50+ zseniális program Budapesten és környékén – 2021 június

A június talán már közel olyan lesz 2021-ben, mint a korábbi években. Koncertek, fesztiválok, vásárok, kiállítások, túrák, borvacsorák és táncestek is várnak ránk Budapesten és környékén – ezekből gyűjtöttük össze nektek a legjobbakat.

Chinatown Terasz (egész júniusban)

10 büfékonyha készíti az autentikus ázsiai street food ételeket hatalmas választékban. Megtalálhatók kifejezetten nyári specialitások, és olyan fogások, amiket Budapesten máshol nem kóstolhatsz: kínai faszenes grill, kínai palacsinta, dim sum, teppanyaki, bubble tea, Tsingtao sör, és rengeteg egyéb finomság. Mintha csak Kínába utaztál volna.

BODIES 2.0 – A bennünk rejlő univerzum (2021. június 27-ig)

A BODIES 2.0 egy oktató kiállítás, ami mintegy 200 preparált szervet és egész testet mutat be az érdeklődők számára, melyek mindegyike úgynevezett „polymer impregnáció” eljárással lett megőrizve az utókor számára. A kiállítás segítségével betekintést nyerünk a bőrünk alá, feltárva saját testünk felépítését és összetettségét. A BODIES 2.0 kiállítás célja, hogy a látogatók még mélyebben megérthessék saját testük működését, melynek okán felértékelődik az egészség megőrzése. A tudományos kiállítás június 27-ig minden nap (hétfők kivételével) 10-19-ig várja az érdeklődőket a Bálnában.

Ingyenes Youngart Gallery tárlat (2021. június 1. – július 2.)

A youngart online galéria első pályázata lezárult, a Youngart Porsche Képzőművészeti Ösztöndíjprogram zsűrije közel száz jelentkező közül választotta ki azt a tíz döntős művészt, akiknek alkotásiból ingyenes tárlat nyílik 2021. június 1. és július 2. között a Porsche Centrum Budapest szalonban. Az ösztöndíjprogram győztesét a kiállítás első napján hirdetik ki, aki fél éven keresztül havi anyagi támogatásban részesül. A döntős kiállító művészek mind a youngart online galéria közösségének tagjai, és a kiállításon szereplő művek megvásárolhatóak a youngart.hu online galériában.

Pilinszky100 / Beck Zoltán & Grecsó Krisztián (2021. június 2.)

A centenáriumi sorozat tizedik részének vendége Beck Zoltán zenész, énekes-gitáros, író, egyetemi tanár és Grecsó Krisztián író, költő. Az eseményre egy különleges, közös gondolattal-produkcióval is készülnek, így megismerhetitek a két vendég Pilinszky János-kapcsolódását, olvasatát, középpontban az Apokrif című verssel.

Westend Borpiknik (2021. június 2-6.)

A Westend Tetőkerten több mint 20 borászat és kézműves manufaktúra italait kóstolhatod meg, így biztos, hogy találsz kedvedre valót, akár a fehér-, akár a vörösborok a kedvenceid. A Borpiknik házigazdája idén is Szik Mátyás sommelier lesz, ő segít majd eligazodni a borok rengetegében.

1Kárpát-medence Fesztivál /A38 Hajó (2021. június 2-9.)

Az 1Kárpát-medence Fesztivál 2021-ben is a magyar kultúra diverzitását ünnepli az A38 Hajó fedélzetén. Június 2 és 9 között számos határon túli vonatkozású összművészeti produkció, határon átívelő kollaboráció várja a közönséget a nemzeti összetartozás napja alkalmából a koncertteremben.

Ingyenes Garden Kertmozi (minden héten szerdától szombatig)

Egész nyáron minden héten szerdától-szombatig ingyenesen mozizhattok a Budapest Gardenben a szabad ég alatt.

Nyitnak a Cinema City mozik (2021. június 3.)

203 nap zárva tartás után június 3-án nyitja újra a Cinema City országszerte mozijait. A kényelmes és biztonságos mozizás mellett a sokszínű és fergeteges hazai és nemzetközi filmkínálat is garantált lesz.

Serfőző Biergarten a Gellértben (2021. június 3-6.)

Június 3. és 6. között, négy napon keresztül elapaszthatatlanul folyik majd világos, barna, német és kisüzemi magyar sör a Gellért Brasserie három faházának csapjaiból, és ha ez még nem lenne elég, tematikus sörvacsorák és sörös ételek teszik teljessé a rendezvény sokat várt élményét.

Egy vízparti túra Budapest környékén júniusban is szuper program lehet:

Újbudai Utcavásár (2021. június 4-5.)

Az Allee bevásárlóközpont melletti sétány hosszú-hosszú idő után végre újra élettel telik meg, június 4. és 6. között utcavásári hangulat keretében és mennyei kóstolók kereszttüzében szemezgethetünk a legkülönfélébb termelői finomságok és kézműves portékák közül.

Budapesti programok 2021 június

KirakART (2021. június 4-6.)

Június 4. és 6. között kerül megrendezésre a kirakART, a független művészek és befogadóhelyek közös nyitási akciója Budapest kirakataiban. Keresd városszerte az elhagyatott, nem használt, vagy éppen nagyon is más használatban lévő, kirakART matricás kirakatokat, vagy tervezd meg előre útvonaladat a kirak.art honlapon. 30 helyszínen, 3 napon át, közel 70 művész részvételével lehetünk tanúi kirakatszínháznak, újcirkusznak, kortárs táncnak, installációknak, minikoncerteknek, storytellingnek, egyperces jeleneteknek, fotó- és plakátkiállításnak, jelmezbemutatóknak, DJ és VJ seteknek, valamint gyerekprogramoknak és bábszínháznak is.

Tavaszi Töltött Káposzta és Édes Fesztivál (2021. június 4-6.)

A XII. kerületi Gesztenyés-kertben június 4. és 6. között a buja élvezeteké lesz a főszerep: helyet kapnak itt holmi töltött káposzták és lángosok, fenséges desszertként palacsinták és fánkok, no meg persze az elszánt érdeklődők, akik próbát tehetnek majd minden íz megkóstolásával.

Duna Karnevál (2021. június 4-12.)

Szereted a táncot és a zenét, és szívesen élveznéd őket a Duna közelében? Akkor vár téged a 25. jubileumát ünneplő Duna Karnevál! A június 4. és 12. között megrendezésre kerülő különleges programsorozat az elmúlt negyed évszázad legsikeresebb magyar és külföldi produkcióit, előadóművészeit, zenekarait és tánctársulatait vonultatja majd fel.

Nyitott Főzdék Napja (2021. június 5.)

Idén második alkalommal, országszerte június 5-én csupán egyetlen napra, mégis egyszerre tárják ki kapuikat a magyar kisüzemi sörfőzdék, azzal a céllal, hogy a gasztronómia és a sörkultúra iránt nyitott vendégek előtt mutathassák meg működésük minden csínját-bínját. A Nyitott Főzdék Napja egyben arra is felhívja a figyelmet, milyen változatos, minőségi termékkínálatból válogathatja ki a szomjas közönség a legkiválóbb szomjoltókat. Érdemes lesz tehát ezen a napon felkerekedni, belekóstolni a folyékony kenyér legjobbjaiba és személyesen megismerni a palackok mögötti történetet.

2021 júniusi programok Budapesten és környékén

BG BudaPesti Gardróbvásár (2021. június 5.)

Június 5-én a Bobek Garden ismét szélesre tárja kapuit az árulni és vásárolni vágyók előtt. Lesznek fast fashion és tervezői darabok, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint egy kis időt szentelni a kincskeresésnek, hogy a nyarat már az itt megszerzett vadi új outfitben köszönthessük.

Etyeki Piknik LIGHT (2021. június 5-6.)

A Nyári Etyeki Piknik Light-tal nyit az Etyeki Gasztrosétány! Végre ismét meg lehet kóstolni a helyi ízeket, borokat és pezsgőket és ejtőzni a szőlősorok között. Végre valóban újra meg lehet látogatni Budapest szőlőskertjét, egész hétvégén nemes italokkal, ízes gasztronómiával várják az érdeklődőket, lesz bor- és pezsgőkóstolás, sonkák, sajtok, szörpök és lekvárok kézműves házi sütemények és megannyi finomság. Érdemes pléddel készülni, hogy kiülhessünk a szőlősorok közé, de például kerékpárra nem feltétlenül lesz szükség, ha egy kellemes kirándulásra vágyunk az etyeki dűnék között, hiszen helyben is tudunk e-bike-ot bérelni, és akár túravezetőt és kérhetünk hozzá. A csodás környezet adott, más nem is kell egy kellemes hétvégéhez.

