40+ nagyszerű tavaszi program Budapesten 2024 márciusában

Márciusban már javában ébredezik a természet és a főváros is egyre több különleges programmal készül a tavasz első hónapjára. Szemezgessetek bátran!

Gasztronómia hónapja // Imagine Budapest (egész hónapban)

Az Imagine csapata márciusban olyan rendhagyó programokat szervez, melyek fókuszában egy igazi ünnep: a gasztronómia áll. Az ételek és italok elkészítése, a menüsorok összeállítása, a tálalás és a felszolgálás pillanatai, a kóstolás és az étkezés mind jeles események lehetnek – legyen szó egy vasárnapi húslevesről otthon, egy exkluzív vacsoráról egy fine dining étteremben, egy pár kiváló virsliről egy monarchiabeli sörházban. Egy hónap alatt több mint 50 alkalommal, 13 tematikában indulnak séták, melyek között ott találjuk a tavalyi év legnagyobb sikereit is, mint a Vendégségben az Auguszt családnál vagy a Sörgyári örömök. Emellett olyan különleges újdonságokkal is készülnek, mint a korábban két Michelin-csillaggal is kitüntetett Onyxot felfedező, kóstolókkal tarkított exkluzív program. De a régóta zárva tartó Adria-palotát is felfedezhetjük, és miután elmerültünk az egykori gyarmatáruk világában, meg is kóstolhatjuk őket a Flavában.

Weboldal >>

Flava Kitchen & More – Fotó: Egy jó kép az utazásról

Fénydóm – Fényművészet a Biodómban (2024. március 1-17.)

A Biodóm egy igazán különleges fényművészeti eseménynek ad otthont március 1. és 17. között. Ez lesz az első alkalom, amikor a Biodóm belső terei a nagyközönség számára is bejárhatóak lesznek. Az INOTA fesztivál kurátorai a teret hazai és nemzetközi művészek helyspecifikus installációival és vetítéseivel gondolják újra. A 1,5-2 órás látogatói élmény során a vendégek immerzív élményben részesülnek a jellegzetes terekben, ahol kortárs médiaművészek által alkotott tartalmakkal találkoznak.

Facebook-esemény >>

Fotó: Egy jó kép az utazásról

Nézzetek be velünk a varázslatos Fénydómba:

Budafoki Pincejárat (2024. március 2.)

Március első szombatjától ismét várja a bor és kultúra szerelmeseit a Budafoki pincejárat. Március 2-án bor- és pezsgőkóstolóval egybekötött pincesétákon vehetünk részt, ahol megismerhetjük többek között a Törley Pezsgőmanufaktúra, a Záborszky Pince – Borváros és akár a Sauska Pincészet kulisszatitkait is.

Facebook-esemény >>

További részletek a Budafoki Pincejáratról:

Krabat a Fekete Malomban // Budapest Bábszínház (2024. március 2., 3., 19., 20.)

Március 2-án mutatja be a Budapest Bábszínház a Krabat a Fekete Malomban című, 12 éven felülieknek szóló előadást. A történet szerint Krabat felvételt nyer a titokzatos Fekete Malomba, ahol a molnármesterségen túl a mágia világával is megismerkedik. Krabat rájön, hogy tanítójuk, a Mester nem az, akinek mondja magát, és a Malomban Feketeiskola működik. A tanítványok a munkájukért cserébe különleges képességeket kapnak, azonban ennek komoly ára van. A darabot Hegymegi Máté rendezi.

Weboldal >>

Barlangok hónapja: Pál-völgyi-barlang extra szakvezetéses túra (2024. március 2., 10., 17., 23., 30.)

A barlangok hónapja keretében a legismertebb és a ritkán látogatható, védett földalatti kirándulóhelyeket csodálhatjuk meg kedvezményesen idén márciusban. Ehhez csatlakozott a Pál-völgyi-barlang is, ahol szakvezetéses túrákon vehetünk részt március 2-én, 10-én, 17-én, 23-án és 30-án. A már szinte hagyománnyá vált Barlangoljunk! programsorozat idén is hazánk különleges barlangjainak népszerűsítését tűzte ki céljául.

Facebook-oldal >>

blank
Fotó: Pál-völgyi-barlang Facebook

FILM/ZENE: A SZERELEM JAVÁRA // Uránia Filmszínház (2024. március 4.)

Az Uránia idén tavasszal filmzenei kalandozásra hívja nézőit. A február végén induló és április végéig, a Magyar Film Napjáig tartó programban a vetítések mellett közönségtalálkozók és élő zenei programok hívják fel a figyelmet a filmek láthatatlan, de nagyon is fontos hangi-zenei dimenziójára. A sorozat egyik kiemelet vetítése a 3:1 A SZERELEM JAVÁRA (1934) lesz április 3-án, 19 órától. A filmet 35mm kópiáról vetítik, vendég: Kurutz Márton filmtörténész.

Facebook-esemény >>

Kvízest a Másik szobában (2024. március 5.)

Mostantól minden kedden kocsmakvízzel várnak benneteket a Másik Szobában! Kiss Kristóf profi kvízmester szuper izgalmas kérdésekkel érkezik és négyfős csapatokban folyik majd a küzdelem. Két óra masszív kiszakadás a valóságból, na és azt is megígérjük, hogy a győztes csapat nem fog üres kézzel távozni a Másik Szobából! Regisztrálni IDE kattintva tudtok.

Facebook-esemény >>

Pénztárcabarát és ingyenes programok Budapesten:

James Blunt! Who We Used To Be Tour // MVM Dome (2024. március 5.)

Újra turnézik James Blunt! Az október 27-én megjelenő, Who We Used To Be című zseniális új albumot támogató turné jövő tavasszal Európába is elérkezik, az egyik állomás pedig március 5-én az MVM DOME. A You’re Beautiful előadója nem először jár Magyarországon: a magyar közönség többször láthatta már az erős színpadi jelenlétéről, romantikus énekstílusáról, egyszerre fülbemászóan dallamos és táncra perdítő számairól ismert világsztárt.

Facebook-esemény >>

Nőnap a Marczin (2024. március 6.)

Az idei tavasz beköszöntével szeretettel várnak minden II. kerületi hölgyet a Marczibányi Téri Művelődési Központba nőnapi rendezvényükre március 6-án 18.00 órakor. Ezen a különleges napon egy kicsit kiszakadhatunk a mindennapi rohanásból, hogy együtt ünnepeljük a női közösséget, erőt, és azt a művészi kreativitást, amely pótolhatatlan értékeket teremt mindannyiunk számára. A belépés díjtalan, azonban regisztrációhoz között. Részvételi szándékotokat az információ@marczi.hu email címen vagy 36 (1) 212-2820 telefonszámon, illetve személyesen az infópultban tudjátok jelezni.

Facebook-esemény >>

NőkNapja // Napfonat + Noémo nagyzenekar // Turbina (2024. március 7.)

Két, női dalszerzőkből álló formáció ad koncertet és mesél a női sorsról március 7-én, a Turbinában. Elsőként a Napfonat női a cappella együttes lép színpadra, hogy energikus harmóniájukkal elkápráztassák a közönséget. Őket a modern indie-folkot játszó Noémo nagyzenekar követi versszerű dalaival.

Facebook-esemény >>

LP: Love Lines World Tour // Budapest Aréna (2024. március 7.)

Két Parkos fellépése után LP 2024. március 7-én a Budapest Arénában ad koncertet! Erőteljes énekhangjával, társadalmi konvenciókat felrugó attitűdjével és intelligenciájával, amely az erős érzelmeket szárnyaló popdalokká alakítja, LP generációja egyik legkedveltebb énekes-dalszerzőjévé vált az egész világon.

Jegyvásárlás >>

Amerikai Palacsinta Napok a Piskótában (2024. március 7-8.)

Ugorjatok be egy frissen sült amerikai palacsintára a Piskótába március 7-én és 8-án! Minden egyes palacsinta glutén- és tejmentesen készül, csak ezen a két napon!

Facebook-esemény >>

Nőnapi tulipánvásár a Normafán (2024. március 8-10.)

Március 8-10. között virágba borul a Normafa Síház és a tavasz hírnökével, a tulipánnal töltik meg tereiket Nőnap alkalmából. Ezeken a napokon egy kicsit kiszakadhatunk a mindennapi rohanásból, hogy a Normafa festői környezetében ünnepeljük a lányokat és nőket. A hétvége zárásaként pedig vasárnap egy tavaszköszöntő brunchra invitálnak titeket.

Facebook-esemény >>

Tavaszváró programok országszerte:

Nőnapi garázsvásár a Nosban (2024. március 8-10.)

Ismét kinyitják a csodagarázst: március 8. és 10. között újra lehetőségünk van a NOS kincsek között válogatni. Nőnapi tematika, csomó csajos cucc – és persze a szokásos, széles választék. Nőnap alkalmából egy szál virággal is megajándékoznak majd mindenkit.

Facebook-esemény >>

Bográcsparty és főzőverseny a Hello Budában (2024. március 9.)

Március 9-én, szombaton újabb izgalmas gasztrokaland vár rátok a Hello Budában! Tíz csapatnak adnak lehetőséget, hogy megmutassák, milyen pazar ételt alkotnak bográcsban. Akár egyedül, akár csapattal érkeztek, várják a jelentkezéseket! A szakmai zsűri kóstolóbíróként is jelen lehettek, és szavazhattok, hogy melyik csapat érdemli meg leginkább a díjazást.

Facebook-esemény >>

blank
Fotó: Hello Buda Facebook

Barkóczi Noémi lakáskoncert a Trafóban (2024. március 9.)

Rendhagyó keretek között ad koncertet Barkóczi Noémi és zenekara március 9-én a Trafóban: a közönséget egy képzeletbeli albérletbe invitálják. Ezen a családias eseményen megelevenedik az albérletek kopottas romantikája, és persze életre kelnek a dalszövegek is. Az este meglepetésvendégeket is tartogat.

Facebook-esemény >>

Vintage Vásár – Garázsvásár a Nyolckerben (2024. március 10.)

Március 10-én Vasárnap kincsvadászatra invitál benneteket az Industrial Lamp Budapest csapata. Szerezd be álmaid „mindenét” kedves és megbízható árusoktól, akiktől nemcsak új tárgyakat, hanem azokkal együtt múltat és történetet vihettek haza. Használtan vásárolni nemcsak környezetbarát, fenntartható, hanem élmény és kaland is!

Facebook-esemény >>

blank
Fotó: Industrial Lamp Budapest Facebook

WAMP Design Vásár a Néprajzi Múzeumban (2024. március 10.)

Március 10-én újra WAMP Design vásár, ezúttal a csodálatos Néprajzi Múzeumban! A WAMP egy olyan közösségi hely, ahol találkozhat egymással alkotó, vásárló, fiatal, családos, kreatív szakember és érdeklődő laikus, ezáltal a dizájn nem egy elvont művészeti fogalomként jelenik meg, hanem egy izgalmas lehetőség, ami becsempészhető az emberek mindennapjaiba. A WAMP Magyarország egyik legnagyobb és leghosszabb ideje designnal foglalkozó magánkezdeményezéseként kiemelt hangsúlyt fektet az általa közvetített társadalmi felelősség- és értékvállalásra is: a fast fashion és a plázák ellensúlyozójaként egy fenntartható, emberközpontú alternatívát teremt havi rendszerességű vásárjaival. A látogatókat ingyenes belépéssel a 2. emeleti rendezvényterembe várják. A vásár gyerek-és kutyabarát!

Facebook-esemény >>

Szécsi Pál 80. emlékkoncert // Budapest Aréna (2024. március 10.)

Korának egyik legnagyobb magyar sztárja, a bársonyos hangú énekes, a „nők bálványa”, azaz Szécsi Pál idén márciusban lenne 80 éves. Az egykor több millió rajongó által ünnepelt ikonnak állít emléket 2024. március 10-én a Szécsi Pál 80 emlékkoncert a Budapest Arénában, felidézve a legnagyobb slágereit, mint például a Csak egy tánc volt, az Egy szál harangvirág, a Gedeon bácsi, a Karolina vagy a Két összeillő ember, olyan ismert előadók tolmácsolásában, mint Miller Zoltán, Nagy Sándor, Pál Dénes és Serbán Attila.

Jegyvásárlás >>

blank
Fotó: Kiss Kriszti

A capella show „Voca People” // Erkel Színház (2024. március 12.)

Csak élő énekhangok! Nincsenek hangszerek vagy hanghatások – csak nyolc hihetetlenül tehetséges énekes-komikus, akik otthonosan mozognak a beatbox művészetében március 12-én, az Erkel Színházban. Hangjukkal egy egész zenekart reprodukálnak. Díjnyertes, energiával, iróniával és szórakozással teli, ez a nemzetközi jelenség több mint száz kedvenc slágert hoz el neked Madonnától és Michael Jacksontól Beyoncéig és Bruno Marsig. Különös hangsúlyt fektetnek Mozartra is!

Facebook-esemény >>

Horváth János Antal: Becsapódás // Klebersberg Kúria (2023. március 13.)

A Loupe Színházi Társulás előadása. A színészek improvizációi alapján és ellenére írta: Horváth János Antal. Két házaspár együtt ebédel, ahogy az utóbbi tíz évben minden második héten. A lányok testvérek. Sokéves hagyomány ez, ami a hosszúra nyúlásával nemcsak természetessé, de terhessé is vált, mégsem hagyják el. Ez az alkalom viszont valamiért másnak ígérkezik. Ma van valami a levegőben. Egy amúgy is pattanásig feszült ország levegőjében. A színészek: Földes Eszter, Lengyel Tamás, Molnár Áron és Ullmann Mónika.

Facebook-esemény >>

További remek színházi előadások márciusra:

Dalköltők – Kortárs Dalköltők Legnagyobbjai // Várkert Bazár (2024. március 14.)

Új koncertsorozat indul március 14-én a Várkert Bazárban, amely a dalköltészet műfaját hivatott népszerűsíteni. A Dalköltők keretében Kollár-Klemencz László kamarazenekarával és a kortárs dalköltészet legnagyobb alakjaival lép színpadra. Többek között csatlakozik hozzá Grecsó Krisztián és Másik János.

Jegyvásárlás >>

Márciusi történetek. Időutazás Petőfi korába – városi séta (2024. március 15.)

A márciusi forradalomról mind sokat tanultunk az iskolában. De vajon milyen volt a város akkoriban? Milyenek voltak az utcák, a terek és a házak, ahol az emberek a mindennapi életüket élték? Hova jártak ebédelni a fiatalok és mi lehetett a választék egy étteremben egyáltalán? Mi maradt meg a hősi korból napjainkra? Építészeti és kultúrtörténeti séta, a szabadságharctól a kiegyezésig.

Facebook-esemény >>

Tereza terasznyitó hétvége x Tex-Mex város (2024. március 15-17.)

A jó idő érkeztével március közepén megnyitja teraszának kapuit a Tereza, ahol ismét a szabad ég alatt, borostyánok zöld ölelésében hódolhattok kedvenc ételeiteknek és italaitoknak, barátaitok vagy családotok társaságában! Március 15-16-17-én (kedvező időjárás esetén) terasznyitó hétvégéjük keretében élő zenével, izgalmas Tex-Mex fogásokkal és kedvenc margaritáitokkal várnak benneteket!

Facebook-esemény >>

blank
Fotó: Tereza Facebook

Kraft Design Vásár // Szimpla Kert (2024. március 16.)

Fedezzétek fel a kreativitást és egyedi alkotásokat a Kraft Design Vásáron! Ez az esemény egy fantasztikus lehetőség arra, hogy találkozzunk tehetséges helyi alkotókkal, akik kézzel készített termékeikkel és kifinomult designjaikkal inspirálják a látogatókat.

Facebook-esemény >>

Hot Wheels Monster Trucks Live Glow Party // MVM Dome (2024. március 16-17.)

A Hot Wheels Monster Trucks Live Glow Party márciusban megérkezik Budapestre. Az MVM Domeban a rajongók minden korosztályból átélhetik az izgalmakat, amikor kedvenc Hot Wheels Monster járgányuknak szurkolnak a sötétben! Az előadásokon emellett fényparty, látványos lézershow és ajándék játékok is szerephez jutnak. Ez az egyedülálló show 2024. március 16-án és 17-én csak 3 előadás erejéig lesz látható.

Jegyvásárlás >>

blank
Fotó: mvm-dome.hu

Terézvárosi Lom-mentő bolhapiac (2024. március 17.)

Március 17-én visszatér Terézváros közönségkedvenc programja, így újra belevethetitek magatokat a kincsek felfedezésébe 9 órától 14 óráig a Hunyadi téren!

Facebook-esemény >>

Makers’ Market (2024. március 17.)

Március 17-én nagy szeretettel várnak mindenkit soron következő Makers’ Market vásárra a Marczibányi Téri Művelődési Központban negyven hazai alkotó rengeteg gyönyörű tárgyával! A Makers’ Market Budapest résztvevői a kortárs design élvonalát képviselő tervezők közül kerülnek ki – egy remek alkalom, hogy a szép tárgyak alkotóival személyesen is találkozzunk. A vásár kutyabarát!

Facebook-esemény >>

blank
Fotó: Makers of Budapest Facebook

Szent Patrik napja a Szabadság téren (2024. március 17.)

2024. március 17-én a világszerte népszerű ír ünnep Budapest költözik és egy emlékezetes parádéra számíthatunk a főváros szívében. Érdemes lesz ellátogatni a Szabadság térre, hiszen a nyüzsgő város az ír kultúra központjává válik majd. Pezsgő zene, tánc, a kicsik számára arcfestés, felvonulások, miközben poharunkat emeljük Szent Patrik-nap szellemére a hagyományos ír italok széles választékával. A budapesti pubok és bárok az ír whiskyk, stoutok és sörök lenyűgöző választékával várják a vendégeket.

Weboldal >>

blank
Fotó: stpatricksdaybudapest.com

The Rose: Dawn To Dusk // Papp László Sportaréna (2024. március 17.)

Ne maradjatok le a koreai indie rock banda, a The Rose fantasztikus Dawn To Dusk turnéjáról, ami 2024. március 17-én a Budapest Arénában is látható lesz!

Jegyvásárlás >>

Fonó Session: Gyimesi örömzene és nótázás (2024. március 18.)

Fonó Session sorozat kötetlen közösségi örömzenélésre ad lehetőséget. Kezdő és haladó zenészek, zenekedvelők, érdeklődők egyaránt csatlakozhatnak hangszerrel vagy anélkül. A gyimesi örömzenék házigazdája a Pesti Csángók Baráti Társaság. A program ingyenes!

Facebook-esemény >>

Marco Da Silva Ferreira: Bölény // Trafó (2024. március 19., 20.)

Egy nem mindennapi előadás tanúi lehetnek azok, akik a Trafóban megnézik márciusban a híres portugál koreográfus, Marco Da Silva Ferreira által rendezett darabot, aki a hip-hop műfajából érkezve kívülről fújja a férfisztereotípiák jellegzetes mozgásformáit. A színpadon fellépő hat táncos egy igazán izgalmas utazásra invitálja a nézőket, ahol a társastánc és a kabarék mozgásformáit alapul véve szépen lassan lerombolják ezeket a sztereotípiákat.

Weboldal >>

Egy csepp Portugália Budapesten:

Budapest Bár tavaszköszöntő koncert // MOM Kult (2024. március 21.)

Hogyan másképp lehetne elképzelni a tavaszt… Nyílnak a virágok, rügyeznek a fák és a Budapest Bár elhozza azt a plusz frissességet, melyre egész télen vártunk. Köszöntsétek együtt a kikelet évszakát a MOMkultban. A csodálatos Budapest Bár zenekar ezúttal Németh Jucival, Behumi Dórival, Frenkkel, Keleti Andrással és Kollár-Klemencz Lászlóval lép fel a MOMKultban.

Facebook-esemény >>

Egy asszony Ady Endre közeléből // Ady Emlékmúzeum (2024. március 22.)

20. század eleji femme fatale? világutazó, múzsa, szerető, odaadó feleség, művészek felfedezője és támogatója, Ady Endre lelki társa, majd kultuszának elindítója, monográfiák szerzője. Ki volt a kalandos sorsú, a nők jogaiért is küzdő író-asszony, Márkus Ottilia, Itóka, Bölöni Györgyné? Regisztráció: laszlo.melinda@pim.hu

Facebook-esemény >>

Esti dal – Szabad emlékezés Rábai Miklósra // Hagyományok Háza (2024. március 22., 24.)

A Magyar Állami Népi Együttes bemutatója formabontó világával megpróbálja felmutatni legendás alapítója, Rábai Miklós örökségét, személyes hitvallását, művészi útkereséseit. Az új előadás a Hagyományok Házában tekinthető meg március 22-én és 24-én, rendező-koreográfus Mihályi Gábor.

Weboldal >>

Badacsony NewYorkban (2024. március 23.)

A Badacsonyi borvidék kitűnő borai és kedvelt borászatai egy teljes napra ismét Budapestre, a New York Palotába költöznek. Az eseménynek otthont adó Róma terem március 23-án színültig telik majd csilingelő poharakkal, bennük remek borokkal, akárcsak lelkes és kíváncsi kóstolókkal.

Facebook-esemény >>

További információk a Badacsony New Yorkban eseményről:

Budapesti Színházak Éjszakája (2024. március 23.)

44 színház, egyetlen karszalag, egyetlen éjszaka! Öt év kihagyás után 2024-ben visszatér az esemény, ahol a fővárosi teátrumok szélesre tárják kapuikat, hogy néző és színházi alkotó közvetlenebb körülmények között is találkozhasson egymással március 23-án!

Facebook-esemény >>

blank
Fotó: Budapesti Színházak Éjszakája Facebook

Csengery Dániel: Holle anyó // Müpa (2024. március 24.)

A Müpa Fesztivál Színházának színpadán március 24-én operamatiné keretében kel életre Holle anyó meséje. Az immár a nagyobb gyerekeket, a 8-14 éves korosztályt megszólító, kiváló művészeket felvonultató gyermekopera a sokak által ismert történet elmesélése mellett bevezeti a fiatalabb közönséget a színház és a zene komplex világába.

Facebook-esemény >>

Garázsvásár a Hegyvidéken (2024. március 24.)

Március 24-én újra garázsvásár a Hegyvidéken! Ezen a napon a helyi lakosok kínálnak jobbnál jobb használt ruhákat, tárgyakat, könyveket és eszközöket a Városháza téren. Gyertek el, válogassatok és bukkanjatok értékes kincsekre a Hegyvidéki Kipakolón, vagy akár hozzátok el saját portékátokat!

Facebook-oldal >>

Feminibál – Magyar Női Alapozó // Turbina (2024. március 27.)

Március 27-én a Magyar Női Alap Alapítvány (MNA) indulását ünneplő estre invitálnak benneteket, amely nem csupán egy feminista parti, hanem a hazai nőmozgalom történetének egy mérföldkövét jelentő eseménye. Az est során számtalan izgalmas programmal készülnek nektek: lesz zene, tánc, kvíz, koncert, az est zárásaként pedig még dj-re is számíthatunk. További információk a Facebook-eseményben!

Facebook-esemény >>

Open Mic // Pótkulcs (2024. március 27.)

Ha élő zenével szeretnéd körülvenni magad és be is szállnál: 15 perc lehetőséget kap mindenki. Ha pedig még nem jártál ezen a helyen, épp ideje: keress rá a térképen: Pótkulcs Budapest! Mikrofont, vonalbemenetet és igény szerint egy akusztikus gitárt illetve elektromos zongorát a szervező biztosít.

Facebook-esemény >>

98% magyar alter az Akvában (2024. március 29.)

Március 29-én újra magyar zenék pörögnek az Akváriumban! Az este során többek között az alábbi zenekarok dalaira táncolhattok: Elefánt, Carson Coma, Analog Balaton, Galaxisok, Krúbi, Csaknekedkislány, Ricsárdgír, Beton.Hofi, Lil Frakk, Azahriah, Dzsúdló, Hundred Sins, aurevoir., Platon Karataev stb.

Facebook-esemény >>

Fran Palermo // A38 (2024. március 30.)

A zenei sokszínűségéről ismert Fran Palermo idén tavasszal újra zenél az A38 Hajón! Henri Gonzo és csapata március 30-án tér vissza a világot jelentő deszkákra, és a nagy napra elhívták az álmodozó folk trackjeivel hódító, francia Antonint, aki kétségkívül megalapozza majd előttük a hangulatot.

Weboldal >>

Izgalmas beltéri programok Budapesten esős napokra: