Vízparti hangulat a városban: 5 vízközeli kirándulóhely Budapesten és környékén

Nem is gondolnátok, a főváros zaját és betondzsungelét hátrahagyva milyen hamar bukkanhatunk zöld berekre, nyújtózkodó nádasokra, komótosan haladó teknősbékákra és tücsökciripelésre.

Naplás-tó

A Naplás-tó esetében gyakorlatilag ki sem kell tennünk a lábunkat Budapestről, hogy természet adta kikapcsolódásban legyen részünk, hiszen a XVI. kerületi Cinkota mellett fekszik a szellemesen fővárosi Balatonként aposztrofált Naplás-tó. Autóval, kerékpárral és gyalog is könnyen megközelíthető a teknősmozit kínáló vízpart, ahova jó pusztán ellátogatni azért, hogy a tavat körbeölelő tanösvényt bejárva az ember szemben a naplementével lógassa kicsit a lábát és hallgassa a vízpart nádas- és fűzszólamaival kísért, kiválóan komponált hangversenyét. Sokat már nem kell várnunk, hogy a tavat felülnézetből is csodálhassuk, hiszen a tó szomszédságában épülő kilátó hamarosan páratlan panorámával ajándékozza majd meg az idelátogatókat.

Fotó: Horváth Zsolt

Tatai Fényes Tanösvény

A Tatai Fényes Tanösvény személyében egy csakugyan egész évben látogatható, egyedülálló természeti gyöngyszemre bukkanhatunk Budapesttől nem messze. A gyalogosan bejárható útvonal különlegességét nem más, mint a cölöpökre épített 18 állomásos tanösvény adja, mely nem csupán kalauzol bennünket, hanem karnyújtásnyi közelségben tárja elénk a tiszta vizű karsztforrás lenyűgöző növény- és állatvilágát, a láperdő égerfáinak faóriásai közt. A legideálisabb, ha ide készülve a kerékpárt és négylábú társunkat otthon hagyjuk, családostul megváltjuk jegyünket, és nekivágunk e páratlan csoda megismerésének, mely mindenki számára tartalmas kikapcsolódásul szolgál majd.

Fotó: Peter Szuditsch

Sződligeti horgásztó

Élénken él bennünk egy kép a Gyűrűk Ura-filmek egyik nyitójelenetéből, melyet akár a sződligeti horgásztónál is forgathattak volna. A vadregényes, mesébe illő horgásztó, melyet mesetóként is emlegetnek, mindössze 30 km-re fekszik a fővárostól, Vác szomszédságában. A bájos jelleget minden bizonnyal a tó partján és annak szigeteire épített apró, nádfedeles, képzeletünkben manólakta házikók adják. A tóhoz egy eldugott erdei ösvény vezet, így autónkat hátrahagyva vethetjük bele magunkat az ártéri erdő adta bujaságba, ahol valóban elakad az ember szava, mikor elé tárul ez a rejtett valóság. Mindez, persze, nem is baj: a közelben horgászókat és az erdő csendjét nem zavarva magunkba szívhatjuk ezt a tökéletes harmóniát.

blank
Fotó: Budapesti Tekergő

Kisoroszi szigetcsúcs

Ugyan a kisoroszi szigetcsúcson a nyári fürdőzésnek nincsen párja, a tavaszi panorámáért is érdemes elhagynunk a fővárost és meg sem állnunk a fővárostól egyórás autóútra található Kisoroszi községéig. A szigetcsúcsot legegyszerűbben autóval lehet megközelíteni, amit vagy leparkolhatunk a faluban ingyenesen, vagy a kemping parkolójában napi 2000 forintért, ahonnan még szintén sétálni kell valamennyit a vízig. A partszakasz nagy területet ölel fel, így biztosan találunk majd egy csendes zugot a fák ölelésében, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Dunakanyarra, sőt szép, napos időben akár a visegrádi fellegvárig is ellátni.

A kisoroszi Szigetcsúcs közműépítési munkálatait leállították, így a partszakasz továbbra is látogatható. Naprakész infó elérhető ITT. (Frissítve: 2021. szeptember 9.)
blank
Fotó: Sutus Dolli

Merzse-mocsár

Budapest külvárosában, a ferihegyi repülőtér szomszédságában terül el a főváros egyetlen igazi mocsara, a pesti vidék egykori mocsaras területeinek utolsó hirdetője, a Merzse-mocsár. A 40 hektáros természetvédelmi terület élő- és növényvilágát 15 állomásos, 6 kilométer hosszú tanösvényen ismerhetjük meg, amely a mocsárt körülölelő gyalogutakon keresztül elvisz egészen az új, fából épült kilátótoronyig. Kellemes szabadtéri sétánk során rengeteg állat- és növényfajjal találkozhatunk: a víz közvetlen közelében nádas, peremén ligeterdő húzódik, amelyet védett madárfajok, nyulak, őzek és rókák népesítenek be, míg a békakuruttyolástól és rovarok zümmögésétől hangos tóparton még a repülőgépek moraja is a távolba vész.

blank
Fotó: Horváth Zsolt

Külön köszönet a kiváló magyar fotósoknak, akik képeik felajánlásával segítették cikkünk létrejöttét!