Juhász Gyula (1883-1937) életében és költészetében a Sárvári Anna színésznő iránt táplált, plátói szerelem volt a legmeghatározóbb, akivel ugyan személyesen nem ismerték egymást, az Anna-verseket mégis a magyar szerelmi líra egyik legkiemelkedőbb alkotásaiként emlegetik. Összegyűjtöttük nektek a költő 7 leggyönyörűbb szerelmes versét, melyeket az áhított nőhöz írt.
Egy régi nőnek
A múltak májusába
Eljössz-e még velem?
A múltak májusába,
Mely csupa szerelem.
Az én holt ifjúságom
A legszebbik halott,
Az én holt ifjúságom
Vígan föltámad ott.
Az én tűnt édenkertem
Csupán neked terem.
Az én tűnt édenkertem
Az első szerelem!
Szerelem
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.
Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!
Milyen volt…
Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.
Anna Örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakultál
Arcképed a szivemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis,
Ne hidd szivem, hogy ez hiába volt,
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben,
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
Első szerelem
Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak, szemedbe néztem,
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.
És én úgy örzöm e mosolygást,
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És – végtelen nagy szerelemmel.
Szerelem volt
Oly messze, messze, messze már,
Hol az öröm s madár se jár,
Hová a vágy is elhervadva ér el,
Oly messze, messze, messze vár.
Szerelem volt a neve régen,
Tavaszban, éjben vagy mesében,
Tegnap még szenvedés volt, kínos, kedves,
Ma emlék, holnap síromon kereszt lesz.
Amor
Anna, szépséged hív oltározója,
Anna, szived reménytelen hívője,
Ma újra áldozom, ó édes ostya,
Kiben keservek mérge él beszőve.
Oltáraid előtt áll ifjúságom
És végzetem: tekints ez áldozatra,
Ó Anna, vértanúk végére vágyom
És üdvözít a vergődés malasztja.
Minden versemnek ünneplő palástját
Magamra öltvén, aranyos selyemben
Tört szemeim az üdvöt nyílni látják
S könnyek áldott borát áhítja lelkem,
Szép istennőm, ki híved nem szeretted.
S én bús papod, ki nem hisz már tebenned.
Valakinek
Szép, büszke, fárasztó, kevély
Jéghegyein a gondolatnak
Jártunk kettesben, egyedül
S a kacagó völgyben maradtak
Az öröm, mámor, üdvösség, remény,
Csak lelkedet csókoltam én borúsan,
Mert lelked az enyém!
Szép, büszke, fárasztó, kevély
Jéghegyek alatt él az élet,
Ott táncol, nótáz az öröm,
Miért vagyunk mi oly kevélyek,
Mért nem borulsz a szívemre már?
Szemed a nagy, a szép, az égbenéző
Mire vár?
