Budapest titkai – A II. kerület

Ha Budára gondolunk, sokaknak elsőként a második kerület jut az eszébe. A Dunához közel eső része még a nyüzsgő belvároshoz tartozik, míg a távolabbi részei már egy teljesen más világhoz. A budai hegyoldalban megbúvó házak láttán olyan érzésünk támad, mintha vidéken járnánk, pedig alig 15-20 percnyire vagyunk a forgalmas Margit hídtól vagy éppen a Batthyány tértől.

A második kerület a Margit híd 1867-es átadása után kapcsolódott szervesebben Pesthez, és az egész város vérkeringésébe. Bár a híd építésekor felmerült, hogy inkább vasúti hidat építenek, mely a Nyugati pályaudvart kötötte volna össze a Délivel, szerencsére nem ez az elképzelés nyert: a gyalogosok és kocsik előtt is nyitott híd megteremtette a kapcsolatot a második kerület és Pest, valamint a Margit-sziget között.

A II. kerület története nagyon izgalmas: még több ezer éves leleteket is találtak itt.  A kerületben található Remete-szurdokban jégkorszak előtti leletekre bukkantak, olyan állatok maradványait  ásták ki(barlangi oroszlán, egy különleges hódfaj), melyek mára kihaltak. A Remete-szurdok érinti az Országos Kéktúra vonala is, úgyhogy ha szeretsz túrázni és imádod a természet(közeli élmények)et, egyszer muszáj felkeresned a helyet.

A török hódoltság lenyomatát Gül Baba türbéje őrzi. Gül Baba egy harcos muszlim szerzetes volt, aki a Budát elfoglaló török haddal érkezett a városba. Egyes források szerint a férfi Buda elfoglalásának hálaadó ceremóniáján, 1541. szeptemberében halt meg. A legenda úgy tartja, hogy a koporsóját még a szultán, I. Szulejmán is cipelte a végső nyughelyéig. A díszes török sírt, a türbét nemrégiben eredeti állapotának megfelelően rekonstruálták. A muszlinról elnevezett utcácska meredek macskaköves lépcsőin egyszer érdemes végigsétálnod. Gül Baba utcájának különleges hangulata olyan, mintha egy dél-európai városka egyik utcácskáján baktatnánk végig.

A második kerületet rengeteg támadás, pusztítás érte. A második világháborúban a Vár ostromakor hadszíntérré vált a terület, rengeteg bombatalálat érte a házakat, melyek közül sok annyira megrongálódott, hogy le kellett bontani. A körbezárt német csapatok Hűvösvölgy felé próbáltak meg kitörni a szovjetek szorításából. A katonai akció a városrész romba döntésével járt együtt. Az 1956-os forradalom egyik meghatározó ütközete is itt történt, október 27-én a Széna téren. A szovjet csapatok november negyedikei bevonulásakor a felkelők hiába próbálták feltartani őket, rengeteg magyar harcos elesett a harcokban. Az ütközetekben elesett magyar szabadságharcosok emlékműve ma a Mammut bevásárlóközpont oldalánál található.

5 remek hely a második kerületben

Finomító Kantin

A Finomító Kantin egy kedves családi vállalkozás, ahol alaposan ügyelnek rá, hogy ami a tányérodra kerül friss legyen. A hűsítő limonádéktól, levesektől kezdve a kiadós hamburgerekig és szendvicsekig mindent megtalálsz. Félig street food, félig love food (hiszen minden morzsa szeretettel készült), de teljes mértékben number 1 food – akár elvitelre is.

Daubner Cukrászda

Az 1901-ben alapított Daubner Cukrászda a város egyik legrégebbi cukrászdája, ahol rengeteg finomsággal várnak minket. A nyári kánikulában talán a parfétortájuk a legjobb választás, de még az olyan „hétköznapi” desszerteket, mint a krémes is tökélyre fejlesztették. Ha pedig az itteni finomságokat üvegbe zárva szeretnéd hazavinni, azt is megteheted: a Daubner újdonságai a különleges lekvárjaik és kakaós (cukormentes!) mogyorókrémjük.

Fuji Japán Étterem

A második kerület mélyén megbúvó Fuji Japán Étterem a város egyik legrégebbi japán étterme, ahol az évtizedek alatt hibátlanra fejlesztették autentikus receptjeiket. A város legjobb ramen levesét egész biztosan itt eheted, és természetesen az itteni sushira sem lehet egy rossz szavunk se. Ha még jobban elmerülnél a japán gasztronómia rejtelmeibe, nyugodtan kérdezhetsz a pincérektől az ételekről, minden étellel kapcsolatos kérdésedre fognak tudni válaszolni.

Édesem

„Éjjel megálmodom, nappal megsütöm” – hangzik az Édesem mottója.  A hely lelke, Márk Szonja újságírói állását cserélte a gasztronómiára, bár a szavak világát sem hagyta maga mögött, ezt bizonyítja nemrégiben megjelent szakácskönyve is.  Az Édesemben nem futhatsz két egymást követő napon ugyanabba a desszertbe, hiszen itt minden a kreativitásról, egyediségről és változatosságról szól. És persze a remek ízekről is, melyekkel nem tudunk betelni.

Nemdebár

Zárjuk a sort egy lazulós hellyel, a Széll Kálmán téri Nemdebárral. Ide bármikor megéri betérni a nap végén egy frissítő fröccsre a haverokkal, hogy kibeszéljük szívünk legnagyobb fájdalmát vagy megosszuk lélekemelő, filozofikus gondolatainkat. A hely abszolúte kutyabarát, úgyhogy ha mázlink van, még egy négylábú is becsatlakozik az eszmecserébe.