40+ kihagyhatatlan hétvégi program Budapesten és környékén – 2024. június 5-9.

Változatos hétvégi programok várnak benneteket Budapesten ezen a héten is. Az események közt találtok koncertet, fesztivált, sétát és családi programokat is.

Többnapos hétvégi programok Budapesten és környékén

Irodalom éjszakája // Margit-negyed (2024. június 5-7.)

Az Irodalom Éjszakája immár kilencedik alkalommal hív rendhagyó világirodalmi barangolásra: az idei programban három nyári estén át 24 ország 24 szerzőjének műveiből hangzanak el részletek az irodalomhoz nem kötődő, azt újszerű megvilágításban láttató helyszíneken. Az Irodalom Éjszakája Budapesten évről évre új városrészbe vándorol, sok pesti év után idén Budára méghozzá a 2. kerületbe vándorol, ahol a Margit-negyed látja vendégül a felolvasókat.

Facebook-esemény >>

hétvégi programok budapesten
Fotó: Budai Ákos

Kettesben szép – néha hármasban: Kiállítás Csíki Sándor válogatott festményeiből (2024. június 6. – július 21.)

A népszerű foodblogger és gasztronómiai szakíró, aki nemzetközi filmes produkciók foodstylistja is, évtizedek óta alkotóművész – nemcsak a konyhában. Otthonában, az ismertté vált Haller-teraszon születnek azok a festmények, amelyek kicsit másképp mutatják meg egy hivatásos hedonista belső világát, mint amit elképzelnénk. Vagy mégse? Június 6-án ezekből a képekből nyílik aperitivóval összekötött kiállítás az Aranytíz Kultúrházban, a tárlat július 21-ig látható, a kiállított képek pedig megvásárolhatók a finisszázst követően.

Weboldal >>

Szánsájn – nyári fesztivál a Cirko-Gejzírben (2024. június 6. – augusztus 28.)

Minden nyáron szemlézhetjük az elmúlt évek legjobb filmjeit a Szánsájn Fesztiválon. Idén rekordhosszúságú, 12 hetes sorozatot szerkesztettek a szervezők. Nyaraljatok a Cirkóban, és nézzetek meg mindent, amit év közben kihagytatok, vagy amit még egyszer szeretnétek megnézni!

Bővebb infó >>

Borliget (2024. június 7-8.)

Az ősfás Erzsébet-ligetben a magyar bor, illetve a hazai zenei élet ismert fellépői garantálják a fesztiválhangulatot június 7-én és 8-án. Minden korosztály számára készülnek meglepetéssel, így a kihagyhatatlan borkóstolás mellett gyerekprogramok teszik színessé a nyár első hétvégéjét.

Facebook-esemény >>

Bartól Béla Bál – (nem csak) utcazene-fesztivál a Bartókon (2024. június 7-8.)

Június 7-én és 8-án újra pezseg, dübörög, szomszédol, ismerkedik, nosztalgiázik, koccint, kóstol és táncol a Bartók: jön az idei BARTÓK BÉLA BÁL, Újbuda könnyed utcazene-fesztiválja. Ezen a két napon az út a szokásosnál is szélesebbre tárja éttermei, kávézói, bárjai, alkotóműhelyei, galériái és kisebb-nagyobb üzletei kapuját a Gellért és a Kosztolányi között. A színes, pezsgő zenei és kulturális programok mellett az idei minifesztivál egyik újdonsága, hogy bemutassák a Bartók-közösség összetartozását.

Facebook-esemény >>

JAZZ és BOR hétvége // Margitszigeti Színház (2024. június 7-8.)

A Magyar Jazz Szövetség és a Margitszigeti Színház első alkalommal rendezi meg a JAZZ és BOR Ünnepe Fesztivált. A hétvége alkalmával a szombat esti nagykoncert mellett június 7-én péntek késő délutántól és a szombati nap folyamán kisebb koncertekkel, hangulatos zenékkel is várják a közönséget a színház kerengőjében a Víztorony lábánál. A fesztivál ideje alatt a magyar jazzvilág fiatal tehetségeiből alakult formációk és a Jazz Showcase győztesei mutatkoznak be a közönség előtt. A kiváló zenészek, dallamok mellé természetesen finom hazai borok is járnak.

Facebook-esemény >>

hétvégi programok budapest 2024 június
Fotó: Margitszigeti Színház Facebook

Indonéz Fesztivál a Hello Budában (2024. június 7-8.)

Merülj el az indonéz kultúra varázsában a Hello Budában! Egy izgalmas utazásra hívunk június 7-én és 8-án az Indonéz Fesztivál keretei között! Élvezd az egzotikus ízeket, lenyűgöző táncokat és különleges programokat.

Facebook-esemény >>

Duna Karnevál // több helyszínen (2024. június 7-14.)

A Duna Karnevál közel három évtizeden át megszokott nemzetközi forgataga ismét magával ragadja a közönséget egyedülálló, színes kavalkádjával június 7-14. között, Budapest különböző helyszínein. Hazai együttesek és külföldi vendégfellépők varázsolnak karneváli hangulatot Budapest-szerte, de jelen lesznek a hivatásos, hagyományőrző és amatőr néptáncmozgalom felnőtt, ifjúsági, valamint gyermek képviselői is.

Weboldal >>

Tilos Maraton // Dürer Kert (2024. június 7-15.)

Ahogy már az előző években is, az FM és online térben zajló Tilos adománygyűjtő hét összeolvad az évtizedes múltú hagyományos Tilos Maraton fesztivállal. Június 3-től 7-ig az FM90.3-on és az online térben készül a Tilos Rádió idén is tematikus adásokkal, 7-én pedig beköltöznek a Dürer Kertbe, ahol 9 napon át maratoni adománygyűjtő fesztiválunkkal várnak mindenkit, egészen június 16. vasárnap hajnalig. Lesz világzene nap, családi és gyereknap, de a reggae és a jazz rajongói sem fognak unatkozni!

Facebook-esemény >>

budapesti programok 2024 június
Fotó: Frank Olivér/Tilos Rádió Facebook

Levendulaszüret a Budakeszi Levendula Farmon (2024. június 8-9.)

A család minden tagját szeretettel várják a Budakeszi Levendula Farmon június második hétvégéjén. A gyönyörű levendulaültetvénnyel saját kezűleg szüretelhetitek le az illatozó gyógynövényt, valamint gasztronómiai meglepetések is várnak.

Facebook-esemény >>

BLOOM fest Budapest // Budatétényi Rózsakert (2024. június 8-9.)

A főváros legnagyobb, 2,5 hektárt fölelő rózsakertjében több mint 200 rózsafaj bontogatja szirmait. Június 8-9. között pedig egy izgalmas esemény, a BLOOM fest Budapest során várnak minden növényrajongót a Budatétényi Rózsakertbe, egy virágos hétvégére. A program során kertészetek, kertépítők, növény- és virágárusok, valamint termelők gyűlnek össze a kertben, hogy csodálatos virágokkal, valamint különleges, növényi eredetű szépségápolási, wellness- és gasztronómiai termékekkel varázsoljanak el benneteket. A 15 órakor pedig vezetett sétákon csodálhatjátok meg a pompás virágokat.

Facebook-esemény >>

budapesti programok 2024 június
Fotó: Tóth Magdolna

Budapesti programok szerdán (2024. június 5.)

Péterfy Borival – Dívák & Ikonok kiállítás exkluzív

Június 5-én 19 órától a Dívák & Ikonok-kiállítás egy exkluzív beszélgetésén vehettek részt, amelyen Marosi Viktor Péterfy Borival társalog. A beszélgetés előtt 17:30-tól lehetőségetek lesz részt venni Simonovics Ildikó divattörténész tárlatvezetésén is.

Facebook-esemény >>

Corey Taylor // Barba Negra

A Slipknot frontembereként, bestseller íróként és színészként is helyt álló énekes 2023 szeptemberében jelentette meg második önálló stúdióalbumát, amit követően négytagú zenekara kíséretében újra útra kelt. Bejárva a fél világot, június 5-én a Barba Negrába is ellátogat.

Jegyvásárlás >>

Budapesti programok csütörtökön (2024. június 6.)

Terézváros napja Galaxisok koncerttel // Hunyadi tér

Június 6-án, a főváros VI. kerületének napján ingyenes programokkal várják az ünnepelni vágyókat a Hunyadi téren. Terézváros napján 10 és 20 óra között kerületiek és nem kerületiek egyaránt ingyenesen látogathatják az előadásokat, koncerteket és a játékkal megspékelt kísérőprogramokat.

Facebook-esemény >>

Bujdosó 8tet – névkereső party // Gödör

A magyar alternatív zenei világ különleges alkotója, Bujdosó János új 8 tagú formációja rendez névkereső koncertet a Gödörben.

Facebook-esemény >>

The Dead South // Budapest Park

Őrületes bendzsózás, progresszív bluegrass, western, sötét humor és szabados történetmesélés a kanadai prérikről.

Facebook-esemény >>

Pénteki programok Budapesten és környékén (2024. június 7.)

10 millió Fa – Szezonváltó piknik

Június 7-én várnak minden valaha volt, mai és leendő 10 millió Fást, szurkolót vagy bárkit, aki szívesen eltölt velük egy kellemes estét. Lesz bográcsozás, önkéntes állásbörze, játszóház, csemeteosztás és fűszernövény cserebere is.

Facebook-esemény >>

Nyáresték a Fiumeiben

A „Nyáresték a Fiumeiben” sorozat következő produkciója Grócz Bence szólóprojektje, a konkoi, melyet a klasszikus zenei tanulmányai és a tíz évig tartó zenekaros fellépései után hívott életre. Ezen az estén konkoi a SLOW BURN c. pianínó kislemezének anyaga mellett olyan elektronikus dalokat is játszik majd, amelyeket élőben még sosem hallhatott a közönség. Június 7-én (pénteken), 21 órától a Szerb Antal sírja mögötti, speciálisan kivilágított nagy fához költözik a produkció, még izgalmasabbá varázsolva az élményt.

Facebook-esemény >>

Be Massive Horizon Day & Night Party // Városligeti Csónakázótó

Metha + a Be Massive csapat ezúttal a Városliget legszebb helyszínén táncoltatnak meg bennünket. A csónakázó tó melletti sétányon délután 4-től éjjel 1 óráig váltják egymást a legkiválóbb dj-k. A limitált fős eseményen lehetőségetek lesz csónakázni is este 9-ig bezárólag.

Facebook-esemény >>

szabadtéri programok budapesten
Fotó: Be Massive Horizon

Rammstein by FEUER FREI / System of a Down by AERIALS // Kertem

A két legendás zenekar 30 éves lett, így egy nagyszabású közös szülinappal ünnepelnek a bandák itthoni képviselői.

Facebook-esemény >>

Fran Palermo // Kobuci

Az első nyári koncertjére új dalokkal érkezik a banda az óbudai Kobuci kertbe.

Facebook-esemény >>

Szombati programok Budapesten és környékén (2024. június 8.)

Halott Pénz 20 koncert // Puskás Aréna (2024. június 8.)

Az ország egyik legnépszerűbb zenekara, a Halott Pénz 3 teltházas Budapest Aréna és 12 teltházas Budapest Parkos koncert, rengeteg sláger és szakmai díj után emeli a tétet, és 2024. június 8-án a Puskás Arénában a rajongóikkal együtt egy felejthetetlen show-val ünneplik meg fennállásuk 20. születésnapját!

Jegyvásárlás >>

VII. Levéltári Piknik // Budapest Főváros Levéltára

Idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Levéltári Piknik. Egész nap ingyenes programokkal várnak minden korosztályt: a legkisebbek számára bábjátékkal, állatsimogatóval, gyermekkoncerttel, arcfestéssel, levéltárpedagógiai foglalkozásokkal készülnek, a felnőtteket pedig fegyverbemutatóra, levéltári sétákra, az egy nappal korábban megnyíló Budapest közlekedik című kiállítás kurátori vezetésére, családfakutató gyorstalpalóra, Budapest Időgép-bemutatóra és koncertekre várják.

Facebook-esemény >>

GyereKi! Lazulós szombat a Rákóczi téren

A reggel 9-től délután 4-ig tartó városi szabadtéri programok igazi közösségi placcá varázsolják a Rákóczi teret: az egyik szegletében tollaslabdameccsek, a másikban többek között sárkányeregetés, hangfürdő és gitárkoncert, valamint távirányítós motorcsónakozás is lesz a tér medencéjében.

Facebook-esemény >>

YogaFest // Akvárium Klub

Az ország legnagyobb jógafesztiválja, ahol megismerhetitek a különböző jógaiskolákat, irányzatokat, oktatókat. 3 gyakorlati terem, 1 előadóterem, kiállítótér és esti mantrakoncert vár benneteket! Részletes program hamarosan.

Facebook-esemény >>

Gardrób Közösségi Vásár // ELTE Gömb Aula

Júniusban két alkalommal is lesz lehetőségetek a szezon legjobb ruhadarabjai és kiegészítői után kutatni az ELTE Gömb Aulájában. A Gardrób Közösségi Vásár először június 8-án, majd 22-én költözik a megszokott helyszínre kiváló portékákkal egyetemben.

Tovább az eseményre >>

Egy új hely felkeresése is szuper hétvégi program lehet:

Róth Miksától Róth Miksáig: várostörténeti kalandozás

Június 8-án 120 perces vezetett sétán deríthettek fényt a pesti Csikágó kulisszatitkaira. A történetek között melankolikus cselédlányok elbeszélései, nagy vállalkozók reményteljes karrierjei éppúgy felbukkannak majd, mint a 20. század híres édességei és hírhedt bűnesetei. A programon többek között azt is megtudhatjátok, hány szálon kötődnek a környező házak Róth Miksa életéhez, korához és hogy hogyan került tűzfalra Róth Miksa egy alkotása.

Tovább az eseményre >>

Tizenkét hét a pokolban – séta a Budai Várban

Június 8-án délelőtt és délután, június 30-án pedig délelőtt indulhattok izgalmas vezetett sétára a budai Várban. Új perspektívából, mégpedig az 1944–45. évi ostrom visszaemlékezéseinek tükrében ismerhetitek meg újra a vár történetét. A budai Várban lakók és az ide menekülők, a Várhegy mélyében oltalmat találók életében ugyanis sokkal mélyebb és súlyosabb nyomokat hagyott az ostrom. A séta során megelevenedik az a pokoli 12 hét, amikor közel tízezer ember rettegett a haláltól. A programon a Vár-barlang egykori óvóhelyét is bejárhatjátok.

Tovább az eseményre >>

Egy kirándulás is kellemes hétvégi program lehet:

Újpalota napja Carson Coma-koncerttel // Nemzedékek parkja

Idén 55 éve, hogy lerakták Újpalota alapköveit. Június 8-án 19:00 órától a Nemzedékek parkjában egy óriási születésnapi bulival és ingyenes Carson Coma koncerttel ünnepelhetitek meg a kerületet.

Facebook-esemény >>

Mayberian Sanskülotts // Hunyadi tér

A Mayberian Sanskülotts a káposztásmegyeri panelek között visszhangzó nyarak magányát dalba foglaló akusztikus duóból nőtte ki magát a magyar underground könnyűzenei élet egyik meghatározó zenekarává. Most ingyenes koncertet adnak a terézvárosi Hunyadi téren.

Facebook-esemény >>

Vasárnapi programok Budapesten és környékén (2024. június 9.)

Wekerlei bolhapiac és kézműves vásár

Június 9-én a semmihez sem fogható hangulattal megáldott Wekerletelep ismét bolhapiac otthonává válik. Ha nincs még programotok erre a vasárnapra, kerekedjetek fel és egy kiadós séta előtt vagy után vadásszátok a kincseket a Wekerlei Kispiacon!

Tovább az eseményre >>

Júniusi LemezPiac – Budapesti lemezbörze // ELTE Gömb Aula

Június 9-én, vasárnap a legnagyobb hazai lemezbörze újra tiszteletét teszi az ELTE Lágymányosi Campusában. 10 és 16 óra között ezúttal is lesz minden, ami zene: LP, CD, DVD, MC, pólók, poszterek, újságok, könyvek, kitűzők, emléktárgyak, sőt mi több 11 órától a Dresch Quartet dedikál!

Tovább az eseményre >>

További izgalmas vásárok Budapesten:

Középkori vásár a Hősök terén

Dőljetek hátra és élvezzétek az időutazást. Középkori lovagok, középkori vallási nézetek, ősi társadalmi normák. Minden adott a középkori hangulathoz.

Facebook-esemény >>

Régiségvásár az Esztergomi Piacon

Június 9-én az Esztergomi Piac is régiségvásárral pezsdül fel, ahol ezúttal is megelevenedik a régmúlt idők világa. Az asztalokon sorakozó legkülönfélébb kincsekből válogathattok majd, előtte vagy utána pedig érdemes lesz megkóstolni a helyi árusok finomságait is.

Tovább az eseményre >>

blank
Fotó: Esztergomi Piac Facebook-oldala

Veresi bolhapiac

Veresegyház sem marad bolhapiac és piacon keresgélő lelkes kincsvadászok nélkül júniusban. A hónapban először június 9-én, majd 16-án rendezik meg a piacot, ahol a gyerekjátékoktól, könyveken át a retró porcelánokig lesz minden, amire csak az ember vágyhat.

További tudnivalók >>

Szőlősgazdák, lélekbúvárok, primadonnák – vezetett séta

Júniusban több alkalommal is lesz lehetőségetek 3 órás séta keretében bejárni a Naphegyet és Krisztinavárost Saly Noémi vezetésével. A hosszúlépés.járunk? vezetett sétáján a megannyi titkot és történetet rejtő utcákon megelevenedik a múlt és a házak egykor híres-nevezetes lakói. A valaha Budapest külvárosának számító Krisztina megannyi változáson ment keresztül: két épületből nőtt nyüzsgő, megkerülhetetlen kisvárossá Budapest közepén.

Tovább az eseményre >>

Európa Kiadó // Várkert Bazár

2022 után ismét a Várkert Bazárban koncertezik a nyolcvanas évek kultikus csapata, az Európa Kiadó.

Facebook-esemény >>