Legutóbb a magyar tenger északi oldalán néztünk körbe, melyek azok az éttermek, bisztrók, cukrászdák és egyéb gasztrohelyek, melyeket idén nyáron érdemes lesz felfedeznetek. Most pedig átevezünk oda, ahol éppolyan különleges ízutazásban lehet részük az ínyenceknek: terítéken a Balaton déli partja!
Barátság Fagyizó, Siófok
A siófoki Barátság Fagyizó kis családi vállalkozásként indult nyolc évvel ezelőtt, a természetes, helyi termelőktől származó alapanyagaiknak hála azonban hamar széles törzsgárdát épített maga köré. Ehhez persze nagyban hozzájárul a hely folyamatosan bővülő kínálata is: a pult 32 különböző fagylaltot vonultat fel, melyek között a hagyományos és újhullámos ízeket, valamint a glutén-, tej- és cukormentes változatokat egyaránt megtaláljátok. Sőt, a fagyizó annyira kutyabarát, hogy itt még a négylábú kedvenceknek is külön fagyival készülnek! (x)
8600 Siófok, Honvéd utca 21. | Weboldal

Kistücsök Food & Room, Balatonszemes
A balatonszemesi Kistücsök Étterem valóságos fogalom a déli parton – nem csoda, hiszen 1992 óta varázsol ínyenc fogásokat a tányérokra. Konyhája a helyi hagyományok és az alapanyagok tisztelete mellett az innovációra is nagy hangsúlyt fektet, így az étlapon olyan különlegességek kaptak helyet, mint a tokhal ceviche, a chimichurris karfiolsteak vagy az epres bodzaleves. Ha pedig inkább a jól megszokott ízeket keresitek, gulyáslevest, szarvas vadast és madártejet is találtok a Kistücsökben. A legjobb, hogy a finomságokat egész évben élvezhetitek!
8636 Balatonszemes, Bajcsy-Zsilinszky utca 25. | Weboldal

Tópart Étterem, Balatonvilágos
Különleges kulináris élményekből Balatonvilágoson sincs hiány, hála a Tópart Étteremnek. Már a beltérből is páratlan kilátás nyílik a Balatonra és a szállodát körülölelő ősfás parkra, ha pedig még közelebbről élveznétek a pazar látványt étkezés közben, tágas, vízparti teraszukon megtehetitek.
8171 Balatonvilágos, Zrínyi utca 1. | Weboldal

Il Limone, Siófok
Gondosan válogatott, olasz alapanyagokból készült fogások csempésznek egy falat Itáliát Siófokra: az Il Limone konyhájából házi tészták, ropogós pizzák, tengeri halak, könnyed desszertek és egyéb mediterrán finomságok kerülnek idén nyáron az asztalra. Őszintén, szerethetően, pont, ahogy azt kell!
8600 Siófok, Petőfi sétány 3. | Facebook

Millacsinta Bistro, Szántód
Jó hírünk van az édesszájúaknak: idén nyáron is megnyitotta kapuit a déli part imádott palacsintázója, a Millacsinta! Mint mindig, az észveszejtő óriásdesszerteket ezúttal is az apa-lánya páros tekeri, a gasztrokalandot pedig akár sós finomságokkal is indíthatjátok Szántód híres-neves bisztrójánál.
8622 Szántód, Móricz Zsigmond utca 73/G | Weboldal

Vitorlás Étterem, Balatonlelle
A magyar, a francia és a keleti konyha legfinomabb ízeibe egyaránt belekóstolhattok, ha ellátogattok a balatonlellei Vitorlás Étterembe, mely a város szívétől csupán 200 méterre helyezkedik el. Akár hagyományos, akár újszerű ínyencségeket kerestek, náluk idén nyáron is egészen biztosan meglelitek!
8638 Balatonlelle, Köztársaság utca 14. | Weboldal

Szőlőskert Vendéglő, Balatonfenyves
Idén is folytatódik a nosztalgikus ízutazás a déli part egyik kedvenc helyén, lugasok árnyékában, Balatonfenyvesen. A Szőlőskert Vendéglőben minden a hagyomány körül forog: 35 éve halmozzák el vendégeiket magyaros, időtálló étkekkel, tradícióra hangolva, ugyanakkor tartva a lépést a korral.
8646 Balatonfenyves, Fenyvesi utca 83. | Weboldal

Kilátó Presszó, Balatonföldvár
Van még egy ok a semmihez sem fogható panoráma mellett, amiért megéri ellátogatni a földvári magaspartra: itt találjátok a Kilátó Presszót, ahol jobbnál jobb hűsítőkkel koccinthattok. A gourmet ízek kedvelőinek ráadásul még sajttállal, bruschettával és ínyenc borkorcsolyákkal is kedveskednek.
8623 Balatonföldvár, Kilátó köz 5. | Facebook

Florida Fagyizó, Balatonmáriafürdő
A déli part fagyizójában már több mint 30 éve mérik a kézműves gombócokat, a gondos munkának pedig meg is lett az eredménye: idén a Florida kreációja nyerte el a Balaton Fagyija címet. A Balaton Noir csokoládémalátával, rumos szilva variegátóval és malátaropogóssal nyűgözi le az ízlelőbimbókat.
8647 Balatonmáriafürdő, Rákóczi Ferenc utca 85. | Facebook

Funzine