Ha a nyári hőségben kimozdulnátok a négy fal közül, ám nem szeretnétek elhagyni a légkondi adta kényelmet, csak üljetek be a Pozsonyi út megújult kávéházába, ami tágas, immár klimatizált belső tereinek és árnyas, fákkal övezett környezetének köszönhetően hűsítő menedéket kínál vendégeinek a legnagyobb forróságban is.

Nagy várakozások közepette, július végén végre újra megnyitotta kapuit a főváros egyik legismertebb kávéházi épülete, a Dunapark Kávéház, ami indulása után rögtön belopta magát a budapestiek szívébe.
Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a legendás vendéglátóhely a Pozsonyi úton, közvetlenül a Szent István park mellett helyezkedik el, így a belváros soha meg nem álló pezsgésétől csupán néhány perc sétára kínál nyugodtabb, elegánsabb városi élményt, ahol a természet közelsége és az újhullámos gasztronómia legjava találkozik.
A modern megközelítés szempontja pedig a helyszín berendezésében is visszaköszön, hiszen a kávézó az ikonikus art deco és Bauhaus építészeti örökséget kortárs megközelítésben értelmezi újra, amelynek eredményei a világos, nyitott belső terek és a progresszív, polgári atmoszféra.

A megújult Dunapark egész napos találkozóhelyként működik, hiszen a hely munkatársai reggel 9-től egészen este 10 óráig várják változatos étel- és italkínálattal a régi és új vendégeket. Az tehát biztos, hogy a nap bármely szakában érdemes betérni ide, legyen szó egy frissítő, napindító kávéról, egy könnyed ebédről vagy egy hangulatos vacsoráról.
Ennek megfelelően a kávéház nem csupán kedvelt gasztronómiai helyszín, hanem a városi találkozások természetes tere is, ahol baráti beszélgetések, üzleti találkozók, családi programok és délutáni kávézások egyaránt otthonra találhatnak.

Bár Újlipótváros kedvenc találkozóhelyén valóban el lehetne tölteni egy egész napot, fogyasztásotok előtt vagy után igencsak ajánlott felfedezni a kávéház gyönyörű környezetét is.
A környék ugyanis nem véletlenül számít a nyári hónapok egyik legkellemesebb városi úti céljának: a szomszédban található Szent István park évszázados fái természetes menedéket kínálnak a belvárosi hőség elől, míg a Duna közelsége nyári sétára csábít titeket a XIII. kerület szívében.
Dunapark Kávéház 1137 Budapest, Pozsonyi út 37. Weboldal | Facebook
Funzine
