6 budapesti múzeum, ahová megéri ellátogatni a Múzeumok Világnapján

Május 18-án több mint 100 országban ünneplik a Múzeumok Nemzetközi Világnapját világszerte. Az eseményt azzal a céllal hozták létre, hogy felhívják a figyelmet a múzeumok, mint a társadalom fejlődését szolgáló intézmények fontosságára. Hat kedvenc budapesti múzeumunk bemutatásával adózunk a múzeumok ünnepének.

Budapesti Történeti Múzeum

Gyönyörű épületben, a Budai Várnegyedben (egészen pontosan a királyi palotában) találjuk a Budapesti Történelmi Múzeumot, ami nevéhez híven a 2000 éves főváros hosszú és mozgalmas történetét kívánja bemutatni, Budapest megszületésétől egészen napjainkig. Látogatói beléphetnek a Mária Terézia által építtetett kápolnába, bebarangolhatják a gótikus stílusú pincéket, és megismerkedhetnek fővárosunk eseménydús múltjával, a középkortól a Római Birodalom hatásán át a Habsburg uralom, a török megszállás és a kommunizmus időszakát is lefedve.

Aquincum Múzeum

A Batthyány tértől 10 percnyi HÉV-útra található meg az Aquincum Múzeum, ami a 3. századig röpít vissza minket a történelemben. Arra az időszakra, amikor a rómaiak uralták Magyarországot, azaz akkori nevén Pannóniát. Köztudott, hogy a rómaiaknak köszönhetjük a mai Budapest alapjainak lefektetését, ráadásul távozásuk után olyan „kincseket” hagytak ránk, mint ókori utak, házak és kertek romjai, fürdők, ékszerek és monumentális szobor-alkotások.

Magyar Nemzeti Múzeum

Az ismet építész, Pollack Mihály tervei alapján készült múzeum egy görög templomra emlékeztet. Az építési munkálatok közel 10 évig tartottak, mígnem 1847-ben nyitották meg az érdeklődők számára. A múzeum tárlatai a magyar történelem és kultúra kiemelkedő emlékeire fókuszálnak, kiállítanak például rézkori leleteket, középkori fegyvereket (pallos) és a szabadkőművesek palotájának bútorzatát is.

blank

Terror Háza Múzeum

Az Andrássy úti Terror Háza ugyanabban az épületben kapott helyet, ahol egykor a kommunista titkos rendőrség működött, miután Szálasi Ferenc nyilaskeresztes pártjától „megörökölte” azt. Állandó kiállítása a fasizmus és a kommunista rezsim magyar áldozatainak állít emléket; a látogatók videókon keresztül ismerkedhetnek meg a múlt eseményeivel, emellett a földszinti börtönöket is megtekinthetik, sok más látnivalóval egyetemben. Vigyázat, az élmény felkavaró lehet!

blank

Ludwig Múzeum

A Müpa Budapest díjnyertes épületében megtalálható múzeum egész évben tárt kapukkal várja a modern – különös tekintettel a kelet-közép európai – művészet szerelmeseit. A múzeumban egyaránt nagy hangsúlyt fektetnek a hazai kortárs, illetve az elmúlt 50 év művészeti alkotásainak fontosságára, azonban az amerikai pop art is megjelenik, hála Peter és Irene Ludwig nagylelkű adományainak.

blank

Flippermúzeum

A helyiek és a turisták egyik kedvenc helye a Radnóti Miklós utcai pincében üzemelő Flippermúzeum, amit joggal nevezhetünk retro játékteremnek is. Az interaktív múzeum gyűjteménye több mint 100 működőképes flipperből és egyéb játékgépből áll, amelyek közül számos 19. századi masinával nem csak találkozhatnak a betérők,  hanem ki is próbálhatják azokat. Egyes darabok Franciaországból, az Egyesült Államokból és Portugáliából érkeztek, és rendszeres résztvevői különféle hazai és külföldi kiállításoknak.

blank