Földöntúli élményt kínál a Balaton-felvidék magányosan álló, kettéhasadt vulkánja

Bár a balatoni főszezon hivatalosan a végéhez ért, mi nem vagyunk hajlandóak megfeledkezni a magyar tengerről ősszel sem. Strandok helyett most azonban egy kevésbé ismert, de felejthetetlen élményt kínáló kirándulóhelyet hoztunk nektek, amit feltétlen érdemes meglátogatni egy kora őszi túra alkalmával.

Fotó: Györkő Zsombor

A Káli-medence szívében, a Monoszló és Zánka közötti külterületen egy magányosan álló, semmihez sem hasonlítható hegyre lehettek figyelmesek. Ez nem más, mint a vulkanikus eredetű Hegyestű, ami nemcsak a Balaton, de hazánk egyik legkülönlegesebb geológiai képződménye is, bakancslistás úti célt kínálva ezzel a túrázás szerelmeseinek.

A 337 méteres tanúhegyet több irányból is megközelíthetitek, hiszen mindkét településről vezet ide túraútvonal. Bár a séta időnként igen kaptatóssá válik, megéri összeszedni minden erőtöket, hiszen a csúcsról lenyűgöző kilátás nyílik a környező hegyekre, településekre és a Balatonra.

Fotó: Györkő Zsombor

A 8 millió évvel ezelőtt lávakitöréssel keletkezett földtani képződményt az aktív korszak után, az 1930-as évektől kőbányaként használták, ennek köszönhetően pedig pár évtized múlva láthatóvá vált az egykori vulkán beljese.

A sorozatos tiltakozások után végül 1970-ben szüntették meg a bányászatot, így a hegy ma kiterjedt turistaszolgáltatásokkal és rendezett környezettel várja az erre járókat. A nemrég felújított bemutatóhely mellett játszótér, kültéri pihenőágyak, valamint padok és asztalok gondoskodnak a megfáradt kirándulók kényelméről, így akár gyerekekkel is érdemes útba ejteni a helyszínt.

Fotó: Györkő Zsombor

A látogatóközpont nyitvatartási idejét, valamint minden részletes információt megtaláltok ide kattintva, a Hegyestű Geológiai Bemutatóhely weboldalán.

További mesés fotókért és kirándulóhelyekért csatlakozzatok a Magyarország legszebb helyei – a Funzine csoportja Facebook-közösségünköz. A csoportba szívesen várunk minden természetjáró profi és hobbifotóst, aki szívesen megosztaná munkáit a csoporttagokkal, illetve adott esetben olvasóközönségünkkel is.

Még több csodás fotó a csúcsról és a kilátásról:

Fotó: Györkő Zsombor
Fotó: Györkő Zsombor
Fotó: Györkő Zsombor

Ne hagyjátok ki a legszebb természetközeli élményeket sem: