10+1 meseszép kirándulóhely és látnivaló a Káli-medence szívében

Köveskál, a Káli-medence bájos falva ideális kiindulópont, ha egy élményekkel teli hétvégét terveztek. Csillagtúrázzatok velünk a Balaton-felvidék egyik legszebb vidékén!

Köveskál

Az imádnivaló házairól híres Köveskál látképét két templom határozza meg, a magaslaton található református és a falu közepén elhelyezkedő katolikus templomok a 18. század elején épültek és műemléki védelem alatt állnak. A település műemlékei között szerepel még a mutatós, klasszicizáló későbarokk Kelemen-ház, egy autentikus lakóház és egy mosóház, ami egykor az itt élők mindennapjainak fontos helyszíne volt. Az elmúlt években gasztrofaluként is elhíresült Köveskálon számos elismert, kizárólag szezonális helyi alapanyagokat felhasználó étterem közül válogathatunk, illetve hangulatos borteraszokból sincs hiány.

Fotó: Mandilla

Szentbékkállai kőtenger

A bájos Szentbékkálla község melletti ligetes erdő hatalmas kőtömbjei között kalandozva úgy érezhetjük, mintha az óriások földjének közepébe csöppentünk volna. A kőtenger néven elhíresült geológiai kincs sziklái a Pannon-tengerben lerakódott homokból képződtek, majd az évek során a feltörő kovasavas oldatok járták át és összecementálták. A hely egyik leghíresebb darabja a kisebb ház nagyságú ingókő, amelynek legfelső kőpadja néhány ember súlya alatt pár centimétereket ide-oda billeg. A sziklák között több ösvényen is haladhatunk, ezek közül a Theodora-Kékkő tanösvényen még egy-két információt is bezsebelhetünk a kőtenger kialakulásáról, valamint a területen található védett növényekről.

Fotó: Taál István

Eötvös Károly-kilátó, Szentbékkálla

A Káli-medence 363 méteres bazaltkúpjának a tetején magasodik a híres balatoni mesemondó emlékét őrző Eötvös Károly-kilátó. A Szentbékkálláról induló turistaösvényen először a vulkanikus Keleményes-követ érintjük, majd a Fekete-hegy ligetes hegyhátán sétálunk végig az Eötvös Károly-kilátóhoz, ahonnan pazar körpanorámában lehet részünk. A körtúra során az Országos Kéktúra útvonalán térünk vissza a faluba, érintve a Töttöskáli templom és a Velétei palota romjait.

blank
Kilátás a kilátóból / Fotó: Hatvani Anikó

Kopasz-hegy, Mindszentkálla

A káprázatos Káli-medence kis faluja, Mindszentkálla felett emelkedik a nevéhez méltóan kopár tetejű Kopasz-hegy. A 302 méter magas hegyen egy könnyű, gyerekbarát, 3 kilométer hosszú, négy állomásos tanösvény kalauzolja végig azokat a kirándulókat, akik a lehengerlő kilátás mellett a környék és az itteni élővilág jellegzetességeit is megismernék. A hegy tetejéről nyílik azonban a legszebb panoráma, többek között a környező hegyeket és a jellegzetes Hegyestűt is megpillanthatjuk, míg a háttérben a Káli-medence apró falvai terülnek el. A túra végén sincs hiány a különleges látványból, hiszen a hegytetőtől egy vadregényes erdei lépcsősor vezet le.

Mezítkáli, Mindszentkálla

A Káli-medence már önmagában is tökéletes helyszíne a kikapcsolódásnak, ami csak még tovább fokozódik Mindszentkállán, a Mezítkáli mezítlábas mászkálójában. Cipőt le, próbáljátok ki a közel harmincféle járófelületet, és tapasztaljátok meg a talpmasszázzsal egybekötött izgalmakat! A tágas kertben a kicsiket gyerekjátékok is várják, hogy így folytatódjon a móka, miután kijárkálták magukat. A gyerekek 1200 forintért, a felnőttek pedig 1500 forintért válthatnak belépőjegyet. Fontos tudnivaló, hogy a hely a pünkösdi hosszú hétvégén, május 18-án nyitja meg idei szezonját. Június végéig egyelőre csak hétvégente 10:00-18:00 óra között kényeztethetitek lábaitokat. Júliusban és augusztusban viszont minden nap nyitott kapukkal várnak 10:00-13:00 és 14:00-19:00 óra között, ha az időjárás is kegyes lesz hozzátok.

8282 Mindszentkálla, Levendula utca | Facebook

blank
Fotó: Mezítkáli – Mezítlábas Mászkáló Mindszentkállán

Theodora-forrás, Kékkút

Az aprócska Kékkút a Káli-medence északkeleti részének ékköveként egy kellemes kis utcácskából és a környező dombokon álló, mennyei borokat kínáló pincékből áll. A savanyúvízéről országosan ismert település a Theodora-forrásnak köszönheti hírnevét, amely a szóbeszéd szerint egykor a császárnő kedvenc itala volt. A kékkúti ásványvizet már az 1900-as években elkezdték palackozni, majd 1920-tól már a Kékkúti Gyógy- és Ásványvíz Vállalat felügyeletében zajlott a folyamat. A különleges folyadék mellett a település a sajátos megjelenésű, nádfedeles házairól ismert, amelyek között sétálva rátalálhatunk a Kékkúti Tájházra, amely még a 18. század végén épült és jelenleg skanzenként működik.

blank
Fotó: Kerekes Norbert

Salföld

Salföld minden kétséget kizáróan a Káli-medence egyik legbájosabb faluja, ami a vidéki romantika mellett elbűvölő parasztházai és a Salföld Major miatt lett népszerű. Az aprócska településen néhány utca fut csak végig, melyen egymás után sorakoznak az otthonos parasztházak. Érdemes felfedezni a település északi határában található Szent Máté-templomot vagy az ugyanitt működő Salföld Majort is, ahol a gazdaság és az őshonos állattartás mindennapjaiba nyerhettek bepillantást. Minikirándulásnak kiváló lehet a falutól pár szár méterre található, könnyen megközelíthető Csönge-hegyi kilátó, ahonnan beláthatjuk a egész medencét.

blank
Fotó: Kerekes Norbert

Pálos kolostor romja, Salföld

Miután kiélveztétek a salföldi idillt, érdemes a falu határa felé venni az irányt, ugyanis az erdő mélyén a pálos szerzetesrend jó állapotban fennmaradt kolostorának és templomának romjaira bukkanhattok. A XIII. században épült középkori kolostorrom nem csak a történelem szerelmeseinek izgalmas látnivaló, hiszen szép, erdei környezetben vezet ide az út, így a természetbarátok is élvezni fogják a kirándulást. A rom mellett több szabadtéri és fedett pihenőhelyet is kialakítottak, melyek alkalmasak a jól megérdemelt uzsonna elfogyasztására.

blank
Fotó: László Orsolya
Osszátok meg velünk a Káli-medencéről készült saját fotóitokat a "Magyarország legszebb helyei" Facebook-csoportunkban, amelyhez ITT tudtok csatlakozni.

Kornyi-tó és az Emberi komédia, Kővágóörs

A Káli-medence közepén, Kővágóörstől északra fekszik a Kornyi-tó, amelyet a Theodora tanösvényt követve tudunk körbesétálni. A karsztforrások és csapadékvíz által táplált állóvíz nádasokkal, réttel körülölelt vidékét több mint 100 madárfaj – köztük a nemes kócsag is – választja évről évre fészkelőhelyéül. E igazi vízimadár-paradicsomot a mellette lévő dombról 2-3 méter magas mészkőszobrok pásztázzák. Veszprémi Imre 1986-ban készítette acélcsövekből és mészkőből álló nem mindennapi alkotását, az Emberi komédia nevű szoborcsoportot, ahonnan varázslatos kilátás tárul elénk a Káli-medencére.

blank
Fotó: Békési József

Ecséri templomrom, Kővágóörs

Pálköve és Révfülöp között, az ecséri szőlőhegy déli lábánál bukkanhatunk rá az ország egyik legszebb fekvésűnek és formájúnak mondott, román stílusú templomromjára, amelyet feltehetőleg egy római kori épület alapjaira húztak fel. A XII. században épült, háromhajós, félköríves szentélyzáródású templomot hajdanán Szent Kristófnak, a hajósok védőszentjének szentelték, az őt ábrázoló freskó nyomait pedig még ma is láthatjuk.

blank
Fotó: Gaján Gábor

+1 Mandilla Hotel és Étterem, Köveskál

A Balaton-felvidék megelevenedett ékszerdoboza tárt kapukkal fogadja a lazítani vágyókat Köveskál szívében. A négycsillagos Mandilla Hotel és Étterem mesésen felújított épületegyüttese összesen tíz, modern eleganciával átitatott szobával várja vendégeit. A minden kényelmet kielégítő, stílusosan berendezett szobák mellett egy forró finn szauna és egy hűsítő medence is rendelkezésetekre áll, valamint számos izgalmas program közül is választhattok, a masszázstól kezdve, az elektromos kerékpározáson át egészen a kihagyhatatlan kulináris kalandokig.

A gyönyörű virágoskerttel körülölelt étteremben, kizárólag friss és szezonális alapanyagokból készült, remek ételekkel áldozhattok a mediterrán élvezetek oltárán. Frissen készült pizzák, házi tészták, kiváló koktélok és természetesen válogatott borok társaságában élvezhetitek a dolce vitát. A széles borkínálatban a környék borászatainak remekei és nemzetközi borok is szerepelnek, amiket tematikus esték és borvacsorák keretein belül is megízlelhettek.

8274 Köveskál, Városkút utca 2. | Weboldal

Sétáljátok körbe a magyar tengert ezeken a különleges útvonalakon: