Idén is zakatol a Balaton déli partjának közkedvelt kisvasútja

Tavaly nyáron 18 év után újraindult a kisvasút Balatonfenyves és Csisztafürdő között, az idei szezonra pedig elkészültek a korszerű állomásépületek is.

Fotó: MÁV-csoport

Keskeny nyomtáv, széles mosoly – szól a MÁV Zrt. szlogenje a balatonfenyvesi kisvasutat népszerűsítve. A közel hét évtizedes múltra visszatekintő kisvasutat évente 100.000-en használják, a nyári hónapokban ez havi 40.000 utast is jelenthet.

A fenyvesi kisvonat sok éven át csak egy szárnyvonalon, Somogyszentpál felé közlekedett, de 2021-ben újranyitották a 2002-ben bezárt, Balatonfenyves-Csisztafürdő szakaszt is. A régi-új szárnyvonal mentén idén megújultak a megállók is, a két fejlesztés eredményeként pedig a balatonfenyvesi kisvasút – mint a térség jelentős turisztikai attrakciója –  immár Csisztafürdőig halad, és három korszerű, többfunkciós állomásépülettel várja az utazóközönséget.

A kisvasútra a Balaton egyik legcsaládiasabb üdülőhelyén, Balatonfenyvesen lehet felszállni, de a vonatozást megéri összekötni egy kellemes sétával a vízparton vagy ellátogatni a település gyönyörű kikötőjébe. Az állomásról kigördülve a kis zöld vasúti kocsik a Balaton – Nagyberek vadregényes táján kanyarognak keresztül, melynek flórája és faunája kész paradicsom a bakancsos turizmus számára.

Balatonfenyves új állomásépülete

A szárnyvonal egyetlen köztes megállója Imremajor, itt hétvégente termelői piacon nézelődhetünk, a végállomáson pedig a Csiszta Termál Fürdő és a Berek Látogatóközpont várja az utazókat. A megújult végállomásokon büfé-kávézóban csillapíthatja éhét-szomját a turista, Csisztán pedig még egy madárlestoronyba is felmászhatunk, ha szívesen körbepásztáznánk a Nagyberek messze nyúló vidékét.

Minden épület akadálymentesített, így kerekesszékkel és kerékpárral is könnyen megközelíthetők. A kisvasút menetrendje elérhető ITT.

blank

További kihagyhatatlan kisvasutak Magyarországon: