6 kihagyhatatlan látnivaló Veszprémben, a királynék városában

A Közép-Dunántúlon található város joggal kapta meg az Európa Kulturális Fővárosa címet 2023-ban, ahol egész évben izgalmasabbnál izgalmasabb programok kavalkádjával várják a látogatókat a mesés látnivalókon túl.

Várnegyed

Veszprémben járva elengedhetetlen felkeresni az óvárosi részt, ami a Várból, az Óváros térből és a kettőt összekötő Vár utcából áll. A város legtöbb látnivalója a várnegyedben helyezkedik el, így egy kellemes séta alkalmával bejárhatjátok a legnevezetesebb épületeket, és megismerhetitek a hosszú múltra visszatekintő helység történetét. Itt található például az ország legrégibb püspöki székesegyházának alapjain álló Szent Mihály-székesegyház, a város jelképeként is szolgáló Tűztorony, illetve természetesen a veszprémi vár is. A Várhegy tetején álló építmény az ország egyik legkorábban épített kővára, amit érdemes kívül-belül bejárni, és közben fentről élvezni a városra nyíló pazar kilátást.

Benedek-hegyi kereszt

A vár északi oldalán a keskeny lépcsősoron lesétálva található a teljesen beépítetlen Szent Benedek-hegy, ami a honfoglalás korában temetkezési hely volt. Tetején a fehér sziklatömbön áll az 1904-ben felállított kereszt, amit 2005-ben újítottak fel.

blank

Óváros piac

A helyiek körében szinte már törzshelynek számító óvárosi piac kéthetente vasárnaponként az Óváros téren, minden héten megújuló termelői kínálattal és minőségi hazai alapanyagokkal várja a látogatókat. A rengeteg érdeklődőt vonzó eseményt tematikus programokkal, előadásokkal és közös főzéssel fűszerezik meg, ezzel igazi közösségi élménnyé varázsolva a vasárnapi bevásárlást.

blank

Művészetek Háza

A veszprémi Művészetek Háza 1993-ban jött létre azzal a céllal, hogy egy helyről irányítsák a régió művészeti életét. A törekvés hamarosan valósággá vált, és mára már öt különböző kiállítóhelyen – a Modern Képtárban, a Csikász Galériában, a Dubniczay-palotában, a Várgalériában és a Magtárban – szerveznek időszaki kiállításokat, konferenciákat és kisebb fesztiválokat.

blank
Fotó: Művészetek Háza Veszprém

Tengeri falfestés az alagútban

2021. április 25-én volt a veszprémi kőbányászat különleges kincsének, a Placochelys Placodonta kavicsfogú álteknős felfedezésének 120. évfordulója, amit egy egészen különleges falfestéssel ünnepelt a város. A Sintér-árok természetvédelmi területén, a Viadukt kishídja alatt a tenger élővilága elevenedik meg, ami igazán egyedülálló és izgalmas élmény kicsik és nagyok számára egyaránt. A város ezen kis zöld területe nagy kedvence a helyieknek is, szépen rendben tartott parkos része és a hangulatos sétaútvonalak nagy népszerűségnek örvendenek.

blank

KUNSZT! kávézó és designshop

A KUNSZT! Veszprém új dizájnboltja, galériája és közösségi tere a város központjában, az Óváros téren, az ikonikus Rosenberg-ház hatalmas saroküzletében, ahol stílusos környezetben válogathattok a környékhez és a Balatonhoz kötődő iparművészek és dizájnerek egyedi alkotásai közül. Másik funkcióját tekintve, a KUNSZT! vendéglátórésze kora reggeltől késő délutánig várja azokat, akiknek kiadós brunch-ra és egy jó kávéra fáj a foguk. A közösségi tér ideális helyszín akár egy baráti találkozóhoz is, amelyen hangulatos környezetben beszélhetitek meg az élet nagy dolgait.

blank