Az északi part éke, Szigliget tökéletes úti cél a természetbarátok számára: megannyi vulkanikus hegye és híres-neves vára különleges kalandokkal csábít a Tapolcai-medence kapujába. A tavaszi túrát még egy különleges kilátóval is megkoronázhatjátok, ha Szigligeten jártok!

Szigligetről szinte mindenkinek a mesés vár jut eszébe – nem csoda, hiszen a Balaton legszebbjeként szokás hivatkozni rá. Ám azt már kevesen tudják, hogy a Veszprém vármegyei településen egykor egy másik erődítmény is ékeskedett: Óvár eredetét pedig számtalan legenda övezi.
Van, aki szerint a rómaiak őrtornya lehetett, megint mások úgy vélik, egy somogyi gazda építhette. Bárhogy is legyen, az erődítmény elpusztult, és emlékét már csak néhány kőtömb őrzi a Királyné szoknyája magaslatán.

A domb, mely alakja sokakat egy előkelőség ruházatára emlékeztet, remek kirándulóhely – a tetején, 182 méter magasan megtalálható kilátó könnyű sétával közelíthető meg.

Az Óvár-kilátó az egykori erődítmény alapkövei felett helyezkedik el: már a 20. század óta díszíti a dombtetőt, mai formáját pedig 2013-ban nyerte el. Külseje az egykori vár alakját imitálja, fapallós felső szintjéről pedig csodálatos panorámában lehet részük a kirándulóknak.

A Balaton közelségének hála legtöbbször a túlpartig is ellátni, keletről pedig a Badacsonnyal egészül ki a táj. Szánjátok rá az időt, és gyönyörködjetek a magyar tenger idilli látványában, na meg a napsugarak csillogásában!

A képeket a Magyarország legszebb helyei – a Funzine csoportja Facebook-felületén tették közzé. A csoportba szívesen várunk minden természetjáró profi és hobbifotóst, aki szívesen megosztaná munkáit a csoporttagokkal, illetve adott esetben olvasóközönségünkkel is.
Még több csodás kép a kilátóról:




Funzine

