3 bájos miniszobor, ami a Dunakanyar kapujába, Vácra csábít bennünket

Miután számtalan alkalommal megörvendeztette már Kolodko Mihály budapesti, majd pedig veszprémi rajongótáborát, 2021 nyarán Vác lett egy kis időre a bronz miniszobrok fővárosa.

Akárcsak a veszprémi miniszobrok esetében, úgy a váci alkotások is a város megrendelésére készültek. A felkérés nyomán olyan miniszobrokkal gazdagodott így a Dunakanyar kapuja, melyek mindegyike szorosan kapcsolódik a városhoz. Bár a Kolodko-miniszobrokra nem kifejezetten jellemző, a váci miniszobrok közös jellemzője mégis, hogy mindegyike talapzatot is kapott.

Mária Terézia eksztázisa

A helyiek által csak kőkapunak nevezett váci diadalív előtt bukkant fel 2021 júliusában Mária Terézia aprócska, bronz miniszoborba öntött mása. Az alkotás az uralkodónő 1764-es váci látogatásának és nem szokványos történetének állít emléket. A váci püspök meghívására érkező uralkodónő tiszteletére nemcsak az épületek felújítására került sor ugyanis, de mindössze két hét alatt felhúzták a szóban forgó diadalívet is. Arról, hogy Mária Terézia végül áthaladt-e a kapu alatt többféle történet is kering, ijedtségét és aggodalmát azonban mi sem szemléltethetné jobban, mint ájulás szélén álló, bájos miniszobra.

2600 Vác, Köztársaság út 65.

Fotó: Visit Vác Facebook-oldala

Anyám tyúkja

Petőfi Sándor Anyám tyúkja című versét talán senkinek sem kell bemutatnunk. Ha a váci vasútállomás környékén járunk és rátalálunk Kolodko Mihály kedves kis alkotására, érdemes lesz felidézni, nem csak a vers első két sorát: a versben is felbukkanó Morzsa kutya karolja ugyanis szüntelenül Petőfi édesanyjának egyetlen tyúkocskáját. És ahogy az lenni szokott, természetesen a helyszín sem véletlen: a költő szüleinél tett váci látogatására és egyben az ekkor, 1848 februárjában Vácon született versre utal a miniatűr remekmű.

2600 Vác, Széchenyi István u. 42.

blank
Fotó: Kolodko Art Facebook

Csúzli

A város barokk főterén bukkanhatunk Kolodko Mihály harmadik váci miniszobrára, mely a Sajdik Ferenc gyűjteménynek otthonául szolgáló Pannónia Ház előtt kapott helyet. Sajdik Ferenc, magyar grafikus és karikaturista neve talán ismerős lehet, ha Pom Pom-ot vagy A nagy ho-ho-horgászt említjük. A különleges, háromszöget formázó téren egy csakugyan háromszög alakú talapzaton Sajdik Ferenc egyik karikatúrájára és az innen csupán egy karnyújtásnyira található gyűjteményre utal a Csúzlisnak hívott alkotás.

2600 Vác, Köztársaság út 26.

blank
Fotó: Mészáros Laura

Láttátok már Budapest legfrissebb Kolodko-miniszobrát?