Íme 30+ kihagyhatatlan program Budapesten és környékén november első hétvégéjére

November első hétvégéjén is számtalan zseniális program vár rád, legyen az mozi, lemezbemutató, túrázás, vagy gasztronómiai élmény. Már csak azt kell eldöntened, melyiket választod a rengeteg izgalmas esemény közül.

Csütörtöki programok a fővárosban

Török fürdőséta a Király Gyógyfürdőben (csütörtök)

Az Experience Balkan csapata november 4-én ismét megrendezi a nagy sikerű Török fürdősétáját. A séta keretében – a fürdő vezetőjének kalauzolásában – megismerheted és bejárhatod a XVI. század közepén épült Király Gyógyfürdőt, az egyik legautentikusabb középkori fürdő Budapesten.

Baló Sámuel Trió feat. Dresch Mihály az Opusban (csütörtök)

A fiatal zongorista, Baló Sámuel egyik első, élő jazzélménye egy Dresch Quartet koncert volt, ezúttal pedig az Opus színpadán zenélnek együtt az etnojazz kiválóságával, immár kollégaként.

Casablanca a Bemben (csütörtök)

A Hollywoodi Klasszikusok nevű, havi vetítéssorozat részeként az 1942-ben megjelent Casablanca című filmet vetítik november 4-én, a Bem moziban.

Mutatunk még pár programlehetőséget borongós időre:

Nyitó hétvége a FIRST Craft Beer & BBQ-ban (csütörtök-vasárnap)

Hosszú idő után újra megnyitja kapuit a FIRST Craft Beer & BBQ. A helyszín és a hangulat változatlan, a frissen csapolt söröket pedig 20 csapból és összesen 200 fajtából választhatod ki.

Török Filmhét (csütörtök-szerda)

November 4. és 9. között ismét megrendezésre kerül a Török Filmhét Budapesten, a Yunus Emre Török Kulturális Intézet szervezésében. A filmhét keretén belül az elmúlt időszak legsikeresebb török filmjeit nézheted meg a Sugár Moziban, mindössze 700 Ft-os jegyáron.

Pénteki programok Budapesten

Kraak & Smaak Live Band by MTV Music Week (péntek)

November 5-én a világhírű holland trió elhozza fantasztikus élő produkcióját az Akvárium Klubba. Pénteken felcsendülnek Budapesten a sajátos diszkó, funk, elektronikus és house hangzást elegyítő slágerek, amilyen például a Stumble vagy az I’ll be loving you.

blank

MÖRK lemezbemutató (péntek)

A külföldi fesztiválokon gyakran koncertező Fonogram- és Artisjus-díjas magyar zenekar üde színfolt a hazai zenei színtéren. A srácok november 5-én, a Müpa Budapest fellépőjeként mutatják be új, 3. lemezük grouve-os, jazzes, neo soul hangulatú anyagát, amelyet a világjárvány által felforgatott mindennapok tapasztalatai ihlettek.

blank

Suck My Mustache / Beatfoot (ISR) (péntek)

Dj Beatroot az elmúlt évtizedben a világ legnagyobb színpadain és fesztiváljain turnézott, most pedig egyenesen Tel Avivból érkezik Budapestre, hogy a Suck My Mustache esemény keretein belül hazánkban is hatalmas bulit csapjon.

Funkyzeit x Monster presents Día de los Muertos (péntek)

Egy tradicionális ünnepély, úgy, ahogy a mexikóiak csinálják. Hallottak napja buli kicsit másképp, a Kiscelli Múzeumban.

blank

Typo Showroom – Birthday SALE (péntek-szombat)

A Krúdy utcai Typo Showroom harmadik születésnapja alkalmából ismét egy hatalmas hétvégi hacacáréval készülnek azoknak, akik kicsit felfrissítenék az őszi gardróbjukat. Lesznek „párezres” dobozok, tombola, minőségi, válogatott használt ruhák és alkoholos italok is. Az élő zenét pedig mindkét nap a már megszokott DJ-k szolgáltatják, 16-20 óráig.

Vince Gála és Borfesztivál (péntek-szombat)

A Vince Gála, és az azt övező kétnapos borfesztivál során bemutatják Magyarország kedvenc borait, párlatait, miközben lehetőséged van beszélgetni borászokkal és szakemberekkel is. Emellett lesznek még izgalmas előadások is a témában, a festői dunai panorámával rendelkező Marriott Hotelben.

Hétvégi programok Budapesten és környékén

Füstölgő Libanap (szombat)

Idén ismét megrendezik sokak kedvencét, a Füstölgő Libanapot, a zebegényi Petőfi téren. Lesz BBQ-s és konfitált libacomb, libamáj, tepertő és még libazsíros kalács is, savanyított lilahagymával. Ha pedig édes ízekre vágysz, akkor kóstold meg a házi készítésű szilvalekvárt, a birsalma dipet, vagy a szőlős dinsztelt káposztát.

Megnyitó: Szatyorbolt Margit (szombat)

November 6-án megnyitja kapuit a Margit körúti Szatyorbolt. A Szatyorbolt és bevásárló közösség egy városi tudatos bevásárlási lehetőséget hirdet, ahol Budapest környékéről, a helyi termelőktől érkező élelmiszereket szerezhetsz be, legyen az zöldség, gyümölcs, tejtermék, hús, pékáru, vagy akár szörp, lekvár vagy zöldségkrém. Az itt vásárolt termékekkel helyi termelőket támogathatsz és egy aktív közösség tagjává válhatsz. A megnyitón személyesen találkozhatsz a termelőkkel és kedvezményesen vásárolhatsz a friss termékekből.

A Vértes szívében túra (szombat)

A Velencei-hegységi túra célja, hogy megismerjük a Vértes középső térségének földrajzi képét, természetrajzát és történelmét. Emellett átfogóbb képet kaphatunk a területhez kapcsolódó mesékről és legendákról, miközben egy szép kis forrásbarlangot is bejárhatunk.

I. Sápi Forralt bor és Pálinka Fesztiválka Csömörön (szombat)

Idén első alkalommal kerül megrendezésre a Sápi Forralt bor és Pálinka Fesztiválka a csömöri Hősök terén. A forralt bor és pálinka mellett lesznek még különböző fajta gyümölcsborok, kalács és füstölt ételek is.

Erdei túra Piliscsabán – Kirándulás az MFÖEK mentvényeiért (szombat)

A Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát alapítvány közös erdei túrázásra invitál Piliscsabára. A kiránduláson bárki részt vehet, de külön örülnek annak, ha a házi kedvenced is veled tart. A túra részvételi díja 2000 Ft, mely támogatással a befogadott kutyák mentési – orvosi-, tréneri- és gondozási – költségeihez járulsz hozzá.

blank

Ha további őszi kirándulóhelyeket keresel, korábbi cikkünkben biztosan találsz olyat, ahová szívesen elbarangolnál:

Pincejárat Budafokon (szombat)

November 6-án ismét közlekedik az ingyenes pincejárat. A Városház térről induló 6-8 személyes transzferbuszok bor- és pezsgőkészítéshez kapcsolódó látványosságoknál, valamint pincészeteknél állnak meg. Az élmények között borkóstolók, vezetett pinceséták, koncertek és más kulturális programok várnak titeket Budafokon.

Napturbina OMOH(szombat)

Egy belvárosi, a kultúra minden sarkát összekötő nappali fesztivál. Egy rendszeresen jelentkező alkalom arra, hogy a délutáni, bioritmus barát sávban is megnézhess egy-egy kiállítást, táncolhass az ablaktetős nagyteremben, koncerteket hallgass, jógával, vagy más mozgással ápold a tested-tudatod és egészséges ételekkel alapozd meg a szombatot. Jöhetsz kutyával, gyerekkel, barátokkal szabadon. A bisztró, a kert és a kiállítótér belépő nélkül is látogatható.

Gardrób Közösségi Vásár (szombat)

Kinek ne lenne otthon számtalan ruhadarabja, melyet megunt, kinőtt, sosem vett fel, de sajnálja kidobni, mert ennél sokkal többre érdemesnek tartja őket? Tették fel a kérdést a Gardrób Közösségi Vásár szervezői, aztán kitalálták a ruhavásár ötletét. Te viszed a ruhákat, táskákat, kiegészítőket, csecsebecséket, ők pedig biztosítják a helyszínt és a közösséget. Ha pedig vásárlóként érkezel, itt garantáltan különleges darabokat találsz.

blank

Libasült és sváb muzsika a több száz éves Seybold-Garab Pincében (szombat)

Ünnepeld a Márton-napot néhány nappal korábban a Seybold-Garab Pincében, egy igazán különleges – libamell csíkok erdei gombákkal, vargánya mártással, röszti burgonyával és egy pohár újborral – menüsorral. Az eseményre a belépés díjtalan, a sváb dallamokat pedig a Bajor Bőrnadrágos Banda biztosítja.

A Szamos család Szentendrén séta (szombat)

Kerekedj fel a Dunakanyar festői kis városkájába! A szentendrei séta a város és a Szamos-család közös múltjába ad betekintést. A szerb gyökerek és emlékek mentén megismerheted Szentendre egyedülálló kulturális örökségét és Szamos Mátyás kalandos életét. A séta során a marcipánrózsák titkára és fény derül, valamint a mögötte meghúzódó családi sikertörténetre is.

Legújabb sétánkkal elkalauzolunk titeket a budapesti street art világába:

YOGA & GOOD KARMA (szombat)

Testi és lelki feltöltődés a Good Karmában. A zártkörű esemény egy 60 perces könnyed Yoga Flow órát, majd egy közös Good Karma étkezést foglal magába. A jelentkezés regisztrációhoz és előleghez kötött, valamint érdemes jógamatracot és kényelmes öltözetet vinned magaddal.

Parno Graszt a Fonóban (szombat)

A Parno Graszt az egyik legeredetibb, legnépszerűbb, tradicionális cigányzenét játszó együttes: koncertjeiken dinamikus, életteli előadásmódjukkal, pörgős zenéjükkel garantáltan megmozgatják a közönséget. A Fonóba szinte hazajárnak, hiszen 20 évvel ezelőtt innen indultak, itt csinálták az első koncertjeiket és itt adták adják ki lemezeiket.

Budapest fényei hajózással – kutyával (szombat)

November első szombatjára egy igazán különleges kutyás programot tervez az Utazz Kutyáddal közösség. Egy esti sétára invitálnak a Budai Várba, majd ezt követően egy hajókirándulás keretein belül csodálhatod meg kivilágított fővárosunkat. Természetesen mindezt a kutyá(i)d társaságában.

blank

Nightride – éjszakai tekerés (szombat)

Ha még nem láttad Budapest éjszakai arcát két kerékről, vagy láttad, de nem tudtál betelni a látvánnyal, akkor itt a helyed. A túra 8 órakor indul a Szabadság térről és a részvétel egyetlen feltétele a működő első-hátsó lámpa.

Nappal tekernétek inkább? Fedezzétek fel velünk a Csepel-sziget titkos arcát:

WAVES AFTER by Quixotic & Megahit at Dürer Kert (szombat)

Nyáron akkora sikere volt a Miami Vice hangulatot idéző buliknak a Duna partjára költözött Dürer Kertben, hogy úgy döntöttek a téli szezonban is lesznek hasonló bulik. Quixotic, az új retrowave hullám legismertebb hazai úttörője, a Stranger Synths bulisorozat producer DJ-je, idén is elhozza nekünk a nyolcvanas évek Miami-ját. Megahit szintizene szakértő dj/producer kollégájával kiegészülve szolgáltatják a ritmusokat hajnalig.

Novemberi Czakó Piacz (szombat-vasárnap)

A Czakó kert a Tabán legöregebb épülete a Tigris és a Czakó utca között, mely delikát boltot, francia süteményeket, reggelit, bisztrókonyhát és finom italokat rejt, szombaton és vasárnap pedig termelői piaccal vár. Akár kirándulni, ebédelni vagy csak egy békés otthoni programra készültök, a Czakó Termelői Piaczon mindent megtaláltok hozzá, ami segít a napi vitamin szükségletet bevinni a szervezetbe, emellett szezonális és még magyar is!

blank

KÖKI Vegán és Mentes Napok (szombat-vasárnap)

A KÖKI Terminál novemberben is gondol a vegán és mentes termékek rajongóira, egy kétnapos kézműves hétvégével. Az egyedi termékeket kínáló árusokat a földszinti részen találjátok meg.

Termelői piac és közösségi ebéd a Pancson (vasárnap)

Ha november eleje, akkor Liba nap a Pancs Piacon! Az Élesztőház udvarán szerveződik egy, a magyar őstermelőket felsorakoztató közösségi piac. Olyan termelők kínálják portékáikat, akiknek fontos a természettel való összhang. Válogass a szezonális zöldségek-gyümölcsök, sajtok, házi sonkák és szalámik, pékáruk, szörpök, lekvárok, gyümölcslevek és borok választékából.

blank

Családi vasárnap a Városligetben (vasárnap)

Izgalmas programsorozattal várja a család minden tagját a Millennium Háza. Alkalmanként változóan zene, irodalom, művészet és sok-sok kreativitás fogadja az ide érkezőket. A komplex, két részből álló program második felében művészeti workshopon vehetsz részt, ami a foglalkozás adott témájához kapcsolódik.

Hello Piac Design Vásár (vasárnap)

Fedezd fel a hazai tervezők és designerek által készített legegyedibb és legkülönlegesebb táskákat, ruhákat, ékszereket, divat kiegészítőket, DIY és vintage stílusú lakásdekorációs terméket, kézműves gasztro készítményeket, természetes alapanyagokból készült kozmetikumokat, egyedi baba-mama kiegészítőket és játékokat, zero waste és környezetbarát alternatívákat.

Madárodú készítés (vasárnap)

Készíts madárodút a Zuglói Waldorf Iskolában. A Műhely Zug havi rendszerességű, felnőtteknek szóló eseményeitől eltérően ezúttal a gyerekek, vagy akár teljes családok részvételére is számítanak.

Bolhapiac a Kavicsban (vasárnap)

A nagymarosi Kavics Snack Bár udvarán első alkalommal rendeznek meg bolhapiacot. Biztosan rengeteg olyan kacatot találhatsz te is otthonodban, ami a szemedben csak szemét, másoknak viszont igazi kincs lehet. Látogass el Nagymarosra vevőként vagy akár árusként, hiszen az asztal foglalásból származó összeg teljes részét jótékony célra ajánlja fel a Kavics.

Ha már a Dunakanyarban jártok, kiránduljatok egyet a szabadban:

Tűzoltós Program a Budapest Gardenben (vasárnap)

Tűzoltós programok gyerekeknek a Budapest Gardenben, egész novemberben. Minden vasárnap 10 órától várják a kicsiket és nagyokat egyaránt izgalmas tűzoltós programokra, amelyek segítségével minden kisgyerek megismerkedhet a tűzoltók érdekfeszítő életének csínjával-bínjával.

Egész héten elérhető programok

Élet a major depresszióval // Mélylevegő Projekt Fotókiállítás

A major depresszió Magyarországon minden 14. embert érinti, mégis a mai napig jelentős stigmatizáció éri az ezzel élőket, mentális zavarban való érintettségük miatt. A stigmák eltörlésének érdekében a Mélylevegő Projekt megszervezte az “Élet a major depresszióval” fotókiállítást, amely bemutatja az érintett alkotók mindennapjait az érdeklődők számára, így segítve egy empatikusabb, támogatóbb társadalmi környezet létrejöttét.

CEWE Photo Award 2021. kiállítás

Idén a Corvin Plaza ad otthont a 2021-es Cewe Photo Award nemzetközi fotókiállításnak. A felhívásra 170 országból, több mint 606 ezer pályamű érkezett, a mottó pedig „A csodálatos világunk” volt. Ez a mondat annyi művészt megihletett, hogy rekordot döntöttek a nevezések számát illetően. A kiállítás egészen január 9-ig megtekinthető.

Böngésszétek végig novemberi programajánlónkat is: