Április 11-én született József Attila, aminek apropóján ezen a napon ünnepeljük a magyar költészet napját. Fejet hajtva a valaha volt és a jelenleg is alkotó magyar költők előtt, 7 gyönyörű verssel köszönjük, hogy voltak és vannak.
Juhász Gyula: Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
FunzineTóth Árpád: Álarcosan
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.
Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.
De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.
Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.
S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.
Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,
Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.
Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet
Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
Pilinszky János: Aranykori töredék
U. E.-nek
Öröm előzi, hirtelen öröm,
ama szemérmes, szép anarchia!
Nyitott a táj, zavartan is sima,
a szélsikálta torlaszos tetőkre,
a tenger kőre, háztetőre látni:
az alkonyati rengeteg ragyog.
Kimondhatatlan jól van, ami van.
Minden tetőről látni a napot.
Az össze-vissza zűrzavar kitárul,
a házakon s a házak tűzfalán,
a világvégi üres kutyaólban
aranykori és ugyanaz a nyár!
És ugyanaz a lüktető öröm;
dobog, dobog a forró semmiben,
ellök magától, eltaszít szivem
és esztelen szorít, szorít magához!
Mi készül itt e tenger ragyogásból?
Ha lehunyom is, süti a szemem;
mi kívül izzott, belül a pupillán,
itt izzít csak igazán, idebenn!
A világ is csak vele fényesűl,
az örömtől, aminek neve sincsen.
Mint vesztőhelyen, olyan vakitó
és olyan édes. Úgy igazi minden.
Szabó Magda: Hinni
Hinni szeretnék a kimondott szóban,
Hinni az emlékekben, egy régi fotóban.
Hinni szeretnék egy darabka kőben,
Egy száraz faágban, vagy épp zöldellőben.
Hinni szeretnék a könyv betűiben,
A madarak dalában, a tiszta levegőben.
Hinni a szóban, a segítő kézben,
Hinni szeretném, hogy van miben hinnem…
Szabó T. Anna: Ébredés
Derengő térben rézsút fényvonal:
a redőnyrésen behasít a nap.
Szürke, mint a füst, síkos, egyenes,
mint a kivont tőr. Véres lesz kezed,
vörösen villódzik, ha belenyúl:
a szürke túlvilági sáv úgy hatol át
bőrén, húsán, akár az üvegen.
Álomi csend.
A lassú mozdulat,
akárha félhomályos víz alatt,
aranyport kavar, csillámhomokot,
a látható tér lebeg és ragyog.
És meztelenség. Takaratlanul
mozog, akinek tőrt vetett a fény,
fehér csíkokra szaggatja a bőrét,
mozdulatokká szabdalja szét,
árnyéksávokká, szempillák között
pörgő körökké, láng csap ki a kar
úszó ívéből, az ujjak között
hártyás, parázsló izzás
– kavargó pernye,
szétszóratás, a nemlét ragyogása –
Innen csak lehunyt szemmel szabadulhatsz,
ha nemlevőként vágsz át a határon,
s mielőtt végre levegőt veszel:
hirtelen, mint a partra csapó hullám,
csattanva felrántod a redőnyt
Nádasdy Ádám: A reggeli
A reggeli a legnagyobb különbség:
ott dől el, hányat fogunk reggelizni,
s hogy fogunk-e. Mert reggel nehezebb
a kompromisszum: céltudatosan
alkalmazkodni este még lehet,
reggel soha. Többféle müzli van,
de van szalonna is, sőt melegétel,
fényévnyi távolság van reggeli
és reggeli közt, csípős paprika,
vagy mézes-vajas kifli, ezeken
átvergődni szinte reménytelen.
És még a mennyiség meg az idő:
ülve gatyában (sőt meztelenül),
vagy cipőhúzás közben beszaladni
egy falatért és bevinni a kávét
vécébe, fürdőbe, tükör elé.
Ezeken csak a szerelem segít.