A balkáni konyha fellegvára: 5+1 étterem Budapesten, ami megidézi a félsziget mennyei ízeit

A balkáni konyhára egyszerre tették le kézjegyüket a Balkán-félsziget országai, valamint az oszmán, magyar, olasz és mediterrán régiók, aminek köszönhetően igencsak változatos, ízekben gazdag, fűszeres fogások jellemzik. Tartsatok velünk, és fedezzétek fel az autentikus, balkáni ízeket a fővárosban! 

Csevapivo 

A délszláv gasztronómia színe-java vonul fel a Csevapivóban, mely a balkáni ízek mellett otthont ad azoknak is, akiknek a szíve a félsziget után dobog, akárcsak Bogdáné és Sáráé, a hely megálmodóié. A gyerekkori álomból valósággá vált helyen pedig a vendégszeretet mellett az autentikus ételfelhozatalra is nagy hangsúlyt helyeztek. Ennek köszönhetően élvezhetjük a szarajevói csevapon túl a macedón sült babon át egészen a pljeskavicáig a térség ízvilágának minden képviselőjét. A főételek után pedig bosnyák kávé és a tufahija nevű bosnyák, almás, diós édesség kényezteti ízlelőbimbóinkat.

1136 Budapest, Hollán Ernő utca 13. | Weboldal | Facebook

Fotó: Csevapivo (Facebook)

Yugo Resto-Bar 

Balkán lepény, macedón sajtkrémmel töltött paprika, csevapcsicsa, pljeskavica, balkán gazpachokrém: mindez csupán néhány étvágygerjesztő név a Yugo étlapjáról, melyen a balkáni konyha ékkövei sorakoznak egymás után. Méghozzá nem is akárhogyan, ugyanis Ajdin Unkic, az étterem alapítója szívén viseli, hogy megmutassa, a jugoszláv utódállamok gasztronómiája még izgalmasabb annál, mint ahogyan azt a legtöbben ismerjük. Természetesen a faszenes balkán grillen egész nap izzanak a húsok, mellettük pedig a Yugo burgerek, saláták, sült apróhalak és további finomságok színesítik a palettát.

1088 Budapest, Bródy Sándor utca 13. | Facebook

Fotó: Yugo Resto-Bar (Facebook)

Meat Boutique 

2024-ben teljes koncepcióváltással tért vissza a fővárosi gasztropalettára a Meat Boutique, mely barátságos hangulatával, meleg színekkel teli enteriőrjével csalogat be minket, és mennyei falatokkal marasztal. A megújult étterem ma már a balkáni és a török konyha remekeivel kápráztatja el az ízkalandorokat, a csemegepultjában pedig olasz, horvát, bosnyák finomságokkal vár mindenkit. Egy szó, mint száz a Meat Boutique-ban minőségi élményekből nem lesz hiány, miközben az izgalmas, szintén a Balkán ihlette köretek teszik fel az “i”-re a pontot.  

1013 Budapest, Lánchíd utca 7. | Facebook 

Fotó: Meat Boutique (Facebook)

Grill Mánia 

A hangos nevetésekkel teli, jókedélyű baráti, családi találkozók törzshelyéül is szolgálhatna a Grill Mánia, ahol a kiváló minőségű bolgár borok mellett a délszláv konyha ízeit is magunkévá tehetjük. Itt a faszén az úr, minden a forró grillrácsokról érkezik az asztalunkra, a húsok tekintetében pedig nem ismernek határokat. Steak, borjú bélszín, bárányborda, lazacsteak, különféle pljeskavica, csevapcsicsa, csirkesaslik teszi teljessé a hely menüjét, ahol a burgerek, különféle tálak és még a burritók is előkelő helyet kaptak.  

1111 Budapest, Bartók Béla út 6. | Weboldal | Facebook

Fotó: Grillmánia – Faszenes grill étterem

Yu-Grill Budapest Gastro Bar 

Márciusban újra visszatér a Római-part forgatagába a Yu-Grill Budapest Gastro Bar, és faszénen sült fogásaival vesz le minden arra járó húsimádót a lábáról. A brutál ízeket, szaftos falatokat, finom borokat, ropogós grillkülönlegességeket, isteni csevapokat és a pljeskavicákat pedig újra megismerteti azokkal, akiket még nem varázsolt el a balkáni konyha ízvilága.  

1031 Budapest, Római part 43. | Facebook

Fotó: Yu-Grill Budapest Gastro Bar (Facebook)

+1 Türkiz Budapest  

Bár Törökország nem a Balkán-félsziget része, mégis a balkáni konyhára a legnagyobb hatást a törökök gyakorolták, így hát vétek lett volna szó nélkül hagyni őket. A Türkiz Budapestben az anatóliai konyha fellegvárára lelhetünk, az étterem pedig nem csupán a mediterrán ízek ezeregy színű kavalkádját idézi meg a belvárosban, hanem a közösségi étkezés örömeit is. A klasszikus török kultúra szerint kialakított, elegáns térben a faszénen sült grillételek, mezzék, kemencében sült pékáruk, török klasszikusok, tengeri különlegességek, valamint autentikus desszertek váltják egymást az asztalokon. A felejthetetlen kulináris élményekért pedig az Isztambulból származó alapanyagok, fűszerek és séfek felelnek.

1051 Budapest, Nádor utca 36/b | Weboldal Facebook 

Fotó: Türkiz Budapest (Facebook)

Ha a török gasztronómiát is felfedeznétek Budapesten:

Kiemelt kép: Yugo Resto-Bar (Facebook)