Idén először, egy négynapos művészeti fesztivállal mutatkozik be a Margit-negyed, amely keretében május 15–18. között közel 50 helyszín több, mint 100 programmal várnak mindenkit egy közös, tavaszi összművészeti piknikre.

A Helló Margit! fesztivál során az érdeklődők a negyedben működő színházak előadásait és galériák kiállításait nézhetik meg, emellett pedig lesznek helytörténeti programok, komoly- és könnyűzenei koncertek, irodalmi estek és találkozók, egy designer séta és helytörténeti séták is.
A négy nap alkalmából több ház kapuja is megnyílik a látogatók előtt, amik izgalmas történeteket rejtenek és egy premier előtti filmbemutatóra is sor kerül. Új kezdeményezésként pedig közösségi könyvturkáló várja majd az olvasás szerelmeseit a Fény utcai piacon a Libertine szervezésében.

Ízelítő a színes programfelhozatalból
Május 15-én a Női Váltó Fesztivál kerekasztalbeszélgetésével startol és május 18-án pedig a Mechwart Piknikkel zárul majd az első Helló Margit! fesztivál, melynek keretében a Mechwart ligetben délelőtt 10 órától gyermekprogramok mellett Hámori Gabriella színművész jógafoglalkozásán és irodalmi elemekkel fűszerezett hangtálas relaxációja várja az arra járókat.
Záróprogramként, este pedig ingyenes szabadtéri szimfonikus koncertet ad a legendás Danubia Zenekar.