolya

Kossuth-kilátó, Dörgicse

A Balaton-felvidék legmagasabb pontján, a 400 méter magas Halom-hegy tetején 1962-ben építettek kilátót, amelyet az 1849-es magyar szabadságharc alatt családjával itt rejtőzködő Kossuth Lajosról neveztek el. A nemrég újjáépített kilátó tetejéről káprázatos körpanoráma tárul elénk: a magasból szemügyre vehetjük a Balaton-felvidéket, a tanúhegyeket és természetesen a kék minden árnyalatában tündöklő tavat is. A hegyet nemcsak a csodás kilátásért érdemes meglátogatni, hiszen az utóbbi években kialakították az itt induló Tűzhányó tanösvényt, létrejött egy, a kialudt vulkán érdekességeit ismertető geológiai bemutatóhely, és idén nyáron már egy szabadtéri színpad is várja a nézőket.

Kossuth-kilátó, Dörgicse
Fotó: Békési József

Kő orra, Várvölgy

A Várvölgyről induló turistaútvonal szelíd lankák, szőlőtövisek, présházak bájos vidékén, s vadregényes erdei utakon keresztül vezet el minket a Kő orra padhoz. A 406 méter magasan található árnyékos padnál a Balaton-felvidék tanúhegyei hevernek a lábaink előtt, míg mögöttük a Balaton kék tükre csillan fel. Visszafelé tehetünk egy kisebb kitérőt a Szűz Mária neve-kápolna felé, ahonnan szintén mesés kilátás tárul elénk.

Kő orra, Várvölgy
Fotó: László Orsolya

Láz-tetői kilátó, Vállus

A Balaton-környéki kilátópontok között viszonylag újkeletűnek számít Zala megye aprócska községének leglátogatottabb nevezetessége, a 380 méter magasan felhúzott Láz-tetői kilátó, melyet érdemes a Vállusból induló Medvehagyma tanösvényt követve megközelíteni. A csúcsra érve elénk tárulnak a Rezi vár romjai, a zalaszántói Béke-sztúpa épülete, Vállus hangulatos kis utcái, míg a távolban felsejlenek a Balaton hullámai.

Láz-tetői kilátó, Vállus
Fotó: Szuditsch Péter

Lengyel-kápolna, Hegymagas

A barokk stílusú épületet a környék egyik ékköveként is emlegetik, a kápolna mesébe illő látványt nyújt, ahogy kimagaslik a szőlősorok közül, ajtajából pedig lehengerlő panoráma nyílik Szigliget és a Balaton felé. A hegy déli oldalán, 215 méter magasan álló kápolnát a Lengyel család építtette 1760 körül, majd az épületet 1880-ban egy toronnyal toldották meg, amivel elérte végleges formáját. A történelem sötét időszakait csodával határos módon átvészelve, egy gondosabb felújítás után máig eredeti pompájában díszeleg kívül-belül egyaránt.

Lengyel-kápolna, Hegymagas
Fotó: Seres László drónfotó és videó

Levendárium, Dörgicse

A nyaranta lilába boruló Levendárium ültetvényein több, mint 30-fajta levendulát és gyógynövényfélét csodálhatunk meg Dörgicsén, modern szobrok, valamint a Szent Erzsébet-rózsa- és kolostorkert között barangolva. Idén június 24. és július 2. között pedig haza is vihetünk belőle a szedd magad napok jóvoltából.

Levendárium, Dörgicse
Fotó: Kerekes Norbert

Lóczy-barlang, Balatonfüred

Balatonfüred városának peremén, a Tamás-hegy aljában bukkanhatunk rá a nyári hőségben kellemes menedéket nyújtó Lóczy-barlangra. A barlang egész nyáron látogatható, a szakvezetéses túrák során pedig körülbelül fél óra alatt bejárhatjuk a látványos mészkőrétegekkel tarkított geológiai képződményt.

Lóczy-barlang, Balatonfüred
Fotó: Egri Csaba / bfnp.hu

Nemesvitai kilátó

A Balaton északi partjának kultikus helyén, a balatonedericsi dombok tőszomszédságában kapott helyet a Balaton-felvidék egyik legújabb kilátója. Nemesvita bámulatos fa szerkezetű kilátóját egy játszótér és egy sövénylabirintus teszi még izgalmasabbá. A látványosságok kizárólag gyalogosan közelíthetők meg, egy erdei tisztáson keresztül, az autóval érkezőknek a sportpályán kialakított parkoló áll rendelkezésére.

Nemesvitai kilátó
Fotó: Szuditsch Péter

Ösküi kerektemplom

A Bakony lábánál elterülő fennsík egyik dombjára építették meg a különleges kupolájáról ismert ösküi templomot. A román stílusú templom az egyik legrégebbi hazánkban, hiszen a 11. századhoz köthető. A térséget megkoronázó műemlék szentélye félköríves, kis lőrésszerű ablakai vannak, tetejét félgömbformájú zsindelytető fedi. Eredete nem ismert, talán török mecset lehetett, de az is lehet, hogy egy vártorony maradványa.

Ösküi kerektemplom
Fotó: Papdi Balázs

Rezi vára

Romantikus, Árpád-kori várrom magasodik a Meleg-hegy dolomitszirtjein Keszthely és Sümeg között. A 425 méter magasan álló, könnyen megközelíthető és szabadon látogatható romról pazar kilátás nyílik a lábunk előtt elterülő Szántói-medencére, míg a távolban a Balaton és a Sümegi vár sziluettje dereng.

Rezi vára
Fotó: László Orsolya

Salföld

Salföld minden kétséget kizáróan a Káli-medence egyik legbájosabb faluja, ahol már-már tapintható a vidéki romantika. Az aprócska településen néhány utca fut csak végig, melyen egymás után sorakoznak az elbűvölő parasztházak. Déli határában a pannon kőtenger, míg északi részén a működő gazdaság és az őshonos állattartás mindennapjaiba bepillantást nyújtó Salföldi Major feltétlenül érdemes a felfedezésre.

Salföld
Fotó: Kerekes Norbert

Salföldi kolostorrom

Az egykori salföldi kolostor és templom maradványai az egyik legépebben megmaradt középkori rom, ugyanis a templom falai egészen a tetőig állnak, miközben a gótikus, íves ablakokat, boltíveket, valamint a kolostori kerengő közepén álló kőkutat a mai napig megcsodálhatjuk. A Mária Magdolna tiszteletére emelt épületegyüttes építésének pontos dátumát homály fedi, csupán annyit tudhatunk, hogy a pálosok egy korábban itt álló román kori templomot bővítettek ki, építettek újjá. Illetve egy 1307-es keltezésű oklevélben köveskúti kolostorként tűnik fel a mai templomrom neve.

Salföldi kolostorrom
Fotó: Agrárminisztérium

Soós-hegyi kilátó, Balatonkenese

Nem mindennapi látványt kelt a Balatonkenese fölé magasodó, adótoronyból átalakított Soós-hegyi kilátó. Esztétikusnak ugyan semmiképp sem mondható az egyszintes, körpanorámás torony, mégis megéri felmenni a tetejére, amennyiben kíváncsiak vagytok a Balaton keleti öblére madártávlatból, szokatlan módon hosszában. Jó tudni, hogy a hangulatos Tátorján tanösvényen barangolva is elérhetitek a kenesei látványosságot.

Soós-hegyi kilátó, Balatonkenese
Fotó: László Szirtesi/Getty Images

Somlyó-hegyi kilátó, Alsóörs

A Balaton egyik legszebb panorámájával vár benneteket a néhány évvel ezelőtt felújított, háromszintes Somlyó-hegyi kilátó Alsóörs északi részén. A faszerkezetes kilátó 17,5 méter magas és egy 74 lépcsőfokból álló csigalépcső vezet fel a tetejére. Magasságát tekintve nem csoda, hogy az egész Balatont és a közeli településeket is belátni a tetejéről. Járjátok körbe az egészet, és gyönyörködjetek a térség sokszínűségében.

Somlyó-hegyi kilátó, Alsóörs
Fotó: Seres László drónfotó és videó

Sümegi vár

Ha már úgyis a Balaton északnyugati részén kalandozunk, érdemes Sümeg felé tennünk egy kis kitérőt. Itt található ugyanis a Balaton egyik legnépszerűbb úti célja, amely kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartogat izgalmakat. A magányos hegy csúcsán tornyosuló Sümegi vár a 13. században épült, mégis a mai napig lenyűgöző látványt nyújt, köszönhetően annak, hogy folyamatosan karbantartják. A vár legtetején elénk táruló festői panoráma mellett többféle informatív kiállítás várja a látogatókat, valamint korhű lovagi bemutatókkal is készülnek az érdeklődőknek.

Sümegi vár
Fotó: sumegivar.hu

Szent András-templomrom, Taliándörögd

Taliándörögdön már az Árpád-korban állt egy templom, amelynek nyomait még ma is felfedezhetjük az 1339-ben épült, román stílusú templomromnál. Az egyhajós templomot még a Dörögdi család építtette román stílusban Szent András tiszteletére, majd később Dörögdi Miklós a román alapfalakat meghagyva, a gótika jegyében teljesen átalakíttatta, megnagyobbíttatta. A török idők Taliándörögdöt sem kímélték, így a templomnak csak a szentélye és sekrestyéje maradt fenn, valamint néhány halvány freskómaradványt fedezhetünk fel a falain.

Szent András-templomrom, Taliándörögd
Fotó: Szuditsch Péter

Szent Balázs-templomrom, Balatoncsicsó

Feltehetően a 12-13. századhoz köthető a balatoncsicsói, akkoriban még román stílusú, majd később gótikus jegyekkel kibővített Szent Balázs-templom építése. A Nivegy-völgy szőlői között fennmaradt templomrom bebarangolása után érdemes még kicsit elidőzni a területen, a kapun kilépve ugyanis lenyűgöző kilátás nyílik a Balatonra, a Nivegy-völgyre, a Hegyestűre, a távolban pedig még a Badacsonyt is látni lehet szép időben.

Szent Balázs-templomrom, Balatoncsicsó
Fotó: Hatvani Anikó

Szent Donát-kápolna, Csobánc

A Csobánc lábánál lelhetünk rá az 1830-ban emelt Szent Donát-kápolnára, amely a szőlőskertek és szőlősgazdák védőszentjéről kapta a nevét. A névadó még a klasszicista stílusú, téglalap alapú, félköríves záródású műemlék 28 kg súlyú harangján is feltűnik, ahol a következő felirat áll: „Szt. Donát könyörgése szöllöinket védelmezze”. A bájos kápolnánál a Tapolcai-medence tanúhegyeivel a környék egyik legszebb kilátása vesz le minket a lábunkról. Sőt, innen nem messze egy kevésbé ismert kőtengert, a Papaska-köveket is felfedezhetjük.

Szent Donát-kápolna, Csobánc
Fotó: Békési József

Szent Jakab-forrás és Forrás-tó, Vászoly

Egy kis völgy legmélyén bújik meg a Balatonfüredtől mindössze 15 kilométerre fekvő piciny település, Vászoly. A falu hamisítatlan Balaton-felvidéki hangulatot áraszt magából: napsütötte szőlőültetvények, tradicionális présházak sorakoznak és itt található a kristálytiszta vizű Szent Jakab-forrás és Forrás-tó, melynek vízi színpadán komolyzenei koncerteket hallgathatunk a fák hűsítő árnyékában.

Szent Jakab-forrás és Forrás-tó, Vászoly
Fotó: László Orsolya

Szentbékkállai kőtenger

A Pannon-tenger fehér homokjából cementálódással képződött szentbékkállai sziklák évszázadokon keresztül szolgáltak alapanyagául a helyi lakosság által vágott malomkövekhez, ma azonban a Balaton-felvidék legfontosabb természeti kincsei közé tartoznak. Legnagyobb látványossága a Kelemen-kőnek keresztelt tíz tonnás ingószikla, aminek a megbillegtetése után meleg szívvel ajánljuk valamely helyi kispincészet rizlingjének letesztelését.

Szentbékkállai kőtenger
Fotó: Taál István

Szentháromság kápolna, Szigliget

A környék egyik gyöngyszemének számító Szigligetet nem csak a vár miatt érdemes meglátogatni, hiszen szintén itt található a Szentháromság-kápolna, amit a helyiek csak a Rókarántói-kiskápolnaként emlegetnek. A varázslatos kápolna nemcsak egyedi bája miatt kihagyhatatlan úti cél, ha a környéken jártok, hanem a csodás panorámáért is érdemes idelátogatni, ami a szigligeti szőlőhegyen álló kápolna bejáratától tárul a kirándulók szeme elé.

Szentháromság kápolna, Szigliget
Fotó: Seres László drónfotó és videó

Szépkilátó, Balatongyörök

„Sohasem felejtem el azt a pillanatot, / Amikor ezt a tündérországot megláttam… / Megálltam, mintha lábam gyökeret vert volna, / Lelkemet ihlet, gyönyör ragadta el. / Soha nem láttam még ehhez hasonló gyönyörű tüneményt” – a balatongyöröki Szépkilátó anno magával ragadta Eötvös Károlyt is, aki az Utazás a Balaton körül című művében emlékezett meg róla. Eötvös szebbnél szebb szavait csak megerősíteni tudjuk, hisz a Szépkilátó a Tapolcai-medence tanúhegyeivel és a szigligeti várral a Balaton egyik legcsodásabb panorámájaként él a köztudatban a mai napig.

Szépkilátó, Balatongyörök
Fotó: Békési József

Szigligeti vár

Kalandos történetet és legalább annyira lenyűgöző kilátást tudhat magáénak a vulkanikus kúpon magasodó Szigligeti vár. Az erősség nem véletlenül örvend nagy népszerűségnek, falai és a falak között berendezett kiállításai régi korokról mesélnek. A színes programoknak otthont adó várból nemcsak a magyar tengerben gyönyörködhetünk, de a Badacsony és a Tapolcai-medence tanúhegyei is felfedik titkaikat.

Szigligeti vár
Fotó: Seres László drónfotó és videó

Szívalakú sírkövek, Balatonudvari

A 300 lelkes Balatonudvari leghíresebb nevezetességeit nem máshol találjuk, mint a 71-es főút mellett fekvő temetőjében. A temető több tucat, a 19. század első feléből származó, szívalakú sírkövet őriz: hogy pontosan miért is faragták őket ilyen formára, annak az okát csak találgatni lehet, bár a legenda szerint a divatot egy helyi kőműves teremtette meg, aki a Balatonba fúlt szerelmének akart így emléket állítani.

Szívalakú sírkövek, Balatonudvari
Fotó: Köviné Horváth Ildikó

Tagyon-hegy

Zánka települése fölött fekszik a festői szépséggel és mennyei borokkal megáldott Tagyon-hegy. A Nivegy-völgy déli kapuját őrző tagyoni lankák végeláthatatlan szőlősorok és nyitott pincék számtalanját sorakoztatják fel az ide érkezőknek. Meghittség és nyugalom szövi keresztül ezt a Balaton-felvidéki helyszínt, ahonnan felejthetetlen élmény egy pohárral borral a kézben gyönyörködni a Balaton egy szeletében. A rengeteg programnak otthont adó hegyre a családias hangulatért legalább annyira érdemes felkapaszkodni, mint a zamatos ízekért és a finom nedűkért.

Tagyon-hegy
Fotó: Horváth Borház Tagyonhegy (Facebook)

Tapolca

A Balaton-felvidék egyik legbájosabb gyöngyszeme számos izgalmas látnivalóval és élményekkel várja az idelátogatókat, kezdve a talán legnagyobb népszerűségnek örvendő Tapolcai-tavasbarlanggal. A földalatti barlang kristálytiszta víztükröt rejt, a lenyűgöző cseppkőformációkat pedig csónakázás közben fedezhetitek fel. A központban található Malom-tó a város életének központja, a körülötte elterülő zöldterület pedig kiváló helyszín piknikezésre vagy pihenésre is. Érdemes megcsodálni a Malom-tó felett található egykori tapolcai vár romjait, valamint a Városi múzeumot is.

Tapolca
Fotó: Kerekes Norbert

Tátika vára, Zalaszántó

Zalaszántó határában, 413 méter magasan áll Tátika vára, amelyet az évszázadok során a veszprémi püspök, valamint a Lackfi és a gersei Pethő család is birtokolt, míg a Festeticsekhez a törökök pusztítása után került. A bazaltkőből épült várhoz kalandos, meredek kaptatókkal tarkított terepen mászhatunk fel, hogy aztán a hegytetőről élvezhessük a Zalaszántói-medencére és a Keszthelyi-hegységre nyíló panorámát.

Tátika vára, Zalaszántó
Fotó: Békési József

Tihanyi őslevendulás

Közel 100 éve már annak, hogy minden év június végén lilába öltözik a tihanyi Csúcs-hegy és Apáti-hegy között elterülő őslevendulás, amely egészen augusztus közepéig utánozhatatlan látványt nyújt. Ha kigyönyörködtétek magatokat, akkor érdemes ellátogatni a közelben található Őrtorony-kilátóhoz, és a Külső-tó vadregényes ösvényei is felfedezésre hívnak. Ne feledd, hogy erről a területről nem szabad levendulát szedni!

Tihanyi őslevendulás
Fotó: Békési József

Tóti-hegy

346 méteres magasságával, a szabályos kúp alakja miatt könnyen beazonosítható Tóti-hegy a legalacsonyabb a tanúhegyek közül. A hegy vonzza a kirándulókat: a gyalogtúra könnyen teljesíthető, ám 180 méteres szintkülönbségével inkább a tapasztaltabb kirándulók körében népszerű célpont. A csúcshoz vezető út 4,3 kilométer, amit az edzettebbek nagyjából 1 óra 45 perc alatt tesznek meg.

Tóti-hegy
Fotó: Szuditsch Péter

Tóvölgyi László sétány, Vonyarcvashegy

Vonyarcvashegy aszfaltozott sétánya meredeken fut fel egészen a Szent Mihály-dombig, amelynek kápolnája és vidéke a balatoni régió egyik legkedveltebb kirándulóhelye. A település volt plébánosáról elnevezett sétányon járva láthatjuk a népi históriákban szereplő, szerencsés halászok emlékhelyét. A legenda szerint 1729-ben a pusztító balatoni vihart túlélő 40 halász emelte fel a dombon álló bájos kápolnát. Az emlékhelytől nem messze pedig már meg is pillanthatjuk a 136 méter magas dolomitképződmény tetején álló, az ország egyetlen épen megmaradt halászkápolnáját, amelyhez lenyűgöző kilátás társul.

Tóvölgyi László sétány, Vonyarcvashegy
Fotó: Seres László drónfotó és videó

Vadlánlik-barlang, Gyenesdiás

A vadlányokról mesélő, legendákkal övezett Vadlánlik-barlang egy szélerózió által formált nyílás, amelyet később mesterségesen nagyobbítottak meg, és a 19. század végén titkos pálinkafőzőhelyként is használták a helyiek. A Ló-hegycsoport egyik oldalában rejlik e rejtelmes hely, ahová Nagymezőről indulva egy meredeken emelkedő, vízmosásos úton juthatunk fel, egy lenyűgöző, hófehér kőbányát is útba ejtve.

Vadlánlik-barlang, Gyenesdiás
Fotó: Zsenits Gyula

Veszprémi várnegyed

Veszprémben járva elengedhetetlen felkeresni az óvárosi részt, ami a Várból, az Óváros térből és a kettőt összekötő Vár utcából áll. A város legtöbb látnivalója a nemrégiben új köntösbe bújt várnegyedben helyezkedik el, így egy kellemes séta vagy vezetett túra alkalmával bejárhatjátok a legnevezetesebb épületeket, és megismerhetitek a hosszú múltra visszatekintő helység történetét. Itt található az ország legrégibb püspöki székesegyházának alapjain álló Szent Mihály-székesegyház, a város jelképeként is szolgáló Tűztorony, illetve természetesen a veszprémi vár is. A Várhegy tetején álló építmény az ország egyik legkorábban épített kővára, amit érdemes kívül-belül bejárni, és közben fentről élvezni a városra nyíló pazar kilátást. A felújításnak köszönhetően 18 épület homlokzata nyerte vissza eredeti küllemét, több épület is megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt és olyan kertek is megszépültek, amelyek eddig nem voltak látogathatóak, emellett számos új kiállító- és közösségi térrel is színesedett a negyed kulturális élete.

Veszprémi várnegyed
Fotó: Pesthy Márton

A Balaton déli partján is van látnivaló és kirándulóhely bőven: