Szabadon a szabadban: 5 különleges kirándulás földön, vízen, levegőben

A jó idő beköszöntével, a szabadban töltött órák megsokszorozódásával és egy ideig még a kellő és biztonságot nyújtó távolság megtartásával, de mégiscsak adódik lehetőségük olyan szervezett szabadtéri túrák- és mozgáslehetőségek közül válogatni, melyek a testet és a lelket egyaránt felfrissítik és kicsit talán még a komfortzónából való kilépést is elősegítik.

Via ferrata: Vasalt utak

Hazánk első vasalt útjai 2013-ban a Cseszneki Vár tövében épültek. Az építők a nagy népszerűség láttán új projektbe kezdtek és elkészítették a tatabányai Turul-emlékmű lábánál vezető vasaltút-hálózatot is, melyet aztán a meghitt bakonyi környezet, a Cuha-völgy követett. Mára már 3 vasalt utas helyszínen, 16 különböző útvonalon adódik lehetősége a bátorságát próbára tevő kezdőknek és haladóknak, hogy egy egészen új perspektívából fedezzék fel hazánkat. A Vasalt utak túráinak köszönhetően az összesen csaknem 2600 méter hosszúságban húzódó drótkötélhálózaton függeszkedve, állóképességünket és magasság iránti vágyunkat is próbára tehetjük.

E-bike: bringanatura

A tavaszi bringaszezonnal egy egészen új élmény köszönt ránk, hiszen a bringanatura szervezett e-bike túráin most lehetőségünk nyílik két keréken bebarangolni a Pilis és a Budai-hegység vadregényes, ismeretlen részeit. A túrákhoz csupán némi vállalkozókedvre és csillapíthatatlan kalandvágyra lesz szükség, a 2021-es magas felszereltségű Cube e-mountainbike-okat és bukósisakokat a bringanatura biztosítja. Ha van, saját bringával is csatlakozhatunk a programokhoz. Az előre meghirdetett hétvégi túráikon túl akár személyre szabott útvonal megtervezését is kérhetjük, amivel garantáltan különleges lesz a tekerés egy új formája.

E-roller: Zebizerge

A káprázatos dunai panorámával és számtalan, különböző nehézségű túraútvonallal megáldott Zebegény nem hiába a túrázók édenkertje. Arról viszont nem szabad megfeledkezni, hogy ezt a kivételes vidéket most már nem csupán túrabakancsban nyílik lehetőségünk meghódítani. A Zebizerge e-rollerrel szervezett túráin, fürge vagy épp kényelmesebb kétkerekűre pattanva, kinek mi az ideális, baráti társaságban szelhetjük az erdei utakat. Kölcsönözhetünk e-rollert és egyedül is nekivághatunk a térségnek, de felfedezhetjük azt túravezetővel is, aki minden bizonnyal érdekes információkkal szolgál majd a környék történetét illetően.

blank

Kajak: Kajakszafari

Mi sem egyszerűbb, mint megismerni a Budapest-környéki vizeket és azok élővilágát, miközben természetközeli élményben részesülve mozoghatunk egy jót a friss levegőn, elsajátítva a kajakozás alapjait. Éppen ezt az élményt hozza el nekünk a Kajakszafari kajaktúrája, mely szervezett keretek között mutatja meg a leginkább kedvelt vízi útvonalakat, a Dunakanyar varázslatos világát és a Soroksári-Duna változatos részeit. A kis létszámú, családias csoportoknak köszönhetően lehetőség adódik tanulni és a leginkább a szárazföldi kalandorok által közkedvelt helyszíneket a vízfelszín felől megszemlélni.

blank

Sup: SUP Budapest

A kellemes tavaszt élvezve még, de titkon, gondolatban már a forró nyárra hangolódva érdemes figyelemmel kísérni a SUP Budapest programkínálatát, ahol a csoportos evezések alkalmával egy egészen új élményben lehet részünk. A stand up puddle, vagyis állva evezés kultúrájának meghonosításában a SUP Budapest csapatának igen nagy szerepe van, így kezdőként is érdemes az iránymutatásukra és tapasztalatukra bízni magunkat. Ha eddig csak vágyakozva néztük a Dunát a Parlament előtt átszelő suposokat, lépjünk egy nagyot, hogy legközelebb már a Duna hullámairól mi tekinthessünk vissza az éppen dolgukra sietőkre.

blank