Amilyen apró, olyan hasznos: ez nem más, mint a Miyawaki-erdő, mely tenyérnyi területből varázsol zöldellő szigetet a város szívében. A módszer lényege, hogy egy kisebb lakás négyzetméterének megfelelő területen, rendkívül sűrűn ültetnek őshonos növénycsemetéket, melyek aztán egymással versengve gyorsan cseperednek. Akira Miyawaki, japán botanikus formabontó koncepciója mára már az egész világot meghódította – ez alól pedig Budapest sem képez kivételt.
Tabán
Hazánk első Miyawaki-erdejét a budai Vár lábánál, a Tabánnál telepítették 2021-ben, a FŐKERT közreműködésével. A kiserdő, melynek őshonos növényei egytől egyig a középhegységi lombhullatóerdő-társulást idézi meg, azóta már többszörösére növekedett, és példaként szolgál a többi zöld kezdeményezésnek. Ejtsétek útba, ha tavaszi sétára indultok az első kerületben!

Népliget
Mindössze 50 négyzetméteren terül el a Népliget minierdeje, melyet 2023 nyarán telepítettek a városrész egyik kihasználatlan részére. Összesen 200 darab őshonos fa- és cserjefajt – például kislevelű hársot, vadalmát, csíkos kecskerágót – ültettek az aprócska területre, hogy ott egymással versengve cseperedjenek, és üde színfoltot varázsoljanak a környékre.

Zsigmond tér
A II. kerület sem volt rest, és 2022-ben, az elsők között szállt be a zöldítésbe: a Zsigmond téri Miyawaki-erdő mindössze 13 négyzetméteren, 52 csemetével nyújt felüdülést a szemnek. A sűrű növényrengetegben mezei juhar, virágos kőris, vadalma, vénic szil, közönséges fagyal és csíkos kecskerágó is otthonra lelt – melyek akkor élnének a területen, ha emberi behatásról szó sem lenne.

Andor utca
A XI. kerületi panelrengeteg közepén három minierdőt is találtok, sőt, még egy rovarhotel is kialakításra került a FŐKERT-nek hála. 2022 tavaszán egy fokozottan szennyezett zöld sávban, három foltban ültettek el 240 csemetét, Miyawaki Akira koncepciója mentén – nagy örömet okozva a környékbeli természetbarátok számára.

Székely Elek út
Rákospalota legújabb Miyawaki-erdeje már-már hatalmasnak tűnik a többihez képest, ugyanis a Székely Elek úti zöld sziget 100 négyzetméteren terül el. Tavaly novemberben, a biodiverzitás növelése és a levegő tisztítása érdekében hozták létre, a talaj alapos előkészítését követően. A 17 különböző fa- és cserjefaj közt még ehető termésűeket is találni, a XV. kerületi erdőcske mellett pedig egy tábla tájékoztat az ökológiai rendszer hasznáról.

Funzine