5 hely, amit feltétlenül érdemes felkeresni, ha Zsámbék romantikus utcáit járja az ember

Valódi ékszerdoboz bújik meg a Zsámbéki-medencében, méghozzá Zsámbék személyében. A településen egy kellemes délután erejéig bóklásztunk, ami közel sem tűnt elégnek. Talán egy teljes nap is kevés lenne, hogy felfedezzünk mindent, kiélvezzük a település békés-romantikus hangulatát, de éppen emiatt is fogunk még megannyiszor visszalátogatni ide.

Matyi Kultúrbisztró

Ha csupán egyetlen mondatnak kellene lényegre törően összefoglalnia, miben is áll a zsámbéki Matyi Kultúrbisztró bája, akkor ez lenne az: “Zsámbéki romra néző terasz, na szevasz!” Merthogy a színes programok, felolvasóestek, koncertek és fényfestések otthonául szolgáló Matyi – polgári nevén Mátyás Terasz és Kertvendéglő – a Zsámbéki-medence lehető legszebb panorámájával büszkélkedő étterme. És már csak azért is érdemes őket útba ejteni, mert a Nyakas-hegy lábánál berendezkedett, fedett teraszukról, falatozás és egy-egy korty finom bor közepette megszámlálhatatlan pillantást vethetünk a település kuriózumára, a zsámbéki romtemplomra.

2072 Zsámbék, Corvin János u. 20.

Premontrei templomrom

Ha a Matyi teraszáról kigyönyörködtük magunkat a templom látványában, feltétlenül érdemes közelebbről is megnézni magunknak Zsámbék középkori eredetű templomát, melynek romos állapota nem háborúskodás vagy birodalmi bosszú eredménye. Az 1220 és 1234 között késő román és korai gótikus stílusban épült, kéttornyú bazilika a térséget 1763-ban megrázó nagy komáromi földrengésben rongálódott meg. Az azóta eltelt két és fél évszázad során nem sok minden változott rajta. A romtemplom nyitvatartási időben belépőjegy megváltásával tekinthető meg, de érdemes azt is figyelembe venni, hogy a látványosság kutyussal sajnos nem látogatható.

2072 Zsámbék, Corvin János u.

blank
Fotó: Sir Drone A Lot

Dióhéj Café & Bistro

A romtemplom tövében, diófák árnyékában és madárcsiripelés ölelte környezetben bújik meg a Dióhéj Café & Bistro. Az igazán békés és háborítatlan hangulat mellett kapunk itt nagyon finom kávékülönlegességeket, kérhetünk reggelire burritót, de a koktél mellé csipegethetünk a többféle bruschettából, tartalmasat és igazán finomat kívánóknak pedig burger, quesadilla és pulled pork szendvics áll rendelkezésére. Akár a romtemplomból jövet, akár arrafelé igyekezve, de még akár mindkét alkalommal is betérhetünk hangulatos teraszukra egy-egy finom desszert reményében.

2072 Zsámbék, Corvin János utca 5.

blank
Fotó: László Orsolya

Zárdakert

A műemléki védettségű, középkori kőfallal körbeölelt és kacskaringós ösvényekkel gazdagon tűzdelt Zárdakert a település szívében bújik meg. Nincs is jobb annál, mint hogy a padokon ücsörögve gyönyörködjünk a park romantikus tavacskáiban és szökőkútjaiban, na meg persze az azokban tükröződő fákban, így legalább kellőképp magunkba szívhatjuk a település hangulatát. 1908-tól a kert a Keresztes nővérek tulajdonában állt, az apácák igen kedvelt tanuló- és imádkozóhelyeként szolgált. Romantikus hangulata miatt igen kedvelt rendezvényhelyszín, akár események kapcsán, akár megpihenésképp is érdemes felkeresni.

2072 Zsámbék, Akadémia u. 1.

blank
Fotó: zsambek.hu

Sóvárgó cukrászműhely

Az utcáról a hangulatos udvarra bepillantva már látszik az a fa árnyékában megbújó kedves kis terasz, ahol a Sóvárgó cukrászműhely finomságait fogyaszthatjuk kedvünkre. Elég rápillantani a helyre, hogy tudjuk, ez bizony egy testet öltött szerelemprojekt: a cukrászműhelyben frissen készült mentes édes és sós süteményekkel, kávéval, fröccsel és szörpökkel várnak. A mindig változatos kínálatban találunk kenyérpitét, zöldbanán-lisztes rozszsemlét, csokis rostmuffint, a mentes fahéjas és kakaós csigából pedig feltétlenül érdemes kérni egyet-egyet. Térjünk be hozzájuk bármikor, hiszen mindig akad a pultban valami bűntudatmentes nyalánkság.

2072 Zsámbék, Akadémia utca 2.

blank

Zsámbék után pedig vegyetek célba egy másik Budapest-közeli kirándulóhelyszínt: