A kortárs táncé lesz a főszerep szeptemberben Veszprémben

Szeptember 6-10. között rendezi a veszprémi Pannon Várszínház immár 22. alkalommal A Tánc Fesztiválját. Az öt nap során négy helyszínen, tizenhat produkciót láthatunk majd, köztük nemzetközi előadásokat, premiereket, videó- és táncszínházi performanszokat is. A magyar kortárs táncművészet versenyszerű találkozóján a neves szakmai zsűri mellett a közönség előtt is megmérettetnek a társulatok.

Pécsi Balett: Belső vonzás / fotó: Mihály László

2020-ban számos különlegességet tartogat számunkra a fesztivál. Többek között láthatjuk a Nemzeti Táncszínház Csillagok találkozása című nemzetközi gálaelőadását, a francia szerzőpáros, Adrien M. és Claire B. lenyűgöző videószínházi virtualizációs előadását, a Hakanaï-t hozza el nekünk. Premierrel jelentkezik Feledi János a Feledi Projekttel és a Közép-Európa Táncszínház.

Természetesen ismét köreinkben üdvözölhetjük a Pécsi Balettet, a Bozsik Yvette Társulatot, a Szegedi Balettet, a Duda Éva Társulatot és a Frenák Pál Társulatot is, valamint négy, Imre Zoltán Program által támogatott produkciót, köztük Oberfrank Réka & Horváth Nóra, a Zadam Társulat és a Gangaray Dance Company előadásaival.

fotó: Horváth Judit

Zárórendezvényünk Kulcsár Noémi – Tellabor Társulat Sok hűhó semmiért című előadása lesz, amelyben a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói is közreműködnek.

Idén a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér, a Veszprémi Petőfi Színház, az Agóra Veszprém Kulturális Központ és a Latinovits-Bujtor Játékszín ad otthont a Tánc Fesztiváljának.