CityMatiné s10e01 – KIKELET (2021. június 5.)

Nincs megállás, a nappali szórakozás hazai brigadérosai nem ismernek lehetetlent.  BBQ és party a Hajógyári szigeten.

3. Vintage Outfit Market (2021. június 6.)

Június 6-án a Rácskerté és a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Vintage Outfit Marketé lesz a főszerep. A város legnagyobb, a fenntarthatóság jegyében életre hívott ruhavásáráról szinte képtelenség kincsek nélkül hazatérni. Tegyétek hát próbára ti is!

2021 júniusi programok Budapesten és környékén

Cseh Tamás dalai a Vodku fiaitól // TRIP Terasz (2021. június 7.)

„Négy férfit megbíztak, menjen a folyón le, hajóval egészen délre..” – ők a Vodku fiai, akiknek egyetlen célja, hogy Cseh Tamás, Bereményi Géza és Másik János dalai úgy szólaljanak meg, ahogy azoknak meg kell szólalniuk. Úgyhogy minden további lacafacázás helyett: „INDUL A HAJÓ!”

Elvált nők klubja – kertmozi // Városmajori Szabadtéri Színpad (2021. június 8.)

1969-ben egyszerre diplomázik le négy lány Xintia, Elise, Brenda és Annie. Négy elválaszthatatlan jóbarát, akik örök segítséget és barátságot fogadnak. Az évek múlásával azonban messze kerülnek egymástól, egy szomorú tragédia, Xintia öngyilkossága azonban ismét összehozza őket. Kiderül, hogy nagy szükségük van egymásra: mindhárman elváltak és mind lelkileg, mind anyagilag csúnyán rászedték őket.

Egy program, amivel biztosan nem lőhettek mellé a gyerkőcöknél:

6 vadaspark és állatkert Budapesten és környékén, ami felejthetetlen kalandokkal vár

Olyan Budapest-környéki állatkerteket és vadasparkokat gyűjtöttünk össze, ahol kicsik és nagyok egyaránt élményekkel gazdagodhatnak.

XIV. Budapesti Cseh Sörnapok (2021. június 9-13.)

A kis- és nagyüzemi cseh sörremekek mellett cseh sörökből készült párlatkülönlegességeket, egyéb cseh párlatokat és cseh röviditalokat kóstolhattok a XIV. Budapesti Cseh Sörnapokon.

Naplementés, fejlámpás kajakozás a Soroksári Dunán (2021. június 9.)

Mi sem egyszerűbb, mint megismerni a Budapest-környéki vizeket és azok élővilágát, miközben természetközeli élményben részesülve mozoghatunk egy jót a friss levegőn, elsajátítva a kajakozás alapjait. Éppen ezt az élményt hozza el nekünk a Kajakszafari kajaktúrája, mely szervezett keretek között mutatja meg a leginkább kedvelt vízi útvonalakat, a Dunakanyar varázslatos világát és a Soroksári-Duna változatos részeit. A kis létszámú, családias csoportoknak köszönhetően lehetőség adódik tanulni és a leginkább a szárazföldi kalandorok által közkedvelt helyszíneket a vízfelszín felől megszemlélni.

Aurevoir. + Parno Graszt (2021. június 10.)

A zsámbéki Aurevoir. ethno-beat zenekar és a hiteles cigányzenét játszó paszabi roma együttes, a Parno Graszt közösen áll a Budapest Park színpadára június 10-én, hogy egy felejthetetlen születésnapi bulival egybekötött, egész estét áttáncoltató koncertet kerekítsenek számunkra.

Budapest Mecset – látogatás // görög vacsorával (2021. június 10.)

A különleges mecsetlátogatás alkalmával a Magyarországi Muszlimok Egyháza tagjainak vezetésével bejárhatod Budapest legnagyobb mecsetét, illetve megismerheted közösségüket és az iszlám vallás alapjait.

Margó Irodalmi Fesztivál (2021. június 10-13.)

A Margó Irodalmi Fesztivál június 10. és 13. között kerül megrendezésre a Városmajor park árnyas fáinak ölelésében, a budapesti nyarak egyik legtöbbet látogatott helyszínén, a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A négy nap leforgása alatt több mint 40 program várja a látogatókat, akik többek között kötetbemutatókon, koncerteken, felolvasásokon és sétákon vehetnek részt. A fesztiválon lesz először látható Vecsei H. Miklós és barátai közös produkciója, a Csoóri Sándor műveiből összeállított Párbeszéd, sötétben című előadás, Závada Péter zenész barátai társaságában mutatja be legújabb verseskötetét, valamint újra színpadra lép az első Margó Fesztiválon alakult Rájátszás, Beck Zoli, Egyedi Péter, Kollár-Klemencz László, Szűcs Krisztián, Grecsó Krisztián, Háy János és Kemény István zenés irodalmi formációja.

2021 nyári programok Budapesten és környékén

Szabados György-emlékest (2021. június 11.)

10 éve hunyt el a magyar improvizatív zene atyja, Szabados György Kossuth-díjas zongoraművész és zeneszerző. Halála óta felnőtt egy új zenészgeneráció, amelynek képviselői most Geröly Tamás dobos, Szabados egykori zenésztársa hívására színpadra állnak a Fonóban június 11-én, hogy zenével emlékezzenek a Mesterre.

Carson Coma // Kobuci (2021. június 12.)

Végtelen móka és kacagás – újra üvölt a rock és röfög a basszus a Kobuci Kert színpadán.

Ha nagy a forróság, irány Budapest tengerpartja:

Nyit Budapest tengerpartja: Egy hétig ingyenesen látogatható a Lupa Beach

Május 19-től újra megnyitja kapuit, és egy héten át ingyenes belépési lehetőséggel kedveskedik a látogatóknak a Lupa Beach.

Duna-Parti Piknik (2021. június 12-13.)

Június 12. és 13. között az ELTE Lágymányosi Campusának parkja gasztropiaccá változik. A nyár egyik legnagyobb gasztronómiai eseményén szezonindító séta keretében fedezhetjük fel a kézműves portékák utcáját, a bor- és pálinkaudvart, a sörligetet, a street food sétányt és a piknikplatzot.

Prónay Piknik (2021. június 13.)

A Budapesttől alig egyórás autóútra fekvő piciny faluban, Alsópetényben található, mesébe illő Prónay-kastély nyújt lehetőséget a szabadtéri piknikezésre június 13-án. A park egy napra igazi piknikhelyszínné változik, ugyanis a szervezők izgalmas programokkal és ínycsiklandó finomságokkal várnak minden érdeklődőt – kicsiket és nagyokat – a Prónay Pikniken.

WAMP / Hegyvidék (2021. június 13.)

Hosszú kényszerszünet után végre újra szabadon találkozhatunk kedvenc tervezőinkkel a budai hegyek által ölelt Sirály sétányon. A legfrissebb tavaszi-nyári újdonságokat most láthatjátok először. Menjetek ki sétálni buda legzöldebb és legpezsgőbb sétányára, beszélgessetek kedvenc tervezőitekkel, kóstoljátok meg a város legfinomabb lángosát, vásárlásotokkal pedig támogassátok a hazai alkotókat!

2021 nyári programok Budapesten és környékén

Linda & Bögöthy Ádám Duo / BJC (2021. június 15.)

Az ének és nagybőgő kettőse első hangzásra talán szokatlannak tűnhet, hiszen a duó formáció zenei műfajtól függetlenül egyike a legmerészebb alkotási formának, ebben a felállásban pedig unikumnak számít. A páros zenéjében az akusztikus hangzás a tradíciók iránti tiszteletet sugallja, míg az elektronika megjelenése reakció a jelen kor hatásaira.

Benczúr Kerti Esték (2021. június 15-től)

A rendezvénysorozat június 15-től szeptember 9-ig nyújt változatos programokat a Városliget szomszédságában. Irodalmi estek, koncertek, táncház, kertmozi és színházi előadások.

Alternatív szabadtéri programok az egész családnak Budapesten és környékén:

Szabadon a szabadban: 5 különleges kirándulás földön, vízen, levegőben

5 olyan szervezett szabadtéri mozgásformát ajánlunk, ahol nemcsak a szabadban való mozgás a cél, hanem egyben a komfortzónából való kilépés is.

Júniusi spanyol borvacsora az Asadorban (2021. június 16.)

A spanyol csúcsgasztronómia hazai nagykövete, az El Asador de Pata Negra a mennyezetről lógó (és persze a tányéron szervírozott) serrano sonkák mellé nemcsak spanyol prémium borokat, hanem prémium borvacsorákat is kínál hónapról-hónapra. Az idei első alkalom több is lesz egyszerű nyárköszöntőnél: Kerékgyártó Zoltán konyhafőnök 8 fogásból álló menüsora a spanyol gasztronómia klasszikusait ünnepli – hamisítatlan asadoros részletekkel. Egy olyan önfeledt estére készüljetek, ahol egy-egy fűszeres vagy gyümölcsös spanyol tétel között ismét a másik fülébe súghatjuk: ¡Viva la Vida!

Budapesti programok 2021 nyár

Punnany Massif – Budapest Park (2021. június 17.)

A tavalyi nagy sikerű Punnany klubkoncertek után a srácok egy igazi, nagyszabású műsorral készülnek, ahol végre újból több ezer ember adhatja át magát az élménynek. Lesz Mosoly, elrepülhetünk együtt TOKIIIOOOOO-ba, a ráadásban eljárhatjuk az Utolsó táncunkat – a lényeg, hogy Neked csak két dolgod van: Engedd el és Élvezd!

III. Budakörnyéki Sörfesztivál (2021. június 18.)

Ismét együtt kóstolhatjuk a remek söröket Budakeszin. A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás szervezésében a Fő utcai parkban megkóstolhatjuk Budakeszi sörét is. A nívós italkínálathoz extra gasztro, zenei és kulturális élmények társulnak.

Szeláví! Fesztivál (2021. június 18-20.)

A festői Pilisborosjenő ad otthont a fesztelen kikapcsolódást ígérő Szeláví! családias kisfesztiválnak június 18. és 20. között. A slow turizmus, az ökotudatosság és az összművészetiség jegyében induló rendezvény idén először várja a látogatókat, méghozzá a levendulavirágzás idején. A fesztiválterület épp a Kevélyhegyi Levendulamező szomszédságában található, csodás rálátást kínálva a településre és annak természeti értékeire. A lélegzetelállító tájon túl azonban sokkal több mindent tartogat ez a hétvége a piknikezni vágyóknak. Zene, irodalom, tánc és gyermekprogramok, gasztronómia és kézműves vásár mind összetevői lesznek a legelső Szeláví! Fesztiválnak.

Fran Palermo (2021. június 19.)

A budapesti klub- és zenei élet megkerülhetetlen bandája, a Fran Palermo viszi tetőfokára a hangulatot a június 19-én a Monyo Land színpadán, ahol a nem e világi mediterrán légkör és a négy nemzet összefonódásából született különleges hangzás szakít ki minket a valóságból.

Cseh Tamás – Váróterem – Városmajori Szabadtéri Színpad (2021. június 19.)

A mintegy 800 férőhelyes szabadtéri színpad Budán, a Városmajor szívében kapott helyet, ahol június 17-én egy különleges előadásnak lehetünk részesei. A Városmajortól nem messze, az egykor a Vízivárosban lakó Cseh Tamás egyik közismert dala, a Váróterem elevenedik meg a színpadon egy szcenírozott előadás keretében, amelyen természetesen nem csak ez az egy Cseh Tamás-szerzemény fog elhangozni. Az újjáélesztett és újraértelmezett Cseh Tamás-legenda, az előadás keretét és ívét adó dalok először ezen az estén csendülnek fel a budai színpadon, vélhetően nem utoljára.

Fedezzétek fel a Dunakanyart négy keréken:

Az ország egyik leggyönyörűbb kilátással bíró biciklitúrája: Két keréken Szobtól Vácig

Összeraktunk nektek egy egész napos biciklitúratervet, aminek a kevésbé gyakorlott pedálhajtók is bátran nekiveselkedhetnek. Nyeregbe fel!

Vegan Weekend Market (2021. június 19-20.)

Az Allee szomszédságában fekvő Kőrösy József utca június 19-én és 20-án nem mássá, mint megidézett vegán mennyországgá avanzsál, ahol ínycsiklandó street food fogások falatozása közben tölthetjük fel minden földi jóval a megfogyatkozott vegán készleteinket.

Rakpart! Süllő Party (2021. június 19-20.)

A Pázmány Péter sétány feletti irányítást egy hétvége erejéig, június 19. és 20. között süllők és fogasok veszik át, hogy aztán ugyanezzel a lendülettel szegedi, bajai és balatoni halászlé formájában, különféle halételekben, lángos, palacsinta és gofri társaságában születhessenek újjá.

Szent Iván-éj a Dunánál (2021. június 20.)

Szent Iván éjszakája, azaz június 23-a idén szerdára esik, így a dolgozó ember mi mást tehet, minthogy pár nappal előrehozva a jeles napot, a június 20-ai hétvégén megünnepli az év leghosszabb nappalát és legrövidebb éjjelét. A néphagyomány szorosan összeköti a tüzet mint a megtisztulás ősi jelenségét a Szent Iván-éjjel, amelyen a népek a bő termés reményében hajnalig táncoltak a tűz körül. Nem lesz ez másként június 20-án a Szentendrei-szigeten sem, ahol egy bográcsozós-fürdőzős, nappalból éjszakába nyúló esemény szerveződik. A fesztelen Duna-parti matinén közös zenélésre, táncra, naplementenézésre, tábortűzre, evés-ivásra és jó hangulatra érdemes számítani.

Hangulatos Borangoló a Pátyi Pincehegyen (2021. június 20.)

A program során megismerkedhetünk a Hangulat Pincével, valamint egy hangulatos séta során az egyedülálló Pátyi történelmi pincehegy is bemutatásra kerül. Közben az Etyek-Budai borvidék díjnyertes boraiból lehet 3 tételt kóstolni, etyeki és pátyi pincészetektől, borkorcsolyának pedig helyi finom pogácsát kínálnak.

Budapesti programok 2021 nyár

Mark & Jason (MÖRK) // TRIP Terasz (2021. június 21.)

Mit csinál Zentai Márk és Szeifert „Jason” Bálint, ha épp nem a Mörkkel járják az ország vagy Európa nagyszobáit és nagyszínpadait? Jammelnek ketten. Nem csak Mörk dalokat, de a soul, blues és pop műfajok legnagyobb kedvenceit is megszólaltatják Ray Charlestól kezdve a Vulfpecken át a Gorillazig.

Oláh Krisztián Quartet // Opus Jazz Club (2021. június 23.)

A jazz világában rangos elismeréseket szerző Oláh Krisztián zongorista-zeneszerző szerzeményeinek fő alkotó elemei a klasszikus zenei elemek és kompozíciós technikák, valamint a kortárs jazz improvizatív sodrása és absztrakt ritmikája. A jazz és a klasszikus zene szintézisét igyekszik létrehozni egy dinamikus, kortárs zenei világ megteremtésének igényével. Bár a zenekar programja Krisztián kompozícióira épül, a tagok, ifj. Oláh Kálmán, Orbán György és Serei Dániel, mind nagyszerű improvizatőrök is, így a produkció szerves részét képezi a spontán és kollektív improvizáció, mely magában hordozza napjaink szellemiségét és zenei eszköztárát, ezáltal friss és komplex hangzásvilágot formálva.

Flemenco est Inhof Katalinnal az Asadorban (2021. június 24.)

„A duende az élet, a szenvedély, a duende egy forró szél, amely elrepít: színek, hangok, illatok, érzelmek és tánc, tánc, tánc a Mindenséggel.” – írja Federico García Lorca spanyol költő a flamencóról. Inhof Katalin „La Kati” flamenco táncművész előadása az El Asador de Pata Negra spanyol étteremben éppen ezt az önfeledtséget ígéri: autentikus flamenco stílusok, ellenállhatatlan spanyol ételek, na meg az elmaradhatatlan duende.

Az eseményre jegyet váltók egy estére betekintést nyerhetnek a flamenco különleges világába: előadás és táncbemutató az egyedülálló andalúz flamenco jegyeivel és különböző stílusaival az alegríastól a buleríasig. Az érzékeket a spanyol gasztronómia bemutatója (is) kényezteti, ahogy az El Asador tematikus vacsoraestjein megszokott. A menüsort ezúttal kagylókrokett, kacsamájbrulée, füstölt lazac és cerdo ibérico carpaccio fémjelzik, ¡olé!

Budapesti programok 2021 nyár

Vénégy Fesztivál (2021. június 24-27.)

A fröccsözős, ottalvós, bulikázós, naplementnézős, idén Nagymarost felfedezős VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó június 24. és 27. között olyan nevekkel tart minket egész nap a színpad előtt, mint a Halott Pénz, a Blahalouisiana, Rúzsa Magdi, a punnany massif, a Follow The Flow, a Random Trip, az Ivan & The Parazol, a Péterfy Bori & Love Band, a Lóci játszik, a Supernem és a Carson Coma, akik némely esetben óránként váltják egymást a színpadon pusztán azért, hogy mi a legfelhőtlenebbül érezhessük magunkat a Dunakanyar szívében.

A virtuóz – filmvetítés / Cziffra Fesztivál (2021. június 25.)

Az angyalföldi nyomornegyedből a füstös pesti bárokig, majd Párizs patinás koncerttermeiig: Cziffra György tragédiában és örömben bővelkedő életéről szól a 2016-os A Virtuóz című magyar dokumentumfilm.

Múzeumok Éjszakája (2021. június 26.)

Egy év kihagyás után június 26-án ismét megrendezik a Múzeumok Éjszakáját, az újranyitás utáni első, országos jelentőségű kulturális eseményt. Az évről-évre rengeteg látogatót vonzó és megannyi kulturális intézményt megmozgató már most 250 intézmény regisztrált, annak érdekében, hogy még szélesebbre tárhassa ajtajait a látogatók előtt.

Európa Kiadó koncert – vendég: Jónás Vera (2021. június 26.)

Rendhagyó koncert várja a nézőket június utolsó hétvégéjén a Városmajori Szabadtéri Színpadon: a nyolcvanas évek elején alakult, korszakonként más és más felállásban zenélő Európa Kiadó együtteshez – néhány dal erejéig – a Fonogram-díjas énekesnő, Jónás Vera is csatlakozik.

Képregényterasz (2021. június 26.)

Képregényterasz a Westend Tetőkertjében június 26-án, szombaton, 11 és 18 óra között. Könnyű, nyári kikapcsolódás a belvárosban sok-sok képregénnyel.

SENA // MONYO Land (2021. június 26.)

Nem más, mint az Irie Maffia frontasszonya, Sena varázsol június 26-án a Monyo Land színpadára kontinenseken átívelő multikulturális zenei produkciót. Olyat, amelyben a ghánai muzsika az afrikai kultúrával és szellemiséggel elegyedik majd, így hozva nem várt, új élményt számunkra.

Budapesti programok 2021 június

House Piknik – Szezonnyitó Nagypiknik (2021. június 26.)

Budapesttől alig 20 percre, a pilisborosjenői Teve-szikla árnyékában egy egésznapos, szabad ég alatt berendezett, végeérhetetlen tech-house dallamokkal megbolondított piknikhangulatba csöppenhetünk június 26-án, melynek során a baráti pillanatokhoz a legfinomabb falatok és italok dukálnak.

A bírák este hazatérnek (2021. június 27.)

Egy gyönyörű szecessziós lakótelep a budai hegyek között. Korábban épült, mint a Wekerle, könnyebben elérhető, mégis kevésbé ismert. Ez a Bírák és Ügyészek Lakótelepe, amelyen kersztülvezet a Sétaműhely programja.

Élő népművészet (egész hónapban)

Április végén nyitott meg az év legfontosabb magyarországi népművészeti kiállítása, melynek az idén 20. jubileumát ünneplő Hagyományok Háza szolgál otthonául. Az idei tárlaton teljesen új megvilágításba kerül a fenntartható és megújuló hagyomány, aminek egészen augusztus 22-ig élőben is tanúi lehetünk.

Decolonize Your Mind Society // Opus Jazz Club (2021. június 30.)

A nem európai kultúrák zenéiből, nem-temperált hangolásokból, az amerikai minimalizmusból és a pszichedelikus, rituális zenékből inspirációt merítő Decolonize Your Mind Society-t 2018 végén hívta életre Szabó Bálint Gosheven, természetes kiterjesztéseként korábban megkezdett útjának. A zenekar megszólalása világszinten is egyedülálló, hiszen a jávai zenéktől a közép-afrikai polifónián át a japán udvari szertartászenékig, vagy a tiszta hangolású indiai zenétől a közel-keleti makám semleges tercein át a földöntúli hangzású tibeti gyaling kürtökig több ezer éves kultúrák zenéit fogja át és értelmezi újra soha nem hallott módon, a modern kor nyújtotta technológiák segítségével.

Szabadtéri programok Budapesten

Tobi színei – premier előtti vetítés közönségtalálkozóval (2021. június 30.)

Nézd meg premier előtt a Tobi színei című filmet, és találkozz a rendezővel és a szereplőkkel!