Megnyitott az év egyik legjobban várt kiállítása, a World Press Photo

Idén ismét megnyílik Budapesten az év egyik legjobban várt kiállítása, a minden ősszel hatalmas érdeklődés övezte World Press Photo. A fővárosi közönség szeptember 23. és október 30. között tekintheti meg a tárlatot a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A 2022-es World Press Photo kiállításnak ismét a Magyar Nemzeti Múzeum ad otthont / Fotó: Németh Kriszti – Egy jó kép rólad

A World Press Photo hét évtizedes történetének legnagyobb változását vezették be idén azzal, hogy a világ legrangosabb pályázatának előzsűrizését regionálissá tették, aminek eredményeképpen a helyi események értőbb értékelése várható az idei kiállításon. Mostantól a globális zsűrizés előtt, külön-külön értékelik az afrikai, az ázsiai, az európai, az észak- és közép-amerikai, a dél-amerikai, a dél-kelet-ázsiai és az óceániai régióból küldött pályaműveket.

Ezek a változtatások – minden remény szerint – még jobban feltárják majd előttünk a körülöttünk zajló eseményeket a dokumentarista fotográfia különböző formáin keresztül. A nemzetközi zsűri végül 138 képet válogatott ki 130 ország 4066 fotóriporterének 64.823 fotójából.

Fotó: Rijasolo Riva Press

A közönség számos gondosan feltárt történetet ismerhet meg az idei World Press Photo kiállításon. A négy globális győztes mindegyike éveken át dolgozott a maga témáján. Az amazóniai disztópia dokumentálása például több mint 13 évig tartott. Az ukrajnai történet 8 év munkájával szemlélteti, hogyan jutottunk el a mostani háborúhoz, és tanúi lehetünk a washingtoni Capitolium megostromlásához vezető útnak is. Azoknak a fotóriportereknek, akik ezeket a történeteket elhozták nekünk, egyre ellenségesebb környezetben kellett helytállniuk, olykor az életüket is kockáztatva.

blank
Fotó: Konstantinos Tsakalidis for Bloomberg News

A World Press Photo új struktúrája nyomán váratlan témákat, képeket, nézőpontokat és formátumokat láthatunk. A kiállítás megmutatja, hogy ugyanaz történik nagyjából mindenütt a világon: klímaválság, küzdés a társadalmi igazságosságért, nők elleni erőszak. Láthatjuk, hogy a fiatalok Argentínától Szudánig mindenütt kiállnak a jogaikért. Fény derül őslakos közösségek ellen elkövetett borzalmakra, de annak is tanúi lehetünk, hogy a kétségbeesés mellett mindig ott van a remény.

Az elmúlt négy évben a Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezett kiállítás világviszonylatban is az egyik leglátogatottabb volt, több mint 45 ezer látogatóval. A korábbi rendkívüli közönségsikernek köszönhetően a kiállítás idén is öt héten át lesz látogatható.

blank
Fotó: Vladimir Encina

A World Press Photo kísérőprogramjai 2022-ben

Az izgalmas pályaműveket bemutató tárlatot hagyományosan kísérőprogramok egészítik ki.

Radisics Milán: Lábnyomunk – Az ember hatása bolygónkra

A kiállítás Európa olyan részeit tárja elénk számos hazai és nemzetközi díjat nyert légifelvételeken keresztül, amelyek az absztrakció és a dokumentum határán billegnek. Távolról absztrakt festményre hasonlítanak, közelről pedig felfedik a realitást, olykor az ember nyomát a bolygón, amelynek drámai változásait gyönyörű képek szemléltetik.

Hamu és Gyémánt: Mit mondhat egyetlen kép?

A Hamu és Gyémánt magazin tíz ikonikus fotójából álló kísérőkiállításon a hazai kulturális szcéna meghatározó alakjai szavak nélkül mesélnek érzelmekről, álmokról, hivatásról és sikerről.

Merre tart a sajtófotográfia? Megőrizheti szemtanú képességét?

Október 29-én nem mindennapi szemináriumot szerveznek a World Press Photo kiállítás kapcsán, melynek során képekkel illusztrált történeteket mutatnak be a közönségnek, ekképpen tisztelegve a fotográfia egykori hiteles, tudósító jellege előtt. A fotóriport jelenlegi helyzetét vizsgáló előadáson magyar szakemberek mellett a szakma két világklasszis képviselője, Robert Pledge és Daniela Mrázková is részt vesz.

További információért látogass el a worldpressphoto.org-ra!

További őszi kiállítások Budapesten 2022-ben: