30+ kihagyhatatlan program Budapesten és környékén január első hétvégéjére

Az új év izgalmas programokat tartogat a fővárosban és közelében. Január első hétvégéjén koncertek, színházi és táncelőadások, piacok, vásárok, filmvetítések és szervezett túrák közül szemezgethettek!

Több napos programok Budapesten (2023. január 5-8.)

Recirquel: Kristály // Millenáris

A Müpa 2018-ban mutatta be a Recirquel Kristály című ünnepi újcirkusz-meséjét, ami idén a Millenáris Üvegcsarnokában várja a nézőket január 6-ig. A tánc és a cirkusz elemeit ötvöző produkció során a nézők a messzi, fagyos Hólandia földjére utaznak, ahol egy kőszívű királynő uralkodik, aki betiltotta a nevetést és a jókedvet.

Facebook-esemény >>

Esti vonatozás fénykocsival és fénymozdonnyal

Január 6-án pénteken és 8-án vasárnap az esti utolsó járatban nemcsak a fénykocsival, hanem az Mk48-as fénymozdonnyal is találkozhatnak az utasok: Hűvösvölgyből 16:10-kor, Széchenyihegyről pedig 17:03-kor indul. A szerelvény élén a két világító jármű lesz látható, de mögötte több kocsi is közlekedik majd. A vasárnap esti utolsó járattal elköszönnek az idei téli szünettől a Gyermekvasút feldíszített, különleges járművei.

Facebook-esemény >>

Fotó: Gyermekvasút, Budapest

Budapesti programok csütörtökön (2023. január 5.)

Albina: A nő a Nobel-díj mögött // Spinoza Színház

Nyolcvanöt megkérdezett közül csak egyetlen személy tudta ki volt a Nobel-díjas író, Kertész Imre első felesége. A szabadkai születésű Vas Albina, akivel Kertész 42 évet élt együtt. Ez idő alatt ő tartotta el férjét, hitt a tehetségében és állt Kertész mögött, amíg annak legismertebb műve meg nem született. Ki volt ez a nagyszerű nő, aki 16 éves korában már özvegy, megtapasztalja a szabadkai gettót, majd a pesti Gestapót, később a kistarcsai kitelepítést? Vagyonát, lakását háromszor is elkobozták, de életerejét, életkedvét és szeretni tudását senki nem tudta elvenni tőle.

Facebook-esemény >>

Happy 2023 – Chameleon Jazz Band // Lóvasút

A Chameleon Jazz Band hagyományos új évi örömkoncertje 2023. január 5-én, csütörtökön este 7 órakor a Lóvasút színpadán.

Facebook-esemény >>

Lóvasút / Fotó: Kurka Géza

Sonar Bistro új évi koncert // Három Holló

10 éves lett a Sonar Bistro együttes, amit egy fergeteges új évi koncerttel ünnepelnek meg a Három Hollóban. A születésnapi eseményen fantasztikus vendégelőadók is fellépnek, előzenekarként pedig a Totoro alapozza meg a hangulatot.

Facebook-esemény >>

Egy korty Jazzpiknik: Pálmai Panna – Oláh Krisztián duo // DiVino Gozsdu

A Paloznaki Jazzpiknik és a DiVino Gozsdu közösen elhoz nekünk egy kortyot a nyárból. Csütörtökönként újra átélhetjük az igényes zenei- és kulináris élményeket a belváros szívében. Az Egy korty Jazzpiknik következő fellépője a Pálmai Panna – Oláh Krisztián duo. A belépés ingyenes.

Alacalufe Trio // Ellátó

Az Alacalufe zenekar latin-amerikai klasszikusokat idéz fel, többek között a bolero műfaj, a cha cha cha és a son legmélyebb gyökerei között kutatva. Január 5-i koncertjükre a belépés ingyenes.

Egy új hely felfedezése mindig izgalmas program:

Pénteki programok Budapesten (2023. január 6.)

Újév-köszöntő gálaműsor // Müpa

A Hagyományok Háza bemutatja Újév-köszöntő gálaműsorát. A 2015-ben, a Hagyományok Háza szervezésében indult Újév-köszöntő gálaműsor immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Müpában. Az ünnepkör egyetemességét klasszikus zenei műsorszámokkal és több generáció jelenlétével is hangsúlyozó gálán a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara, Sebestyén Márta, a Vujicsics együttes, Fassang László produkciói számos kiváló közreműködő társaságában lesznek láthatók-hallhatók a monumentális gálaműsor folyamán. Rendező: Mihályi Gábor, szerkesztette: Eredics Gábor.

További információk >> 

Budapest programok január

RATM Tribute by Subscribe • Instant

A Rage Against the Machine kőkemény számai a Subscribe együttes előadásában.

Facebook-esemény >>

Újévi Gálakoncert a Szent István Bazilikában

A Szent István Bazilika két orgonáját két kiváló orgonaművész szólaltatja meg január 6-án, pénteken. Hozzájuk csatlakozik két operaénekes és egy trombitaművész ezen a különleges estén.

Facebook-esemény >>

Gáspár Károly Trio feat. Tisza Bea // Jedermann

A különleges hangulatú Jedermann az új évben is személyes hangvételű koncertekkel várja az élő zene szerelmeseit. Január 6-án pénteken a Gáspár Károly Trio foglalja el a miniszínpadot, Tisza Bea énekesnővel kiegészülve.

Facebook-esemény >>

EtnoBazár koncert a Lámpásban

Megzenésített saját versek, balkáni és magyar turbofolk… Népek, régiók, nemzedékek, stílusok, műfajok, igricek, dalnokok és vérbeli muzsikusok bazári elegye… Fergeteges koncerttel készül az EtnoBazár a Lámpásban!

Facebook-esemény >>

Csodálatos téli kirándulóhelyek várnak Budapest közelében:

Szombati programok Budapesten és környékén (2023. január 7.)

Évnyitó piac a Rómain

A Római-part szomszédságában, a Nánási udvarban szombaton délelőttönként helyet és placcot foglaló közösségi hangulattól hangos piac épp a légkör miatt több mint puszta bevásárlóhelyszín. Mesés portékák huppannak itt a szatyrokba, zsákokba, de mellette egy percre sem maradhat el az új ízek kóstolásának, friss portékák felfedezésének élménye, a programokkal tarkított vásárhangulat és a pogácsaillatú várakozás, amibe olyan jó belekóstolni útban hazafelé menet.

Facebook-esemény >>

blank
Fotó: Római parti Piac Facebook

Please Please Me 60 a The Bits-szel // Muzikum

Egy kerek évfordulóhoz érkeztünk. 60 éve, 1963-ban jelent meg a Beatles első nagylemeze. Ünnepeljük együtt ezt a zenei mérföldkövet ezen a rendhagyó koncerten!

Facebook-esemény >>

Nefelejcs Bábszínház: Boribon cicája // Puskin Kuckó

Boribon és Annipanni egy éhes cicát találnak a hazafelé úton. Nagy az öröm, amikor kiderül: kiscica Boribonnal marad. De vajon mi legyen a neve? Az előadás Marék Veronika Jó éjszakát Annipanni és Boribon cicája című mesekönyvei alapján készült. A dalok szövegének nagy részét is Veronika írta, Erdélyi D. Barnabás hangszerelte.

Facebook-esemény >>

Téli kajakozás a Molnár-szigettől

A tengerikajakok komfortja lehetővé teszi ez enyhe téli napokon is az evezés örömét. A Kajakszafari.hu szombati, 2,5-3 órás túrája a Molnár-szigetről indul.

Facebook-esemény >>

T.U.B.I. Continued vásár és koncert // Manyi

A “The Universe of Bazaar Industries”, röviden T.U.B.I. eseménysorozat missziója a vásár és az élő zene élményének fuzionálása, a magyar kisvállalkozásokkal, designerekkel és iparművészekkel közösen!

Facebook-esemény >>

Forralt boros barangolás a Monori Pincefaluban

Számos nyitott pince várja a Strázsahegyre látogatókat 11-től 18 óráig forralt borral és finom falatokkal! A forralt boros barangolás során 17 pince kínál ételeket, italokat és zenés programokat. További részletekről az egyes pincéknél lehet érdeklődni.

Facebook-esemény >>

blank
Fotó: Monori Pincefalu

Tapasztald meg a vidék romantikáját Budapest közelében:

Latinovits Zoltán-emlékműsor

Zenés, irodalmi visszaemlékezés Latinovits Zoltánra, a színészkirályra archív felvételekkel és Pomázi Zoltán (Tolcsvay Trió, Bojtorján Együttes) zenés közreműködé­sével a halászteleki Márai Sándor Közművelődési Intézményben. A belépés ingyenes.

Facebook-esemény >>

The Serial Chillers & Andris Csiki // Pótkulcs

Söpörd le a havat a lakkcipődről! A Serial Chillers visszatér a Pótkulcsba egy ingyenes, lélekmelengető koncertre! Az est során fellép a The Serial Chillers és jóbarátjuk, Csiki Andris, aki egy csodálatos hangú énekes-dalszerző.

Facebook-esemény >>

A vándorló palota // Bem Mozi

A közel 20 éves népszerű japán anime most vásznon is megtekinthető a Bem Moziban.

Facebook-esemény >>

15 éves a Budapest Jazz Club

A január 7-i ingyenes esten fellép a László Attila vezette LFZE Big Band, a Hodek Trio és az Oláh Kálmán Jr. Quartet is. Ünnepeljétek velük a BJC 15 születésnapját!

Facebook-esemény >> 

Áron András koncert – Akvárium Klub, KisHall

Áron András „Apey”, a LAZARVS, a Trillion és a Black Circle Orchestra énekese, gitárosa, alapítója ezúttal szólóban lép színpadra Akváriumban.

Facebook-esemény >> 

Jégpályák Éjszakája 2023

2023. január 7-én a Városligeti Műjégpálya jegét elfoglalják a hokis játékok, a koris programok, a szuper dj szettek és persze az – éjszakai – korcsolyázás szerelmesei.

Facebook-esemény >> 

Vasárnapi programok Budapesten és környékén (2023. január 8.)

Irodalmi kocsmázás Závada Péterrel a Mazel Tovban

A Zsidó Művészeti Napok szervezésében megvalósuló irodalmi eseménysorozat következő állomásán Závada Péterrel Oláh Andrea beszélget a Mazel Tov kistermében. A beszélgetés fő íve nem egy frissen megjelent kötet bemutatására épül, hanem az alkotási folyamatba kaphattok betekintést. Megtudhatjátok például, hogy a szerző egy-egy regénye, novellája, esszéje milyen inspirációk hatására született, szüksége van-e egy képzeletbeli világ megteremtésére ahhoz, hogy alkotni tudjon, és könnyedén jár-kel-e a valóság és a fikció között.

Facebook-esemény >>

blank
Fotó: Mazel Tov

Pancs termelői piac és közösségi ebéd

Az Élesztőház udvarán szerveződik egy a magyar őstermelőket felsorakoztató közösségi piac. Olyan termelők kínálják portékáikat, akiknek fontos a természettel való összhang.

Facebook-esemény >>

Winter Chill Yoga

2023-ban is folytatódik a Yoga Brunch élőzenés programsorozata. Ezúttal egy igazán egyedi helyszín, a Mad Dog Coffee Hangár ad otthont a 70 perces yin-yang flow jógaórának, amit egy 20 perces mély relaxáció követ.

Facebook-esemény >>

Újév-köszöntő a Hegyes-tetőn

Az utóbbi évekhez hasonlóan az új év első túráján a Nagymaros felett emelkedő Hegyes-tetőn, a Julianus-kilátónál koccinthatunk a túrákban és túratársakban gazdag új évre. Addig és azután pedig egy érdekes túrát tehetünk a Dunakanyar fölött, a végén pedig sötétben kalandozhatunk a Malom-patak völgyében.

Facebook-esemény >>

blank
Fotó: Sutus Dolli

Barangold be a Dunakanyar csodás vidékét:

Kék róka // Újszínház Budapest

Létezik–e kék róka? Őszinte nő? Önzetlen barátság az ellentétes nem képviselői között? És vajon járt–e Cecile a Török utcában? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ a Kék róka című előadás. A látszólag bonyolult szerelmi sokszögnek induló történetből lassan kibontakozik egy mélyebb valóság, melynek során kiderül, hogy senki sem az, akinek látszik.

Facebook-esemény >>

Flashdance // Bem mozi

A nyolcvanas évek ikonikus romantikus filmjét tűzte műsorára idén januárban a Bem Mozi. A zenés-táncos filmek és a nyolcvanak évek rajongóinak kötelező vasárnap esti program!

Facebook-esemény >>

Elvis emlékkoncert // Offkultur

Elvis Presley 88. születésnapján nagyszabású koncertre invitál az újpesti Offkultur, számos közreműködő zenésszel együtt.

Facebook-esemény >>