Top 5: A legjobb múzeumok Budapesten

Világszerte május 18-án ünneplik a nemzetközi múzeum napot, aminek apropóján összeállítottunk egy top 5-ös listát a kedvenc fővárosi művészeti intézményeinkről. 

Magyar Nemzeti Galéria

Az 1896-ban alapított Magyar Nemzeti Galéria büszkélkedhet a legnagyobb közgyűjteménnyel, amely a képzőművészet szerepét mutatja be Magyarországon. A kiállítások a sokszínű magyar művészettörténeti témákra reflektálnak, akár őskori, akár kortárs műtárgyak segítségével. Az állandó kiállítások mellett, mint amilyen a Gótikus művészet Magyarországon 1300 és 1500 között, vagy az Aktszobrok a századfordulóról, a galéria érdekes időszakos kiállításoknak is otthont ad: a látogatók Weininger Andor örökségén keresztül tájékozódhatnak a Bauhaus mozgalomról július 28-áig, míg az augusztus 25-ig látogatható Fortepan-fotókiállítás a mindennapok szépségét mutatja be a 20. századi Magyarországon.

1014 Budapest, Szent György tér 2.

Magyar Nemzeti Galéria

Ludwig Múzeum

1987-ben egy német műgyűjtő házaspár, Irene és Peter Ludwig nemzetközi alapítványt hozott létre a birtokukban álló, közel 12 ezer egyedülálló műtárgynak, amelyet harminc múzeumban helyeztek el a világ különböző pontjain. Az első magyarországi kortárs művészeti múzeumként számon tartott Ludwig Múzeum 1989-ben nyitott, és 165 értékes műtárgyat állított ki a Ludwig házaspár hagyatékából. Az eredeti gyűjteményen kívül, amely a közép-európai progresszív művészetet mutatja be az 1960-as és 1980-as évek között, a Müpában található múzeum páratlan időszaki kiállításoknak is helyszíne, ilyen például a június 23-ig látogatható Signal – Konceptuális és posztkonceptuális tendenciák a szlovák képzőművészetben.

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Ludwig Múzeum

Szépművészeti Múzeum

Az Európa egyik legelismertebb múzeumaként számon tartott budapesti Szépművészeti Múzeum hírnevét az ókortól a 18. századig minden kort lefedő világtörténelmi gyűjteményeinek, és a folyamatosan kiállított világhírű mesterműveknek köszönheti. A grandiózus időszaki kiállítások több ezer látogatót vonzanak a világ számos pontjáról, különösen most, hogy 2018-ban véget értek a három éven át zajló felújítási munkálatok. Az állandó kiállítások mellett, jelenleg A test diadala – Michelangelo és a 16. századi rajzművészet időszaki kiállítás várja a látogatókat június 30-ig.

1146 Budapest, Dózsa György út 41.

Szépművészeti Múzeum

Magyar Nemzeti Múzeum

A Magyar Nemzeti Múzeumot 1937 és 1947 között építették gróf Széchenyi Ferenc megbízására, Pollack Mihály klasszicista építész tervei alapján. Ma öt különböző részlegből tevődik össze a múzeum gyűjteménye: a régészeti tár a Magyarország területén előkerült régészeti leletanyagot vizsgálja és állítja ki, a történeti tár múltbéli magyar relikviákat és forrásanyagokat őriz, míg az éremtár alapját a múzeumalapító Széchenyi 2500 darabos éremgyűjteménye képezi. A történelmi képcsarnok és a történeti fényképtár szintén a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításainak része.

1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.

Magyar Nemzeti Múzeum

György Ráth-villa

A műgyűjtő Ráth György volt a budapesti Iparművészeti Múzeum első igazgatója 1881 és 1896 között. 1901-ben Ráth házat vásárolt a Városligetben, melyet Gizella feleségével együtt értékes műtárgyakkal rendezett be. Férje 1905-ös halála után, Gizella teljesítette Ráth utolsó kívánságát, és felajánlotta a házat a benne lévő műtárgyakkal együtt az Iparművészeti Múzeumnak, azzal a kikötéssel, hogy Ráth György Múzeumként működik tovább. A villát 1906-ban adták át, és a történelem viszontagságai után 2018-ban nyitott újra egy állandó szecessziós kiállítással.

1068 Budapest, Városligeti fasor 12.

György Ráth-villa

Múzeumok éjszakája

Idén is megrendezésre kerül a Múzeumok éjszakája! A május 25-től megvásárolható karszalagokkal számos budapesti múzeum látogatható június 22-én éjszaka. További információért látogass el a muzej.hu-ra.