Budapesti programok 2020 márciusára, melyek NEM maradnak el

Márciusban is zseniálisak lesznek a programok Budapesten. Ezek közül gyűjtöttük ki nektek a – szerintünk – legjobbakat. Koncertek, bulik, vásárok, beszélgetések – nézd meg mi vár rád a fővárosban!

Cathedral Organ Concerts on Mondays – Hétfői Orgonakoncertek – Március 2., 9., 16., 23., 30.

Egyedülálló hangversenyek Budapest szívében, hétfőnként 5 órai kezdettel. A Szent István Bazilika sípos nagy orgonája kizárólag ezeken a koncerteken hallható! Albinoni, Bach, Mozart, Schubert, Gounod, Bizet, Rachmaninoff és Liszt Ferenc orgonaművei és leghíresebb templomi áriái szólalnak meg a Bazilika orgonaművészeinek előadásában, énekes vagy csellista közreműködővel.

Programok Budapest 2020 március: Hétfői Orgonakoncertek

I.Vates Est @TRIP Hajó – kiállítás & előadások – Március 4.

A tavalyi év végén pályázatot hirdettek grafikusok és tervezők között, hogy meghatározott témákban készítsenek grafikákat. Nagyjából 100 beérkezett pályamunka közül végül 21-et választottak ki, amelyeket most egy egyestés kiállítás keretében lehet metekinteni a TRIP kistermében. A hajó nagytermében versek, beszélgetés és slam poetry showcase várja az oda látogatókat.

V4 Jazz Fest – Március 4-7.

A V4 Jazz Fesztivál fő célja, hogy a Visegrádi Négyek kiemelkedő jazz produkciót és formációit közelebb hozza a régió közönséghez és nem különben egymáshoz. 2020-ban a Visegrad Fund támogatásával a korábbi évekhez képest lényegesen nagyobb ívű fesztivál keretében március 4-től négy napon keresztül lesznek koncertek Budapesten, Prágában, Krakkóban és Somorján a négy ország egy-egy zenekara egymást követő napokon lép fel, hogy a izgalmas produkciókkal reprezentálja napjaink V4-es jazz zenekarainak aktuális hangzását, zenei gondolkodásmódját.

TEDxBudapestSalon – Design Your Future – Március 5.

A Design Thinking módszer eredetileg a ’60-as években indult útjára, amikor a designgondolkodást elkezdték használni más szektorokban is. Napjainkban már az üzleti stratégiák egyik alap eszközévé vált. 5 lépése ( megismerés, definiálás, ötletelés, prototípus, tesztelés ) kiválóan alkalmas, hogy bármilyen környezetben kipróbálhassuk és a legkreatívabb megoldásokhoz jussunk. A Design Thinking új, kreatív alkalmazását mutatják be a TEDx előadók.

Budapest programok 2020 március: TEDxBudapestSalon - Design Your Future

Buildings with Feelings / 12. Budapesti Építészeti Filmnapok – Március 5.

„Vállald fel érzelmeidet és cselekedj a bolygóért, a városért, a környékért, a terekért és a helyekért, amelyeket szeretsz. Gyere el a Toldi moziba 2020. március 5. és 8. között a Budapesti Építészeti Filmnapokra és beszélgessünk!”

Szabó Balázs Bandája tavaszköszöntő dupla koncert – A38 – Március 6. 

„Márciusban dupla koncerttel ünnepeljük a tavaszt, a szerelmet, a költészetet, a természet és az ember újjászületését, s egyben az új szezon kezdetét a budapesti A38 hajón!”

Budapesti programok 2020 március: Szabó Balázs koncert

Raveyard pres. Under Black Helmet, Parallx

„Tavaszi szezonunk második etapjaként a Dürer Kert nagytermét fogjuk bevenni, méghozzá Under Black Helmet és Parallx vezényletével, akik mögött ezúttal sem marad el a nívós szupport, hiszen érkezik a bécsi illetőségű Dimitar Georgiev, akinek zenéi tavaly első helyen szerepeltek Dax J és Paula Temple playlistjein, illetve ott lesz a hazai underground élvonalból Man + Machine, illetve Mankind is.”

blank

TOLDI \ Discó Farsang – kijevi nyereményúttal! – Március 6.

„Újra lesz TOLDI DISCÓ FARSANG amin tényleg beöltözhetsz akárminek, akár a kedvenc dj-dnek, vagy a kedvenc dj-d öltözik be neked! A lehetőségek határtalanok és ezt jutalmazzuk is: a legomegább jelmezgazdát 2db repülőjeggyel Kijevbe és vissza.”

CHERCHEZ LA FEMME, avagy GYENGÉBB? NEM! – Nőnapi borkóstoló csak borásznőkkel – Március 7.

Magyarország borásznői ismét összejönnek, hogy együtt ünnepeljék a nőnapot a borszerető közönséggel. A borkóstolók terepe általában a férfiaké, ezen a napon azonban megkülönböztetett szeretettel várjuk a hölgyvendégeket is!

Márciusi programok Budapesten: Nőnapi borkóstoló csak borásznőkkel

Március 7-én kiürülnek a pincék, mert a Gyengébb? Nem című kötet főszereplői, és a könyv megjelenése óta feltűnt borásznők Budapestre jönnek, hogy együtt kóstoltassák az érdeklődőkkel a legjobb boraikat, és meséljenek erről a gyönyörű szakmáról, amit elsőre talán nem a nőkkel azonosítanánk.

Hadik Brunch Sheila Hetivel és Péterfy Borival – Március 7.

„Mit jelent pontosan az anyaság? Mit nyerünk, és mit veszítünk, ha a gyermekvállalás mellett döntünk? Sheila Heti, a magyar származású, Torontóban élő író nagy port kavaró, különleges regénye ezeket a kérdéseket feszegeti. Az elbeszélő egy harminchat éves nő, aki a társadalmi és a belső nyomás hatására is úgy érzi, döntésre kell jutnia. De biztos elképzelések híján mi segíthet? Mi történik, ha elménk és ösztöneink között nemhogy összhang, de jóformán kapcsolat sincs? A narrátor vívódása és döntésképtelensége időnként szívbe markoló, máskor humoros, miközben a szöveg szenvedélyessége magával ragadja, a tűpontos megfigyelések pedig zavarba ejtik az olvasót. A márciusi Hadik Brunchon a Változások könyvéről beszélgetünk a könyv írójával és Péterfy Borival.”

Dynamite Dudes // Riff Budapest – Március 7.

„A Dynamite Dudes hazai – a zenéjében modern, de tradicionális elemeket is felvonultató Brutal-bluegrass combo 2015-ben alakult egy csodálatos júliusi napon, és azóta nagy népszerűségre tettek szert itthon és külföldön egyaránt. A banda mindig készen áll arra, hogy egy jót zenéljen. Veszettül jól játszanak a fiúk, mint ahogy veszettül jól működik a „kenyeret és cirkuszt a népnek” elv is. Igazi örömzene ez, a becses közönség legnagyobb örömére. A country-rockabilly zenekar a korai blues-t ötvözi modern dalokkal. Az is lehet, hogy a csúcshatás elérése érdekében Bon Scott vérét isszák!”

blank

Avatar Presents: Carbon Based Lifeforms – Új Album preview – Március 7.

Daniel és Johannes 1 èv után tér vissza Budapestre, hogy bemutassák ùj lemezüket, mely szeptemberben fog megjelenni a Leftfield Recordsnál. Márciusban, még a fesztiválszezon elött betekintést kaphatunk a csaknem kész albumba!

kiskertpiac – tavasznyitó vasárnap – Március 8.

„Márciusban virágok, növények, gasztronómiai különlegességek, natúr kencék és természetes dizájn – tavaszváró hangulatban, tavaszi dekorációk, hangulat, színek, illatok, ízvilág …és persze egy kis plusz figyelmesség a Nőknek:) a belépés ingyenes, és örömmel várjuk a kutyusokat is!”

Ingyenes programok Budapesten: kiskertpiac

Hello Piac Nőnapi Design Vásár / Akvárium Klub – Március 8.

„Itt mindent meg fogsz találni ahhoz, hogy igazi NŐnek érezhesd magad. Egy nap, egy hely, ami csak Rólad szól! Ruhák, kiegészítők, ékszerek, táskák, modern és vintage darabok, igazi kincsek – minden egy helyen a fenntarthatóság, a design, a minőség és az egyediség jegyében. Színes, izgalmas programokkal várunk: smink – és életmód-tanácsadás, workshopok, termékbemutatók, számos kiállító, csodaszép design termékeikkel! A gyerekeknek külön foglalkozásokkal készülünk.”

További nőnapi programokat itt találhatsz:

WAMP / Tavaszi vásár – Március 8.

„Március 8-án a legfrissebb újdonságok és tavaszi kollekciók mellett egy rendkívül színes és izgalmas kiállítással is várunk benneteket a nemzetközi nőnaphoz kapcsolódóan! „Az én feminizmusom” kiállítás Meyer Eszter-Virág blogger, újságíró, tervező első önálló kiállítása, mely a művészet szubjektivitásával hasonlítja össze a feminizmus értelmezését.”

Ingyenes programok Budapesten: WAMP

Random Trip – Megyünk a borunk után! – Turnényitó koncert – A38 – Március 8.

Idén március 8-án Nőnapon indul útjára a Random Trip különleges koncertsorozata, amely a 2020-as év során az ország legjelentősebb borvidékeit érinti. Ennek okán a Random Trip csapata épp a borsemleges fővárosban tartja exkluzív rendhagyó turnényitó estjét, amelyen olyan borvidékek termelői – pl. a Pannonhalmi Főapátság vagy a Bolyki Pincészet – képviseltetik magukat, amelyek a nyár és ősz folyamán saját borvidékükön látják majd viszont a zenekart.

Nőnapi programok: Random Trip - Megyünk a borunk után! - Március 8.

Budapest Central European Fashion Week Autumn / Winter 20/21 – Március 9.

A nemzetközi divathetek programjához igazodva 2020. március 13-14. között kerül megrendezésre a 2020-21-es őszi-téli kollekciókat felvonultató Budapest Central European Fashion Week a Bálna Budapestben. A szezon egyik legjelentősebb divatrendezvényén számos hazai és nemzetközi divattervező kollekciója mellett azon magyar márkák is megtekinthetőek lesznek, akik a februári milánói divathéten is bemutatkoznak.

Ivan & the Parazol / guest: DeWolff (NL) – Március 11.

Megalkuvás és szabályok nélküli rock’n’roll, elsöprő energia, ami az élő fellépeseken olyan hatást vált ki a közönségből, amit leginkább a hatvanas, hetvenes évekbeli koncertfelvételeken láthatunk. Az Ivan & The Parazol közel évtizedes fennállása alatt bebizonyította, a kétezres években is felnőhet egy új beatnemzedék, akik az egykori garázsos, hardrockos, bluesos hangzásokból kiindulva képesek moderné tenni a rockzenét. Azt vallják, másnak lenni mindig előny, és sosem hátrány, s ebben a szellemiségben már most olyan utat jártak be, ami kevés magyar zenekarnak adatik meg. Nemcsak a hazai nagyszínpadok fellépői lettek, de világszerte is több száz koncertet adtak.

Ivan & the Parazol / guest: DeWolff (NL) – Március 11.

 

Burgerezz velünk 3.szülinapunkon a Czakó Piaczon (Vegánoknak is) – Március 14.

„Igazán különleges Czakó Piacz lesz ezen a héten: Hridaya Farm vegánburgert fog készíteni! Ráadásul a piacz 3. születésnapja is lesz, így izgalmas programokkal is várunk, mint pl. a BAG FESTŐ Workshop, de lesz tombola, zene és rengeteg újdonság!”

Egyedi Péter: Mindenkinek megvan a maga története / TRIP – Március 14. 

!!! FRISSÍTÉS: A rendezvény az egészségügyi helyzet miatt elmarad, a szervezők hamarosan új időpontot hirdetnek meg! 

Egyedi Péter az elmúlt 10 évben az Óriást vezette, a Rájátszás tagja, az aktuális underground aktív résztvevője. 2019-ben jelentette meg szerzői lemezét, amely az egy szál gitáros fellépések után egy gazdagon hangszerelt, izgalmas zenei kaland lett. Ő így mesél róla: „Maradt is olyannak, amilyen volt, meg nem is. De továbbra is engem mutat, úgy ahogy semmi más.”

Octopus w/ KlangKarussell (AT) – Március 14.

!!! FRISSÍTÉS: A rendezvény az egészségügyi helyzet miatt egy későbbi időpontban kerül lebonyolításra. 

„Alig telt el pár hét Gioli & Assia totál telt házas csodafellépése óta, mi máris két fokozattal feljebb kapcsolunk! Külföldi vendégeink ezúttal a Salzburgi Klangkarussell duó, akik dallamos house zenéjükkel pár év alatt teljesen meghódították az egész világot!”

Lázár tesók | TRIP hajó – Március 18.

!!! FRISSÍTÉS: A rendezvény az egészségügyi helyzet miatt egy későbbi időpontban kerül lebonyolításra. 

„A tavasz nagyon izgalmas lesz számunkra, nemcsak a virágok nyílnak, hanem mi, a Lázár tesók is. Saját lemezt készítünk, amelyről a koncert napjáig meg is jelenik már pár dal. Ezeket el is játszuk nektek. Emellett az eddigi műsort is újragondoljuk kissé, Esti Kornél, Pegazusok Nem Léteznek átdolgozásokat továbbra is hallhattok, de most a kötelezőek mellett olyanokat is, melyekhez még nem nyúltunk eddig.”

Glamour Women of the Year 2020 – Március 19.

!!! FRISSÍTÉS: A rendezvény az egészségügyi helyzet miatt egy későbbi időpontban kerül lebonyolításra. 

„Idén 12. alkalommal díjazzuk a tehetséges és inspiráló magyar nőket a GLAMOUR Women of the Year 2020 gálán, az év legstílusosabb pink szőnyeges eseményén. Kövesd a gálát az élő közvetítésünkön, vagy legyél ott akár személyesen is, és tudd meg, kik vihetik haza a 6+1 kategóriában a GLAMOUR olvasóinak díját.”

Budapest Black Food Festival 2020 – Március 21.

!!! FRISSÍTÉS: A rendezvény az egészségügyi helyzet miatt egy későbbi időpontban kerül lebonyolításra. 

Budapestről indult a fekete ételek fesztiválja 2018 novemberében, és a meglehetősen nagy ívű nemzetközi turné után (Berlin, Tel Aviv, Helsinki, New York, Istanbul, London, Nairobi, Kigali, Tallinn) egy gyors körre hazatértek a szervezők. Ezen a napon Magyarország legkreatívabb, legötletesebb séfjeitől, éttermeitől, cukrászaitól és más vállalkozó kedvű gasztro szakembertől kóstolhatsz egyedi fejlesztésű, sötét vagy fekete színű termékeket.

Budapest Black Food Festival 2020 – Március 21.

Ez lehet fekete hamburger, fekete fagylalt, fekete, sötétkék, vagy más sötét színű macaron vagy sütemény, mélybarna étcsokoládés desszertek, bonbonok, éjfekete koktélok, kiváló minőségű kávék, teák, sörök, likőrök, de lehet teljesen természetes vegán, vegetáriánus, vagy mindenmentes finomság, fekete szezám, sötét és különleges színű zöldségek vagy gyümölcsök, fekete rizs, tészta, bab és még sok-sokminden más! Nemcsak ételek, de design és divattárgyak, egyéb kiegészítő programok is várnak rád – mind-mind a fekete színre hangolva!

Sigala’s World Tour in Hungary – Akvárium Klub – Március 21.

!!! FRISSÍTÉS: Az Akvárium Klub az egészségügyi helyzet miatt lemondta, illetve elhalasztotta a rendezvényeit. A szervezők azon dolgoznak, hogy a lehető legtöbb esemény pótlásra kerülhessen egy későbbi időpontban. A Sigala-koncert sorsának alakulásáról a Facebook-eseményben tájékozódhattok. 

Bruce Fielder, közismert nevén SIGALA, elképesztő tehetségű angol DJ és producer. Nagyon fiatalon szerezte meg a hírnevet, miután pár évet eltöltött zenekarokban, majd úgy döntött, inkább egyedül vonul stúdióba. Az Easy Love című szám hozta meg számára az áttörést, amihez a Jackson 5 1970-es dalából, az ABC-ből használt fel egy sample-t. Ezt sorra követték a legnagyobb slágerek Sweet Lovin’, Say You Do, Give Me Your Love, mindezt a legmenőbb előadókkal kooperálva: John Newman, Craig David, Ella Eyre, Paloma Faith, Sean Paul vagy éppen Meghan Trainor, csakhogy párat említsünk az együttműködők közül. Tavaly jelent meg a főként ezeket a dalokat tartalmazó debütáló lemeze Brigther Days címmel. Sigala Európa-szerte a legnagyobb fesztiválok és klubok állandó vendége, most pedig világ körüli turnéra indul, melynek egyik állomása, március 21-én az Akvárium Klub NagyHallja lesz.

 

Ben Caplan – Dürer Kert – Március 26.

!!! FRISSÍTÉS: Az egészségügyi helyzet miatt a Dürer Kert rendezvényei elmaradnak, vagy egy későbbi időpontban kerülnek lebonyolításra. A Ben Caplan-koncert sorsáról a Facebook-eseményben tájékozódhattok. 

Orgánumát hasonlították már Tom Waits vagy James Hetfield hangjához, de olyan, mint Ben Caplan csak egy van. A kanadai zenész már megjelenésével is felhívja magára a figyelmet, ha pedig elkezd énekelni nincs az a terem, amit ne töltene be hatalmas hangjával, a fekete humort sem nélkülöző, a kelet-európai dallamok és klezmer inspirálta dalaival. Ben Caplan és utazó zenekara tavasszal ismét célbaveszi Európa ezen felét, március 26-án a Dürer Kertben rengetik meg a falakat.

AfroLatin Party TRIP / salsa*bachata*kizomba*zouk, 3 teremben! – Március 27.

!!! FRISSÍTÉS: Az egészségügyi helyzetre való tekintettel a TRIP hajó rendezvényei is módosulnak. Az üzemeltetők dolgoznak  a megoldáson, szóba jött az az opció is, hogy az egyes eseményekre 100 fős létszámlimitet határoznak meg. Az AfroLatin Party sorsáról a TRIP Facebook-oldalán tájékozódhattok. 

„Duna-parti rakparty, Budapesten, karibi hangulattal, simogató muzsikákkal a fülben! Igen! Afro-Latin összművészeti party, 4 stílussal, 3 helyszínen, rakparti panorámával, a gyönyörűen kivilágított Országház pompájában, a TRIP állóhajón! Attenzione, csak tánc, semmi úszkálás!”

 

 

Kaláka koncert feat. Palya Bea – Március 28.

!!! FRISSÍTÉS: Az egészségügyi helyzet miatt a rendezvény egy későbbi időpontban kerül lebonyolításra, melyről a koncert Facebook eseményében tájékozódhattok. 

„A tavaszi első Kaláka koncert vendége a PALYA BEA, akihez régi kapcsolat fűzi az együttest. Kaláka Fesztiválok, jubileumi koncertek, és a tavaly márciusi Marczi után ismét együtt. Eddig nem hallott közösen énekelt dalok is elhangzanak.” (Gryllus Dániel)

Vaksötét koncert – Március 31.

Szalóki Ági, a Budapest Bárból is jól ismert Németh Juci és Kollár-Klemencz László koncertje vaksötétben, a zongoránál Kardon Annamária és Helle Maximilian. A koncert jegybevételét látássérültek részére hangoskönyvek készítésére és a Bodor Tibor által felolvasott hangoskönyvek minőségének javítására fordítják.

Vaksötét koncert - Március 31.

Ha további programokat keresel Budapesten, nézd meg a Trafó márciusi programját: