Egy nyárzáró, őszköszöntő kirándulás alkalmával az ország délkeleti csücskébe, Makóra csalogatunk benneteket. Ez a csöppnyi város ugyanis annyi természetközeli és építészeti látnivalóval, valamint makói kötődésű hírességgel büszkélkedhet, amire elsőre talán nem is gondolnátok.
József Attila Múzeum
József Attila rövid, ám annál jelentősebb makói tartózkodása előtt számos módon tiszteleg a város. Ennek egyik legfontosabb állomása a József Attila Múzeum, ahol egy szenzációs gyűjtemény segítségével még jobban elmerülhettek a szerző életművében. A kiállítóterekben azonban nemcsak a költő Makón töltött éveivel és gazdag irodalmi örökségével ismerkedhettek meg, hiszen itt kapott helyet egy lebilincselő várostörténeti tárlat is, amivel még részletesebben megismerhetitek a város kulisszatitkait. Ha pedig a múzeum falain kívül szeretnétek megismerni József Attila Makóját, látogassátok meg az innen már csak pár lépésre található, a költő átmeneti szállásaként szolgáló Espersit-házat!
6900 Makó, Megyeház utca 4. | Facebook

Galamb József Veteránjármű Kiállító Központ
Galamb József makói születésű mérnök egykori szervizépületében kapott helyet a város kevésbé ismert, ám annál színvonalasabb látványossága, a több száz veterán motort és autót, valamint retro használati tárgyat bemutató állandó kiállítás, ahol még egy szintén Galamb nevéhez köthető, eredeti T-modellt is szemügyre vehettek. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tagintézményeihez tartozó, a Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesületének gondozásában álló tárlatot előzetes bejelentkezéssel 9 és 12, valamint 14 és 17 óra között tudjátok meglátogatni hétvégén.
6900 Makó, Deák Ferenc utca 61. | Weboldal | Facebook

Pulitzer nyomában
Makón járva könnyedén elhaladhattok a város világszerte ismert szülöttje, Pulitzer József neve mellett, hiszen a rangos díj névadóját sokkal kevésbé látványos módon ünnepli a város, mint József Attiláét. Azonban ha kellően figyelmesek vagytok, rátalálhattok az Amerikában világhírűvé vált újságíró előtt tisztelgő alkotásokra: domborművét egykori szülőházának helyén, az Úri utcában és a róla elnevezett Posta utcai kollégiumnál is felfedezhetitek, míg Kiss Jenő alkotását, a Pulitzer születésének 150. évfordulójára készített mellszobrot a Széchenyi térrel szemben, a Csipkesor előtti szoborparkban találjátok.

Kálvin téri református templom
A központtól csupán egy karnyújtásnyira, a Kálvin téren található ótemplom nemcsak annak 47 méteres, hófehér tornya, de a történelme miatt is lenyűgöző nevezetesség. Építésének kezdete több mint 250 évvel ezelőttre, 1774-re tehető, miután a reformáció idején Makó lakosságának közel fele áttért a református hitre. Ezután 50 évnél is hosszabb ideig tartott az épület felhúzása, mely az új, református városrész centruma lett: 1820-ban egy református iskola, 1927-ben pedig az egykori polgári fiúiskola is megépülhetett a környéken.
6900 Makó, Kálvin tér 3.

Makói ortodox zsinagóga
Kevesen tudják, hogy Makó egyik eldugott utcájában bújik meg hazánk második legnagyobb ortodox zsinagógája. A gyönyörű, egyhajós zsinagóga több mint 130 évvel ezelőtt, 1895-ben épült fel romantikus stílusban, majd 1872-ben önállósulhatott széles ortodox közössége segítségével. A néhány éve átfogó felújításon átesett, immár látogatóközponttal ellátott csodálatos imaházat belülről is érdemes megtekinteni, hiszen itt további érdekességeket tudhattok meg az épületről. Ezt viszont csak előzetes telefonos bejelentkezés után tudjátok megtenni, szóval hívjátok bátran a +36 30/389-0613-as számot!
6900 Makó, Vorhand Rabbi tér 3.

Maros-parti lombkoronasétány és kalandpark
Makó egyedülálló természetközeli látnivalója a Maros jobb partján található, közel 200 méter hosszú, 10 méteres magasságban húzódó lombkoronasétány, melyet a kilátópontok, az információs táblaként szolgáló QR-kódok, a kalandos függőhidak és egy hatalmas csőcsúszda mellett természetesen egy hagyma alakú pihenőterasz tesz teljessé. Ha pedig egy kis adrenalinlökettel fűszereznétek meg a kirándulást, látogassatok el a szomszédos kalandparkba, ahol gyerek- és felnőttpálya gondoskodik a családi bátorságpróbáról. Különösen bevállalósak még a Maros felett is átcsúszhatnak!
6900 Makó, Maros-part | Lombkoronasétány: Weboldal | Facebook | Maros Kalandpart: Weboldal | Facebook

Petőfi park
Ha a szédítő magasságok helyett a biztosnak mondható szárazföldön keresnétek természetközeli kikapcsolódást, tegyetek kellemes sétát a Petőfi parkban! A város legnagyobb közparkja a tervek szerint hamarosan megújul, azonban addig is 7 hektáron, futópályával, kültéri konditeremmel, kisebb és nagyobb gyerekeknek való játszóterekkel és egy bájos tóval fogadja a látogatókat. A parkba persze akkor is érdemes kilátogatni, ha nincsen konkrét célotok: csak dőljetek hátra a hatalmas fák alatti padokon, és kapcsolódjatok ki pár perc erejéig a nyugalom szigetén!
6900 Makó, Petőfi park 14.

Hagymaház Kulturális és Művelődési Központ
Nem is Makóról lenne szó, ha a város művelődési háza nem a hagymáról kapta volna a nevét. Az épület azonban nemcsak elnevezése, de látványa miatt is különleges, hiszen a buszpályaudvarral, a József Attiláról elnevezett könyvtárral és az Erdei Ferenc Sportcsarnokkal egyetemben a Hagymaházat szintén Makovecz Imre tervezte. Így talán mondanunk sem kell, hogy a nem mindennapi kulturális központot érdemes belülről is megcsodálni, hiszen az épületben mindig történik valami érdekes: mozivetítések, színházi előadások és zenés programok színesítik a rendezvényház mindennapjait. Ezután haladjatok tovább a sétálóutcán, hiszen a Postapalotát és a Hagymaházzal szembeni Múzsák kútját szintén kár lenne kihagyni!
6900 Makó, Posta utca 2. | Weboldal | Facebook

Makói Hagymatikum Fürdő
A melegebb hónapok egyik bakancslistás megállóhelye a több mint 2400 négyzetméteren elterülő Hagymatikum Fürdő, aminek országhatáron belül és túl is sokan járnak csodájára. Nem is meglepő, hiszen a komplexum 15 élmény- és normál medencével, gyógyító hatású termálvízzel, kiterjedt szaunavilággal és izgalmasabbnál izgalmasabb vízicsúszdákkal várja a család apraja-nagyját. A fürdőparadicsomban járva azért érdemes egy pillanatra megállni és megcsodálni az épületet is, hiszen a Hagymatikum és a mellette lévő Zenepavilon szintén Makovecz Imre munkáját dicséri a róla elnevezett téren.
6900 Makó, Makovecz tér 6. | Weboldal | Facebook

Gábli
Makó legfényesebb gasztrocsillaga a Bérpalota aljában található Gábli, ami elegáns, de barátságos hangulatával, magas minőségű, helyi alapanyagokból készült fogásaival és a játékokkal teli gyereksarokkal az egész családot lenyűgözi. Hát még ha szántok egy pillantást az étlapra: a főételek között a magyar konyha újragondolt ízeit, a minden földi jóval megpakolt kézműves hamburgereket és a gasztrokalandoroknak való izgalmas újdonságokat is megtalálhatjátok. Az étterembe azonban nem csak a főétkezésekkor érdemes betérni, hiszen a Gábli csapata már kora reggeltől változatos brunchmenüvel vár titeket.
6900 Makó, Széchenyi tér 8. | Weboldal | Facebook

+1 Makói Hagymafesztivál (2026. szeptember 11-13.)
Ha hiszitek, ha nem, Makónak is van ám saját fesztiválja, ráadásul nem is akármilyen! A Hagymafesztiválon évről évre a gasztronómiai élvezetek, a családi programok és a változatos zenei koncertek kerülnek reflektorfénybe három napon keresztül, ráadásul teljesen ingyenesen. Az már biztos, hogy szeptember 11. és 13. között elcsíphetitek majd a Cascada, a Wellhello, a Neoton Família és az imago mundi fellépéseit – hogy biztosan ne maradjatok le a később bejelentett előadókról, figyeljétek a Hagymafesztivál oldalát, ahol hamarosan minden programra fény derül!
Tovább a fesztivál weboldalára >>


Funzine
