Ingyenesen látogatható az Andrássy út két új, szabadtéri kiállítása

Eseménydús volt az idei év utolsó augusztusi hétvégéje az Andrássy úton, hiszen két szabadtéri kiállítás is nyílt ez alatt a rövid idő alatt.

Fotó: Berecz Valter/kepszerk.hu

Augusztus utolsó hétvégéjén a kultúra egy szempillantás alatt az Andrássy út kerítéseire költözött, aminek keretében az érdeklődők nem is egy, de rögtön két szabadtéri kiállítással is megismerkedhetnek egy-egy könnyed, kora őszi séta alkalmával.

Fotó: Berecz Valter/kepszerk.hu

A Standby/Túl… kiállítás válogatott alkotásai a Kodály körönd kerítésein tekinthetők meg egy teljes hónapon keresztül. A szabadtéri tárlaton 40 kortárs alkotás reprodukcióját csodálhatjuk meg a tavalyi tárlat koncepciója alapján. A kiállításon festőművészek, fotósok alkotásainak, időjárás álló lemezre készített nyomata köszön majd vissza, amelyek témájuk alapján reményt keltenek, életerőt, jókedvet, derűt vagy játékos humort sugároznak.

Az alkotások kiemelt motívuma a fény, az élet, a szellem és a bizakodás szimbóluma. Akik pedig kicsit is érdeklődnek, a nyomatok történeteinek mélyebb megismerése iránt, számukra a kurátorok szeptember 3-án 15 órakor tárlatvezetést is rendeznek, amiről ezen a linken találtok több információt.

blank
Fotó: Mohai Balázs/MTI

A Kodály köröndtől mindössze 4 perc sétára található az ugyancsak a hétvégén megnyitott, szabad ég alá berendezkedett tablókiállítás, mely az Eucharistia nevet viseli és amely a Magyar Művészeti Akadémia irodaházának Andrássy úti oldalán rendezkedett be. A 11 tabló a magyar történelem évszázadait mutatja be művészi alkotások és műtárgyak fotóin keresztül. A kiállítás közel egy hónapig lesz megtekinthető és ha elöljáróban szeretnétek tájékozódni a kiállított tablókról, a MMA oldalán tudtok böngészni.