Újjászületett Észak-Magyarország festői szépségű vára

Megújult a Boldogkőváralja felett, a Hernád völgyéből kiemelkedő hatalmas sziklaszirtre épített vár, ami a helyreállítás után új kiállítóterekkel várja az ide érkezőket.

Fotó: Tarhos Ferenc

A Miskolctól nagyjából egyórás autóútra található Boldogkő vára mindig is népszerű úti cél volt a kirándulók körében, hiszen az Országos Kéktúra egyik állomásaként sokan megfordulnak a környéken.

Az épületet feltehetőleg IV. Béla király építtette, majd egy cserének köszönhetően IV. László tulajdonába került. Az ezt követő évszázadokban folyamatos tulajdonosváltás alakította a vár sorsát, majd 1890-ben a Zichy család birtokába került, egészen 1945-ig, amikor államosították. Ekkor kezdődött meg az épület régészeti feltárása, majd 2002-ben több részét helyreállították, a teljes rekonstrukcióra pedig véglegesen 2024 elején került sor.

blank
Fotó: Tarhos Ferenc

A helyreállítás mellett számos új izgalmas térrel és újdonsággal is bővült a középkori vár belső tere, többek között az Alsóvár pincetereiben új kiállítóterek nyíltak meg. A Felsővár Palotaépülete nagy léptékű belső átalakítással visszanyerte eredeti, középkori térszerkezetét, földszintjén és emeletén pedig szintén új kiállítóterek kaptak helyet.

blank
Fotó: Tarhos Ferenc

Mindemellett elkészült egy modern, hétnyelvű, tizennégy állomásból álló applikáció is, ami a tárlatokkal karöltve a vár egykori lakóinak életkörülményeit és hétköznapjait mutatja be. A megújult terekben immár megtekinthetjük a magyar történelem leghíresebb csatáit bemutató ólomkatona-kiállítását, illetve számos régészeti és hadtörténeti tárlatot, a zászló- és címerkiállítást a kovácsműhely és a várbörtön mellett.

blank
Fotó: Tarhos Ferenc

Hétvégente különleges programok várják a látogatókat, ahol jelmezes tárlatvezetés során, lovagi párbajon, vagy fegyverek bemutatóján keresztül ismerkedhetnek meg még jobban a vár történetével és annak egykori működésével.

Az állandó kiállítások és programok mellett egyéb rendezvényeket is szerveznek, ezekről bővebben a vár hivatalos weboldalán tájékozódhattok.

(Kiemelt kép: Szabó Gyula)

Még több csodaszép kirándulóhely a környéken: