Hazánk északi része telis-tele van egyedülálló kirándulóhelyekkel: Salgó vára épp egy olyan helyszín, amit érdemes még a tél folyamán felkeresni.

Salgóbánya egyik legikonikusabb látnivalója egyértelműen Salgó vára, amely a Medves-fennsík egy kiemelkedő sziklaszirtjén magasodik büszkén. Az elmúlt hetekben sok más magyar vidékhez hasonlóan Salgóbányát is fehér hótakaró borította be, amitől még bájosabbá vált a kicsiny nógrádi településrész és ezáltal a vár környéke.

Autóval közel 2 óra alatt juthatunk el Budapestről Salgóbányára az M3-as autópályán keresztül. A településre érkezve a Dornyay-ház előtt érdemes leparkolni, innen pedig kezdetét is veheti a körülbelül 3,6 kilométeres túra.
A séta során a piros várrom jelzésű útvonalat szükséges követni, amely az Eresztvényi kőbányák geológiai tanösvény egy részén vezet át. A felfelé vezető utat több mint száz éves famatuzsálemek szegélyezik. A jelzés nem túl megerőltető kapaszkodókkal tarkított, könnyen járható ösvényeken kalauzol végig, emellett lépten-nyomon információs táblák segítik a tájékozódást.

Egy rövid, sziklás emelkedő után meg is érkezünk Salgó várához, ahonnan lélegzetállító panoráma tárul elénk a környékbeli hegyekre. A 13. században emelt várból érdemes minden lehetséges irányba körbekémlelni: gyönyörködhetünk itt a Karancs csúcsaiban, a Cseres-hegységben, de láthatók a Mátra, a Bükk, a Börzsöny és a Cserhát meseszép hófödte hegyei egyaránt.

Ha szeretnénk a salgóbányai kirándulásunkat teljes egészében kiélvezni, érdemes ellátogatni a közeli Boszorkány-kőhöz is, de felkereshetjük a Szent István király templomot vagy a Zenthe Ferenc Emlékparkot is. Az interaktívabb, beltéri élményekért pedig betérhetünk a Geocsodák házába, ahol különböző földtani ismeretekkel gazdagodhatunk.

A képeket a Magyarország legszebb helyei – a Funzine csoportja Facebook-felületén tették közzé. A csoportba szívesen várunk minden természetjáró profi és hobbifotóst, aki szívesen megosztaná munkáit a csoporttagokkal, illetve adott esetben olvasóközönségünkkel is.

Funzine