13 bakancslistás látnivaló és program a Balaton déli partján, amit nem érdemes kihagyni idén nyáron

Megannyi csodás látnivaló és nagyszerű program vár benneteket idén nyáron a Balaton déli partján. Eldugott kilátóponttól a környék legjobb fagyizójáig, mutatjuk a kedvenceinket!

Kisfaludy utcai kilátó, Szántód

Egy kevésbé ismert, mégis lenyűgöző helyszínre bukkanhatunk a szántódi Kisfaludy utca legvégén. Itt található ugyanis egy kétszintes, faoszlopokból készült kilátó, ami nem csak az itt lakó utcabeliek számára egyedülálló. A kilátóhoz vezető stégen naphosszat gyönyörködhetünk a balatoni panorámában, amely végül a faépítmény legtetején teljesedik ki. Bakancslistás helyszín azoknak, akik a közelben járnak! 

Fotó: László Orsolya

Kisvasút, Balatonfenyves 

A turisták és helybéliek körében is igen nagy népszerűségnek örvend Balatonfenyves kisvasútja. A regényekbe illő tájakon, békésen legelésző bivalycsordák mellett zakatoló vonat menetrend szerint közlekedik Balatonfenyves-Központi Főmajor és Somogyszentpál között. 

Facebook >>

Fotó: MÁV

Siófoki rózsakert

Négyéves felújítási munkálatokat követően újult meg a siófoki hajóállomás mellett található rózsakert. A kert, mely 11 ezer új növénnyel, mocsári ciprusokkal, szökőkúttal is gazdagodott, nem kevesebb, mint 70 rózsafajtával nyújt egyedülálló élményt.

blank
Fotó: Kerek Norbert

Ha esősre fordulna az idő a balatoni nyaralás alatt:

Nagyberek, Fonyód 

A Balaton egykori öble, a somogyi Nagyberek egy igazi eldugott kincs, vadregényes, zegzugos vízivilága és tája pedig rögtön magával ragad. Ez a természetvédelmi terület sokszínű madárállománya miatt is izgalmas úti cél. A sűrű nádasokkal teletűzdelt mocsárvilág egy egészen különleges világba kalauzolja el az ide kirándulókat, az igazán kalandvágyók pedig vezetett csónaktúrákon is részt vehetnek. 

blank
Fotó: Máté Milán

Bugaszegi Téglagaléria, Balatonboglár 

Csere János bácsi téglából épült birodalmára bukkanhatunk Balatonbogláron. A háromhektáros birtokon minden az ő keze munkáját dicséri, hiszen egy többemeletes múzeumot, emlékművet, harangtornyot, és egy történelmi emlékparkot épített és rendezett be, teljesen egyedül. A rengeteg látnivalón túl számtalan háziállat is él a területen. Látogatás előtt érdemes bejelentkezni, ha azt szeretnénk, hogy Jani bácsi vezessen körbe bennünket! 

8630 Balatonboglár, Zrínyi utca 72. 

blank
Fotó: Rabi Nóra

Zamárdi Kertmozi 

A Zamárdi Kertmoziban korszerűsített Dolby Digital 5.1-es hangrendszerrel biztosítják a szórakozást egész nyáron, színes filmkínálattal készülve az idei szezonra is. A mozi kutyabarát, akadálymentesített, és a tökéletes moziélményhez szükséges nassolnivalókkal várják a filmrajongókat. 

8621 Zamárdi, Kossuth Lajos utca 14. | Facebook

blank
Fotó: Zamárdi Kertmozi Facebook

Nagyszerű programok a déli parton gyerekekkel:

Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó, Balatonföldvár 

A balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó ideális családi programnak bizonyul még esős időjárás esetén is. A résztvevők interaktív kiállításokon keresztül ismerhetik meg a hajózás múltját és jelenét, miközben a kilátóból csodálatos panoráma nyílik a Balatonra és a tó lenyűgöző környékére. 

8623 Balatonföldvár, Erzsébet utca 50. | Weboldal

blank
Fotó: Horváth Zsolt

Panorámasétány, Fonyód 

Nem hiába kapta a Panorámasétány nevet a Szaplonczay sétányként is ismert fonyódi látványosság, hiszen az úton andalogva csodálatos kilátásban lehet részünk a Balaton északi oldalára. Egyszerre gyönyörködhetünk a tanúhegyek vonulataiban, a Balaton kékes vízében, az út szélén húzódó patinás villasorban és a séta közben árnyékot vető százéves fák látványában. Érdemes megállni néhány percre vagy a sétányon kihelyezett padokon üldögélni. 

blank
Fotó: Kerekes Norbert

Gömbkilátó és magasösvény, Balatonboglár 

Balatonboglár legismertebb jelképe egyértelműen a 165 méter magasan található Gömbkilátó. Az építményt eredetileg a magyar alumíniumipar jelképeként mutatták be, később került csak a városba. A különleges látványosság számtalan látogatót vonz a térségbe, hiszen csodálatos kilátás fogad bennünket a legtetejéről. Tavaly adták át a Balaton legújabb turisztikai attrakcióját, a kilátó mellett található Magasösvényt, amit csupán 490 forintért járhatunk körbe. A sétány 10 méter magasan, 500 méter hosszan kalauzolja a látogatókat, a kilátás pedig páratlan élményt nyújt a legtetején.

blank
Fotó: Sir Drone A Lot

Fehérkő vára, Kereki 

A somogyi dombok ölelte Kereki településéről gyalogosan tudjátok megközelíteni Fehérkő várának romjait. A várromot egy korlátokkal szegélyezett fapallós sétányon lehet körbejárni, melynek része egy kilátóterasz is. A kilátóból nem túl széles, mégis különleges kilátás nyílik a környező vidékre és a nevezetességekre egyaránt. 

blank
Fotó: László Orsolya

Kő-hegyi kilátó, Zamárdi 

A déli part egyik szőlőhegyének tetején kémleli szüntelen hazánk legnagyobb tavát a Kő-hegyi kilátó. A Zamárdihoz tartozó panorámapont több szempontból is különleges. A fedett kilátó egy hajdani bencés présház helyét vette át, és nem várt rálátás nyílik innen nemcsak a Balaton teljes hosszára, de a tóba nyúló Tihanyi-félszigetre is. 

blank
Fotó: Györkő Zsombor

Válogassatok a déli part legjobb éttermei közül:

Florida Fagyizó, Balatonmáriafürdő

A több díjnyertes fagylalttal is büszkélkedő Florida Fagyizóban kizárólag gondosan megválogatott alapanyagokat használnak, és olasz módra főzik a krémes csodákat, amelyekből több tucat sorakozik a pultban. A fagyizót akár kerékpározás közben is útba ejthetitek, hiszen a déli part bicikliútjának közvetlen szomszédságában található. A hét minden napján készülnek valami különlegességgel, ezért érdemes visszatérni 1-2 gombócnyi kóstolóra! 

8647 Balatonmáriafürdő, Rákóczi Ferenc utca 85. | Facebook

Töreki-tavak tanösvény, Siófok

Siófok környékén járva érdemes útba ejteni a Töreki-tavak tanösvényt, ahol lenyűgöző természeti értékek között sétálva ismerhetjük meg a térség élővilágát. Az útvonalat mindenki a kedvére szabhatja: a tanösvény teljes hossza 8,5 km, de összeköthetjük egy 14 km hosszú túraútvonallal is a környéken, illetve rövidebb sétákra is van lehetőség. A Töreki városrész mellett húzódó völgyet 1994-ben nyilvánították védetté, az említett természeti értékek megőrzése végett. Ha pedig szerencsénk van, a madárlesből a madárvilág mindennapjaiba is bepillantást nyerhetünk. 

blank
Fotó: Szuditsch Péter

A szemközti Balaton-felvidéken is érdemes tenni egy kirándulást: