Külvárosi kalandok: 8 kihagyhatatlan kincs Rákosmentén

A kertvárosi idill és a szocializmus éveit megidéző panelrengeteg hangulata egyszerre fér meg egymás mellett Budapest legnagyobb kiterjedésű kerületében, ahol a kulturális, történelmi és gasztronómiai kincseken túl lenyűgöző természeti értékekre is lelhetünk.

Erdős Renée Ház – Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóterem

Az 1895-ben emelt épület Rákosmente egyik legszebbike, ahol 1927 és 1944 között az Ady által zseniális poétalánynak nevezett Erdős Renée élt. A merész, erotikus verseiről ismert költő egykori otthona jelenleg kiállítótérként működik, így a mesebeli villa állandó kiállításait végigjárva Rákosmente helytörténetéről, néprajzáról, hajdani lakójáról és a Merzse-mocsárról tudhatunk meg sok-sok érdekességet.

1174 Budapest, Báthory u. 31. | Weboldal | Facebook

Renée Erdős (Facebook)

Rákoscsabai Nepomuki Szent János Főplébániatemplom

Rákosmente megannyi temploma közül Rákoscsabán lelhetünk a legrégebbire, amelyet 1740-ben emeltetett az akkori földesúr. A barokk stílusban megálmodott épület mai formáját a XVIII. század végén nyerte el, illetve főoltárát is ekkor helyezték ide, feltehetően a budavári Zsigmond kápolnából. Falai számtalan történetet őrizhetnek, ám mindközül talán a legemlékezetesebb, hogy 1848. augusztus 29-én itt kötött házasságot Jókai Mór és Laborfalvi Róza.

1171 Budapest, Péceli út 229. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Wikimedia Commons

Rákoshegyi Bartók Zeneház

Komolyzene dallamai csalogatnak minket a Rákoshegyi Bartók Zeneházba, ahol havonta 4–10 alkalommal mámoros melódiák töltik meg a kamara jellegű koncerttermet. A zeneművészeti központban kultúrtörténeti utazáson is részt vehetünk, hisz Bartók Béla és Petrovics Emil emlékszobái is helyet foglalnak a Zeneházban. A hely névválasztása pedig nem véletlen, mivelhogy 1912 és 1920 között Bartók Béla ebben a házban élt és dolgozott.

1174 Budapest, Hunyadi u. 50. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítvány (Facebook)

Végvári Cukrászda

Ha habos-babos, édes ízutazásra indulnátok, akkor a XVII. kerületben mindenképp megtalálhatjátok a számításotokat, hiszen a több mint 120 éves történelmet maga mögött tudó Végvári Cukrászda a kerület négy pontján vár benneteket. A tradicionális receptek mellett a korral is haladnak, így mennyei sütemények széles palettájával és mindenmentes termékekkel kápráztatnak el mindenkit.

1174 Budapest, Baross u. 49.
1173 Budapest, Ferihegyi út 64.
1174 Budapest, Pesti út 40.
1174 Budapest, Kvasz András u. 36.
1164 Budapest, Felsőmalom u. 3/a.
Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Végvári Cukrászda

Pozzo d’oro Pizzéria és Fagylaltozó

Négy kezünk sem lenne elég, hogy a Pozzo d’oro Pizzéria étlapjának tételeit összeszámláljuk, melyek között a paradicsomos és a tejszínes-sajtszószos alapú pizzákon túl gourmet remekeket is találhatunk. Szerencsére a Pozzo d’oróban nemcsak a mennyiségre, hanem a minőségre is esküsznek, így hosszú kelesztésű, egyedi recept alapján készült, fatüzelésű kemencében sült tésztáikba beleharapva azonnal Nápoly utcáin érezhetjük magunkat.

1172 Budapest, Aranykút u. 40. | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Pozzo D’oro Pizzéria és Fagylaltozó

Ha még több gasztrokincsre vadásznátok a külvárosban:

Bakancsos utcai Bolhapiac

Egyszerre invitál minket kincskeresésre és egy izgalmas nosztalgiautazásra a Bakancsos utcai Bolhapiac, ahol minden szombaton és vasárnap a legváratlanabb portékák akadhatnak a kezeink közé. Antik órák, érmék, porcelánok, hangszerek, gyerekjátékok és bakelitlemezek hömpölygő sorára lelhetünk itt, ám mindez csupán néhány termék a teljes kínálatból. A nem mindennapi kincseken túl pedig a Bakancsos Büfé finom falatjaira is lecsaphatunk erre járva.

1173 Budapest, Madárdomb Köz (Flamingó Vásártér) | Weboldal | Facebook

blank
Fotó: Bakancsos Utcai Bolhapiac Rákoskeresztúr (Facebook)

Merzse-mocsár

A főváros pesti oldalát borító mocsarak egyetlen mai hírnöke a Merzse-mocsár, amely háborítatlan vízivilágával hívja az egész családot kalandos, őszi barangolásra. Gazdag növény- és állatvilágát, védett madárfajait, vagy akár a mocsári teknősöket egy 6 kilométer hosszú, 15 állomásos tanösvényen fedezhetjük fel. A bejárathoz közeli, többszintes kilátótoronynak köszönhetően felülről is megcsodálhatjuk a varázslatos tájat.

blank
Fotó: Hatvani Anikó

Keresztúri-erdei tanösvény

Élmények kincsesládája tárul fel előttünk a Keresztúri-erdőbe belépve, ahol egy 5 km hosszú, 15 állomásos tanösvényen kalandozhatunk végig, csilingelő madárcsicsergés vagy éppen színpompás falevelek kíséretében. Mindeközben a tanösvény táblái kivételesen szórakoztató stílusban mutatják be a környék érdekességeit. Ha elfáradtok, a tűzrakóhelyek melletti padok egyikén megpihenhettek.

blank
Fotó: Bálint Brigitta

Fedezd fel a külváros rejtett zugait is: