11+1 lenyűgöző látnivaló a Bükk festői szépségű vidékén

Látványos vízesések, pazar gyalogtúrák, magával ragadó panorámák, csillagos égbolt és világbajnok pisztrángosok. Tartsatok velünk, és fedezzük fel együtt a Bükk festői szépségű vidékét!

Bél-kői kilátó

Első túránk a bélapátfalvai ciszterci apátságtól indul és egy kanyargós szerpentinen vezet keresztül, hogy 6 kilométer könnyű menetelés után a 815 méter magasan fekvő Bél-kői kilátónál csúcsosodjon ki. A csendben csörgedező Eger-patak fölé monumentális torzóként tornyosuló Bél-kő, mely formáját nem a természet, hanem emberi kéz alkotta, lebilincselő kilátást kínál a Bükk hegyeire és a Mátra gerincére. A népszerű, nagyjából három óra alatt teljesíthető erdei séta hét állomásra van felfűzve, a tanösvényt keretező ismertetőtáblák segítségével pedig mindenki behatóan tanulmányozhatja a Bél-kő környékének kultúrtörténetét, a hegy földtani felépítését, védett növény- és állatvilágát.

Fotó: Szabó Gyula

Szarvaskő tanösvény

A földtani érdekességek láncára felhúzott Szarvaskő tanösvény szintén a térség közkedvelt túraútvonalai közé tartozik, amely a Bükk-hegység egyik legszebb fekvésű településeként számontartott Szarvaskő központjából indul. A 7,5 kilométeres körséta 11 állomáson keresztül tárja elénk az Eger-patak szurdokvölgyének természeti és történelmi kincseit, a tenger alatti vulkáni kitörések bazaltjától a 13. században még Eger előváraként funkcionáló szarvaskői vár maradványaiig. A várrom ma kilátóként üzemel, de ha jót akarunk magunknak, megmásszuk a Major-tetőn magasodó tornyot is, és rögtön érteni fogjuk, miért is vannak úgy oda az emberek Szarvaskő fekvéséért.

Fotó: Németh Krisztina – Egy jó kép az utazásról

Három-kő

Harmadik túránk 904 méter magasba, a Bükk-fennsík szegélyének peremét jelző Három-kő kilátóponthoz vezet. A Répáshutáról egy nagyjából 6 kilométeres kapaszkodás fejében megközelíthető, sziklagyepes tetejű bérc ormáról kirajzolódó panoráma tényleg lélegzetelállító: a Bükk déli részeitől kezdve Eger és a Kékes kontúrjain át a tokaji Nagy-hegyig, bőven lesz min legeltetni szemeinket.

blank
Fotó: Pozsgai József Jocó

Szalajka-völgy

Szilvásvárad határában találjuk a Szalajka-völgyet és annak számtalan varázslatos látnivalót rejtő vidékét, melyet túrabakancsban, bringanyeregben, de akár kisvasúton ülve is felfedezhetjük. Utóbbi végállomásától, a Gloriette-tisztástól alig néhány percnyi sétára tündököl a mészkőlépcsőkön lezuhogó Fátyol-vízesés, a Szikla-forrás és a kristálytiszta vizű Felső-tó. A helyi nevezetességek sorát gazdagítja még az Istállós-kői-barlang, a Bükk ősi múltját bemutató Archeopark, valamint Éleskővár és Gerennavár középkori romjai. Távozásunk előtt ne felejtsük el megkóstolni a vidék specialitását, a sült füstölt pisztrángot, melyből a legfinomabbat a Sáfrány Pisztrángudvar szolgáltatja.

blank
Fotó: Getty Images

Bővebben a mesebeli Szalajka-völgyről:

Lillafüred

A Miskolchoz tartozó Lillafüred az év minden szakában mesebeli látványt kínál, de legszebb arcát mégis csak ősszel, a zöld, sárga, barna és vörös ezernyi árnyalatába burkolózva mutatja. A mesebeli Lillafüredi Palotaszálló előkelő sziluettje és a mellette elterülő Hámori-tó szemet kápráztató együttese valóban képeslapra kívánkozik, de érdemes felkeresni a Szent István- és Anna-barlangokat, az ország legmagasabb, mesterségesen kialakított vízesését, a zordon kinézetű újmassai őskohót és az egész évben nyitva tartó Vendéglő a Pisztrángoshoz éttermet. De ha már itt vagyunk, ne hagyjuk ki az Év kilátójának kikiáltott, idén átadott Zsófia-kilátót sem, mely 390 méteres tengerszint feletti magasságból nyújt páratlan panorámát a völgykatlanra.

blank
Fotó: Horváth Csongor

Lázbérci-víztározó

Az Upponyi-hegységben, a Bán- és a Csernely-patak felduzzasztásával kialakított Lázbérci-víztározó 77 hektáron terül el, ezzel Észak-Magyarország legnagyobb mesterséges tavai között tartják számon. Az Y-alakú víztározót lenyűgöző sziklabércek, mészkőszirtek és meredek erdős hegyoldalak övezik, melyek több barlangot is rejtenek, köztük az Upponyi 1. számú kőfülkét, ahonnan különböző ősi oroszlán- és barlangi medvefélék maradványai is előkerültek. A környék a vadregényes túraútvonalak valódi kincsesládája, teljesítésük után pedig szabadon válogathatunk a tóparti pihenőhelyek között, hogy kifújva magunkat teleszívjuk tüdőnket az Upponyi-hegység friss levegőjével.

blank
Fotó: Vasas Zoltán

Bükki Csillagda

Hosszú várakozás után idén tavasszal nyitotta meg kapuit Közép-Kelet-Európa legmodernebb csillagászati bemutatóhelye, a 2017-ben a “Csillagos Égbolt Park” címet elnyerő Bükki Nemzeti Parkhoz tartozó Bükki Csillagda. A répáshutai létesítmény a tudomány, élmény és interaktív megoldások izgalmas hármasával szólítja meg a család apraja-nagyját, virtuális űrutazással, kupolalátogatással és VR-játékokkal, bepillantást engedve az univerzum titkaiba, a meteoritok és égi fényjelenségek világába. A kiállítás része továbbá egy 32 kg-os vasmeteorit és egy rekonstruált kemence, amellyel a település életében egykor meghatározó szerepet játszó mészégetésnek adóznak.

Weboldal >>

blank
Fotó: Bükki Csillagda (Facebook)

Bélapátfalvai ciszterci apátság temploma

Az ország egyetlen, teljes épségben fennmaradt román stílusú ciszterci apátsági temploma Egertől mindössze félórányi autóútra rejtőzik. Az 1232-ben II. Kilit egri püspök által alapított apátság torony nélküli, nyeregtetős, háromhajós, latinkereszt-alaprajzú templomát a 14-15. században gótikus, később barokk stílusban alakították át. A páratlan értéket képviselő épület legutóbbi műemléki helyreállítása 1934-től 1964-ig tartott, egykori monostorának alapfalait ezután tárták fel. Az Országos Kéktúra által is érintett, a Bél-kő jellegzetes vonulatai alatt fekvő templom jelenleg felújítás alatt áll, így belseje sajnos nem látogatható, de kívülről így is impozáns látványt nyújt.

Weboldal >>

blank
Fotó: Vasas Zoltán

Ismerjétek meg hazánk többi különleges templomát is:

Bükkzsérci pincesorok

Bükkzsérc tipikus bükkaljai falu hagyományos utcaképpel, friss levegővel, gyönyörű panorámával, több évszázados múltra visszatekintő borospincékkel. Lakosai hajdanán javarészt szőlőtermesztésből éltek, melynek mementóit ősi hangulatot árasztó, riolittufába vájt, két sorba rendezett présházak és borospincék képében találjuk meg a falu déli végében. A Felső (vagy Alsó-hegyi) pincesor leghíresebb, a Pelyhe család nevét viselő pincéjében került kialakításra a Pincemúzeum, ahol a szőlő- és borfeldolgozás hagyományos eszközei mellett Soltész Sándor bükkzsérci tufafaragó mester látványos reliefjeit csodálhatjuk meg.

blank
Fotó: Pehely Pince – Múzeum

Lillafüredi Libegőpark

Tériszonyosoknak nem ajánlott, de mindenki más számára felejthetetlen élményt tartogat a lillafüredi üdülőövezetből a Jávor-hegyi rétig közlekedő Lillafüredi Libegő. A Bükk-hegység természeti értékei felett-mellett elhaladó, 1080 méter hosszú, kötélpályás felvonó 333 méterről indul 606 méter magasan álló hegyi állomására, és a tájegység számos, Natura 2000 védelem alatt álló látnivalóját érinti bő negyedórás menetideje során. A Jávor-hegytől kicsivel több mint 2 kilométerre fekszik Bükkszentkereszt, amely jó levegője, gyógyító hírnévnek örvendő kövei, üvegmúzeuma és szabadtéri néprajzi gyűjteménye révén méltán érdemelte ki a csodafalu jelzőt.

Weboldal >>

blank
Fotó: Lillafüredi Libegő

Noszvaji barlanglakások

A Noszvaj melletti kőfejtőüregekből a szegényebb falusiak véstek ki barlanglakásokat a 17. századtól kezdődően, amelyek az évtizedek múlásával egyre csak sokasodtak. Volt olyan időszak, amikor Noszvaj 30%-a ezekben a szoba-konyhás lakásokban élt. A belső tereket a klasszikus parasztházak mintájára rendezték be, meszelt homlokzattal, mértani pontossággal. Egészen a ‘70-es évekig laktak itt, majd lassan elkezdődött a telep felszámolása, és egy időre az enyészeté lettek az egykori otthonok. 1997-ben aztán a Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep Egyesület tagjai új életet leheltek a barlanglakásokba, melyeket manapság a világ legkülönbözőbb pontjairól ideérkező szobrászok, festők, tájépítészek, zenészek és üvegművesek használnak.

blank
Fotó: Piószeghy Zsanett

+1 Treehouses Noszvaj

Nem mindennapi szálláshelyre bukkanhatunk a Bükk lábánál fekvő Noszvaj vadregényes erdejében, ahol páros kikapcsolódáshoz tökéletesen felszerelt, bérelhető házak rejtőznek a lombok között. A Treehouses bükki kuckói egész évben gondoskodnak a vendégek háborítatlan pihenéséről, akik három különböző alakú és felszereltségű lombház közül választhatják ki a számukra legideálisabbat. A város nyüzsgésétől távol eső szállások erdei panorámájú terasszal, privát szabadtéri jakuzzival és a szállástípustól függően saját vagy közös használatú szaunával várják a nyugalomra vágyókat.

blank

A maximális kényelem jegyében, ébredés után breakfast box, vagyis reggelicsomag fogad a ház előtt, hogy bőséges, egészséges ételekkel indíthassátok a napot. Miután jóllaktatok a friss pékárukkal, mártogatósokkal, szezonális zöldségekkel és gyümölcsökkel, illetve az elmaradhatatlan reggeli narancslével és kávéval, fedezzétek fel a környék természeti és kulturális kincseit! Ebben a Treehouses által biztosított biciklik sietnek segítségetekre.

3325 Noszvaj, Tósétány utca 20-22. | Weboldal >>

blank

További kihagyhatatlan látnivalók Noszvajon és környékén: