„Díszítőérzékkel átszőtt tudás”
Kőrössy Albert Kálmán építőművészete címmel nyílik kiállítás

Kőrössy Albert Kálmán a századforduló magyar építészettörténetének méltatlanul elfeledett alakja, aki nemcsak Lechner Ödön magyaros formanyelvének követője volt. Életművén keresztül bemutatható a Hauszmann Alajos épületeiről ismerős historizálás, a német Jugendstil hazánkban teret nyert szellemisége, a magyar fauna és flóra korai megjelenése századfordulós építészetünkben. Sőt még Kós Károly és a Fiatalok művészetére jellemző homlokzatok és az art déco geometrikus formái és szimmetriája is. A művész a 20. század elejének közvetítőjeként járta körbe a legfrissebb áramlatokat, és építette magyar hagyományaival modern formába.

Munkássága

Habár neve a nagyközönség számára rejtve maradt az elmúlt évtizedekben, munkái sokaknak ismerősen csengenek, ha visszagondolnak a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban töltött évekre, a Váci utcai Philanthia virágüzlet mozgó nyulaira a kirakatban, a temesvári belvárost a gyárvárossal összekötő hídra, a Nádor utcai OTP székházra vagy az egykori Tisztviselőtelepi Gimnáziumra (ma Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum), ahol egykor sokak közt Hofi Géza is koptatta a padot.

Kőrössy Albert Kálmán hatása azonban nemcsak az építőművészet gyakorlati terén érvényesült, az ő kezdeményezésére változtatták meg az építészeti pályázatok szabályzatát, ezzel gyorsabbá és korrektebbé téve a tervpályázatok elbírálását.

Dekoratív homlokzati rajzaival megjelent a Műcsarnok tavaszi és téli tárlatain is, amelyről az Építő Ipar című folyóirat rendszeresen beszámolt. Ebben Kőrössy művészetét „díszítőérzékkel átszőtt tudásként” jellemezték.

A kiállításról

Az építész születésének 150. évfordulója alkalmából a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ rendez kiállítást a budapesti Ráth György-villában. Itt nemcsak a szecesszió különböző, hazánkban is jelenlévő irányzataival ismerkedhetnek meg a látogatók az építész életművén keresztül, de arra is fény derül, hogy hol élt és tanított egykor Babits Mihály, melyik kávézóba szökött ki a szanatóriumból Ady Endre egy kasszás kisasszony kedvéért, hol kötötték Zita királyné csokrát, vagy ki készítette Fedák Sári szőrmebundáját.

A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, valamint az Iparművészeti Múzeum számos programmal várja az érdeklődőket A szecesszió világnapja alkalmából, melyek a Duna Transznacionális Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósulnak meg.

A programokon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A kiállítás programokon kívüli megtekintése belépődíjhoz kötött. További információ és regisztráció: www.imm.hu

Időpont: 2019. június 14. – 2019. szeptember 15.

Helyszín: Iparművészeti Múzeum, Ráth György-villa, Budapest, Városligeti fasor 12.

A kiállítás kurátora Baldavári Eszter, művészettörténész

A tárlatot Bélavári Krisztina fotói illusztrálják.

blank