40+ izgalmas program a Balaton partján 2022 szeptemberében

Szeptemberben is számtalan tartalmas program vár benneteket a Balaton partján. Szüreti mulatságok, bortúrák, koncertek, színházi és irodalmi estek, fesztiválok – ezek közül válogattuk ki nektek a legjobbakat.

Programok a Balaton északi partján

Balaton Boat Show 2022 (2022. szeptember 2-4., Balatonkenese)

A magyar hajósipar egyik legfontosabb eseménye évről évre egyre több vízen és vízparton kiállított hajóval vár titeket. Mindemellett teret kap a kiállításon vízi sporteszközök, kiegészítők, felszerelések, ruházatok bemutatása is, amely teljessé teszi az élményt mindenkinek, aki érdeklődik szinte bármely vízi sport iránt.

Gyenesdiási Szüreti Vigasságok (2022. szeptember 3.)

Egy felvonulással veszi kezdetét a rendezvény, melyre várják a jelmezes csoportokat, családokat akik gyalogosan, vagy feldíszített járművekkel indulhatnak útnak, legyen az kerékpár, kiskocsi, talicska, kis- és nagytraktor, vagy akár lovas fogat. A menet megérkezését követően – a piaci rendezvénysátornál – késő estig színházi előadás és koncertek szórakoztatják az érdeklődőket, akik közben finom ételeket kóstolhatnak.

Szent György-hegy MATINÉ (2022. szeptember 3.)

A Szent György-hegy hajnalig napközbeni kistestvére idén először kerül megrendezésre szeptember 3-án, a szüreti időszakban. A cél egy egész napos laza programot nyújtani, amolyan nyitott pincék jelleggel, ahol a résztvevők közelebbről is megismerhetik a hegy vendéglátóit, borászatait. Gyerekprogramok, kóstolók, zene, piknik, séta, 11 helyszínnel, déltől este 8 óráig.

Bortúra Badacsonyban (2022. szeptember 3., 24.)

Valódi kaland és igazi kikapcsolódás azoknak, akik szeretnék személyesen felkeresni azokat a „szentélyeket”, ahol születik és érik a badacsonyi bor.

Balatoni programok 2022 szeptember

Vöröstói Játékfesztivál (2022. szeptember 3-4.)

A Balaton-felvidék legfelszabadítóbb programja, ahol utat engedhetsz a benned rejlő kreativitásnak, új élményeket szerezhetsz és az elméd mellett a tested is megmozgathatod.

Óváros Piac (2022. szeptember 4., Veszprém)

Jó hangulat, baráti beszélgetések, közös reggelik és ebédek, tiszta, minőségi és hazai alapanyagok – ez vár két hetente a veszprémi Óváros Piacon titeket.

He Veszprémben jártok, ezeket ne hagyjátok ki:

Közös szüret, szalonna és pét-nat (2022. szeptember 4., Szent György-hegy)

Indítsátok egy behűtött pét-nattal a napot és az őszt, aztán segítsetek lekapni a szőlőt a Szent György-hegy északkeleti oldalán.

Táncpanoráma (2022. szeptember 8-11., Keszthely)

Tánc a színpadon, tánc a vetítővásznon, tánc a kiállítótérben és tánc a térkövön. Tizedik jubileumi Táncpanoráma az ország legjobb táncművészeivel Keszthelyen a Balaton Színházban szeptember 8-11. között.

Pont Csopak 2022 (2022. szeptember 9.)

A Pont Csopak programsorozat következő eseményén, augusztus 13-án az Ugatás a távolból című díjnyertes dán dokumentumfilmmel és ukrán gyermek artisták lélegzetelállító show-jával várnak benneteket.

2022 őszi programok Balarton

Badacsonyi Szüret 2022. (2022. szeptember 9-11.)

A hétvége során a vasárnapi fő attrakció, a szüreti felvonulás mellett, egyéb kulturális programokkal is várják a borok szerelmeseit a rendezvény színpadán Badacsonyban a Móló Parkban.

TEDxBalaton (2022. szeptember 10., Balatonfüred)

Idén először, szeptember 10-én, Balatonfüreden kerül megrendezésre a TEDxBalaton esemény, ahol olyan aktuális témák kerülnek a terítékre, mint a fenntarthatóság, a jövő közlekedése és technológiai fejlesztések, emellett pedig még inspiráló emberi élettörténetekről is hallgathattok előadásokat.

További infók a programról:

Holdtölte túra a Badacsonyon (2022. szeptember 10.)

A Badacsony szeptemberben is lenyűgöző, hát még egy kora őszi estén. Ha erről bizonyságot szeretnétek szerezni, túrázzatok egy nagyot este a Kisfaludy-kilátóhoz, melynek tetejéről lélegzetelállító panoráma fog elétek tárulni! A holdfénytúrához fényforrás szükséges.

Őszi vezetett séták a Follyban (2022. szeptember 10., 17., 24.,)

Vezetett séták, ahol hasznos és érdekes információkat tudhattok meg a birtok történetéről és az arborétum kiválóságairól.

Magyar Állami Népi Együttes: Ünnep (2022. szeptember 11., Keszthely)

Az Ünnep című előadás egy régi mesét idéz egy mágikus asszonyról, aki a világon először megfont egy kosarat. Ez a kosár, mint megannyi más első, a tettről szól, ami minden esetben valami újat hoz, valami láthatatlant tesz láthatóvá és mulandót érzékelhetővé. A Magyar Állami Népi Együttes új bemutatójában a Kárpát-medencében élő magyarság különleges tradicionális kultúrája elevenedik meg, az előadás alkotóinak sajátos, mai, színházi világlátásán keresztül.

Balatoni programok 2022 szeptember

Irodalmi romkoncertek: Vecsei H. Miklós és Balla Gergő József Attila-estje (2022. szeptember 11., Veszprém)

A 2022-es Romkoncertek sorozat záróeseménye szeptember 11-én, Vecsei H. Miklós és Balla Gergő (Platon Karataev) József Attila-estje lesz. A veszprémi Margit-romokhoz visszatérő előadáson rendhagyó meséket hallhattok majd József Attila életéről, versekkel, zenével.

Itt tudhattok meg többet az Irodalmi Romkoncertek programsorozatról:

Budapesti Fesztiválzenekar: Zsinagógakoncert (2022. szeptember 14., Balatonfüred)

A Budapesti Fesztiválzenekar Közösségi Hetei keretében 2014 nyara óta koncertezik elhagyatott vagy funkciójukat vesztett vidéki zsinagógákban. A helyi közösségek a megszólaló dallamokon, történeteken, ízeken keresztül ismerhetik meg azt a sokszínűséget és toleranciát, amely egykor Magyarországot jellemezte. Ezeken a koncerteken zsidó vonatkozású szerzők művei, illetve klezmerdallamok szólalnak meg a zenekar előadásában.

Ludas Matyi – előadás gyerekeknek (2022. szeptember 15., Hévíz)

Élőbáb előadás a Hahota Bábszínház előadásában. Az előadás ingyenes, regisztráció nem szükséges.

Látnivalók és állandó programok a Balaton északi partján:

Kórusmóka – Bartók Férfikar Esszencia Együttes (2022. szeptember 17., Taliándörgd)

Az kórusmóka során a Bartók Béla Férfikar Esszencia Együttese a zenetörténet számos korszakából szólaltat meg műveket. A könnyed délután alkalmával a kóruskoncertek egy új arcával ismerkedhet meg a közönség.

I. Tagyon-hegyi Nyitott Pincék (2022. szeptember 17.)

A helyi borászok, termelők nyitott kapukkal várnak benneteket, hogy megkóstoljátok finom, frissítő boraikat és kipróbáljátok, megízleljétek termékeiket.

Balaton programok 2022 szeptember
Fotó: Tagyon Birtok Baráti Társaság Facebook

Az erdő hangjai – ingyenes minikoncertek (2022. szeptember 17., Hévíz)

Barangoljatok a Véderdő hangulatos ösvényein és találjatok rá az erdő zenéire. Élvezzétek a halk muzsikaszót és a fák hűvösét. A fák közt megbúvó titkos helyszíneken rövid, 15 perces minikoncerteket hallgathattok meg, helyszínenként és óránként egyszer-egyszer.

Vonyarci Búcsú és Falunap (2022. szeptember 17., Vonyarcvashegy)

Gyerekszínház, Kovács Kati koncert és utcabál is vár titeket szeptember közepén Vonyarcvashegyen.

Be Massive Horizon Szüreti tánc – Laposa Szüreti hétvége (2022. szeptember 17., Badacsony)

A gyönyörű panorámát és elektronikát ötvöző Be Massive Horizon sorozat ismét a frissTeraszra érkezik.

Programok a Balaton északi partján 2022 ősz

Romantikus Reformkor Fesztivál (2022. szeptember 23-25., Balatonfüred)

A Romantikus Reformkor fesztivál három eseménydús nappal várja az időutazás szerelmeseit. A Tagore sétányon minden nap népi és iparművészeti vásár várja a látogatókat. A rendezvény leglátványosabb programjának ezúttal is a Reformkori Hagyományőrzők Egyesületének hintós felvonulása ígérkezik.

Kisfaludy 250 Himfy Utcaszínház Fesztivál (2022. szeptember 24-25., Sümeg)

Programkavalkád, színes programok, Kisfaludy Sándor születésének 250. évfordulója alkalmából.

Badacsonyi kilátók túra (2022. szeptember 25.)

Ez a túra a hegy mind a 4 kilátó pontját érinti, így mind a négy világtáj felé nyíló panoráma elétek fog tárulni. Mindeközben minden érdekességet megtudhatsz túravezetőtől e csodás vulkánról, legyen az kultúrtörténet vagy természeti érték.

Mutatjuk, merre induljatok, ha megéheznétek a Balaton északi partján:

Füred Dixieland Fesztivál (2022. szeptember 30., Balatonfüred)

A Füred Dixieland Band szabadtéri, adománygyűjtéssel egybekötött rendezvénye. A színpadon: Dervalics Robi és barátai. Minden vendég kap egy pohár bort ajándékba. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Murcifesztivál Ábrahámhegyen (2022. szeptember 30 – október 2.)

Ábrahámhegyen nagy nap kerekedik, mivel a faluban Murcifesztivál tartatik! Az ábrahámhegyi szüreti mulatságon lesz vigasság, sokadalom, dínomdánom ünnep, hiszen a szorgos gazdák leszüreteltek! Vár mindenkit a szüreti menet majd a bál!

Balatoni programok a déli parton

Be Massive Horizon & BAHART: KOMP Daytime Boat Party Szántód – Tihany (2022. szeptember 3.)

5 órás Massive buli a Balaton közepén a kompon. Indulás Szántódról, de van lehetőség felszállni Tihanyrévnél is.

Balatonfenyves-Nagybereki Kisvasúti Nap (2022. szeptember 3.)

Több állomásból álló családi program hajtányozással, kirakodóvásárral, műhelylátogatással és járműkiállítással.

New Level Empire hajókoncert (2022. szeptember 9., Siófok)

New Level Empire koncert egy katamaránon a Balaton közepén.

Balaton Piknik 2022 (2022. szeptember 9-10., Siófok)

A MOL Nagyon Balaton egyik legizgalmasabb dobásának ígérkezik a szeptemberi Balaton Piknik, ahol az európai elektro színtér legcoolabb nevei váltogatják egymást a lejátszók mögött szeptember 9-én és 10-én.

Programok a Balaton déli partján 2022 ősz
Fotó: Balaton Piknik Facebook

VI. Fitness Cruise Balaton (2022. szeptember 10., Szántód-Tihany)

Zumba fitness buli a Balaton legkülönlegesebb helyszínén a Balaton közepén egy ikonikus sztárvendéggel fűszerezve Horváth Ádám ZJ-vel, majd a Mirabella kempingben kötetlen közös buli éjfélig.

SUP Balaton Bajnokság (2022. szeptember 11., Balatonlelle)

SUP-bajnokság több távon gyerek, ifjúsági, felnőtt és több szenior kategóriában.

Ha már Balatonlellén jártok, ne hagyjátok ki a Kishegyi-kilátót sem! / Fotó: Kubicsek Krisztián

★ Smoke on the water ★ AVAGY A NAGY FONYÓDI & BALATONI FÜSTÖS HÉTVÉGE ★ (2022. szeptember 24., Fonyód)

Lépjetek túl az égetett, kiszárított tarján és csirkemellen. Tanuljátok meg és élvezzétek a legnagyobbak technikáit. Az esemény fővédnöke: Németh Tamás a füst magyarországi fenegyereke, nagykövete.

Hervis Balaton-parti Futónap (2022. szeptember 24., Balatonszemes)

Futóverseny ovis, gyerek és felnőtt kategóriában, több távon a Balaton Futó és Szabadidő Egyesület rendezésében.

Minden(ki)zöldell ZöldFehér&Bor&Gasztrotúra (2022. szeptember 24., Fövenyes)

A Minden(ki)zöldell gasztrotúrára azokat a Fradit szerető vendégeket várják, akik érdeklődnek a minőségi borok világa és a gasztronómia iránt, akik szívesen sétálnak a pincék, a mandulafák és szőlőtőkék között a balatoni panorámában, akik kíváncsiak régi sztorikra, és akik szerint a sport és a gasztronómia kultúrája igenis összetartozhat, de legalábbis kiegészíti egymást.

Fonyódi piac (minden szerda és szombat délelőtt)

Egész évben heti két alkalommal, szerda és szombat délelőttönként a környék legnagyobb piaca várja a vásárlókat és nézelődőket egyaránt. Őstermelői friss zöldség és gyümölcs, népművészeti, iparművészeti, használati és dísztárgyak, régiségek, festmények minden mennyiségben megtalálhatók a város szívében elhelyezkedő, mintegy háromhektáros területen.

Patkó Gasztropiac Zamárdi (szeptemberben minden vasárnap)

Szeretettel várnak mindenkit a somogyi kistermelők vasárnap 8-12 óra között a Patkó Büfé udvarán.

Kirándulóhelyek a déli parton, amikért megéri útra kelnetek: