Kedden kezdődött és vasárnapig tart a város egyik legnagyobb szabású képzőművészeti programja, a Budapest Art Week, ahol egy karszalag megvásárlásával több tucatnyi galériába, múzeumba és kiállítótérbe mehetsz be. Az idén harmadjára megrendezett BAW általunk legjobbnak ítélt 10 programját mutatjuk be.
Itt van a város, vagyunk lakói – Budapest Art Week kiállítása – Budapest Projekt Galéria – április 28-ig
Magyarország fővárosa, területe 525 négyzetkilométer, lakosainak száma meghaladja az 1,7 millió főt. Magyarország politikai, gazdasági és kulturális központja, sokunknak szülőhelye és kiindulópontja, másoknak célpontja. Vannak, akik ide tartanak, mások el, vagy éppen vissza. Be- és kivándorlunk, letelepedünk vagy továbbmegyünk. De mitől Budapest Budapest?
Mi megpróbáltuk megfejteni a választ: Bérczi Lindával, a BAW igazgatójával készült interjúnkat ide kattintva olvashatod el, a Facebook-eseményt pedig itt.
Szuszpenziók – A Budapest Art Week kiállítása – Tesla – április 22-ig
A szuszpenzió manapság minden bizonnyal kémiai fogalomként ismert, a hétköznapokban leginkább talán a gyógyszerészetben, s olyan elegyet jelöl, amelyben a szilárd részek nem oldódnak fel folyékony közegükben, ez az alapja tehát a gyakran olvasható „használat előtt felrázandó” felszólításnak. A latin kifejezés viszont eredendően a felfüggeszt igére utal, a szó konkrét térbeli és időbeli értelmében, úgymint lógat, illetve megállít, s így átvitt értelemben a bizonytalan, kétes, várakozó álláspontot is jelöli, jogi használatában például az ítélkezés felfüggesztését, a zárójelbe tételt, vagy zenei használatban a hallás elvárásait megakasztó pillanatnyi hangzavart.
A kiállításról többet itt olvashatsz.
Baw 18 – Templomok a talpunk alatt – vezetett séta – Óbudai Múzeum – április 18. 16:00
A középkori Óbuda – a budai Várhegyen álló új királyi központ elkészültéig „Buda” – kiemelkedő szerepet töltött be az ország életében. A 11-13. század során a mai Árpád híd budai hídfőjének két oldalán helyezkedett el az egykori királyi székhely egyházi és világi központja. Bár a történelem viharai elsodorták a kor díszes templomait, lakóházait, és magát a királyi majd királynéi várat is, a séta során megpróbáljuk rekonstruálni a középkori várost. A séta állomásai: Ferences kolostor és templom romjai – Klarissza kolostor maradványai – Középkori piactér – Középkori lakóház a Lajos utcában – Óbudai Múzeum pincéjében látható 14. századi gótikus Szűz Mária templom alapfalainak részlete és nemrég nyílt állandó kiállítása – Református templom és parókia pincéje, az egykori királyi, királynéi vár várkápolnájának emléke.
További infókért katt ide.
Baw18 -100 év avantgard – Kassák Lajos és a művészet forradalmai – Kassák Lajos Emlékmúzeum – április 19. 18:00
Kassák Lajos 1915-ben radikálisan új hangot hozott a magyar irodalmi és művészeti életbe, s ez a mai napig meghatározó változásokat eredményezett. A tárlatvezetés során az érdeklődők a Kassák Múzeum megújult állandó kiállításán keresztül Kassák Lajos forradalmi művészetével és a művészet 20. századi forradalmaival egyaránt megismerkedhetnek.
További infókért katt ide.
Áttetsző valóságok – galériatúra – Resident Art Budapest – április 19. 15:00
Túránkat a Resident Art Galériában kezdjük, ahol Szabó Ábel egyéni kiállításán a fotórealizmus csodálatos világába csöppenünk. Napjaink gazdasági, társadalmi és kulturális változásai elevenednek majd meg előttünk. Ezután a Platán Galériában megtudjuk, hogy a szó hazudik, a szem viszont soha, mindezt a modern, lengyel fotóművészeten keresztül. A Deák Erika Galériában napjaink egyik legelismertebb és legvagányabb fotóművésze, Gáldi Vinkó Andrea képeivel és hozzájuk társított videóval folytatjuk a fotográfia egyedi megközelítéseinek megismerését. Túránkat A Neon Galériában fejezzük be, ahol Swierkiewicz Róbert festményein igazolódik be a tény, miszerint az esetlegesség és a véletlenek a legnagyobb formáló erők között szerepelnek mind a művészetben, mind pedig egész életünkben.
A Facebook-eseményért kattints ide.
Kulisszák mögött a Ludwig Múzeumban -Ludwig Múzeum – április 20. 16:30
David Hockney a pop art kiemelkedő még élő alakja. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából egy hatalmas Európában és a tengeren túlon is látható utazó válogatás készült, amelyhez a Ludwig Múzeum a gyűjteményben található Ellenfény francia stílusban című festménnyel csatlakozott. Életművének egyik leghíresebb darabján a Louvre egyik erkélyén keresztül látunk annak franciakertjére. A látogatók a gyűjteményi raktárban közelebbről is megismerkedhetnek a festménnyel, a műtárgyak felkészítésének rejtelmeivel és a kölcsönzés folyamatával.
További infókért katt ide.
Játék a városban – tárlatvezetés – Óbudai Múzeum – április 20. 15:00
Az Óbudai Múzeum tárlatvezetésre invitálja a látogatót egy olyan állandó gyűjteményben, ahol a kiállításrendezési koncepció elmozdul a korábbi – fiúknak-lányoknak szánt játékok – megközelítéstől, helyette a gyűjteményi anyag minél szélesebb körű bemutatását célozza meg és a tárgyi anyag jellegéből kiindulva egy városi teret vizionál, ami így ráadásul az Óbudai Múzeum várostörténeti profiljához is illeszkedik. Az egyes színterek jól definiált hátteret adnak az adott műtárgyi egységekhez, így jelenítve meg Magyarország 1990 előtti emblematikus polgári és szocialista játékait, többek között babákat, bababútorokat, autókat, építő- és társasjátékokat, lemezjátékokat. A város tematikájába berendezett körülbelül 1200 tárgyon keresztül nyomon követhetjük a játékgyártás történetét, a játék szerepét a gyermek személyiségfejlődésében, az alkalmazott gyártási technológiát, anyaghasználatot, formatervezést.
Részletekért katt ide.
Gyémántok és orosz pompa – séta a Palotanegyed galériái – TOBE Gallery – április 21. 16:00
Ezen a túrán fókuszba kerül majd a csillogás, megismerkedhetünk a fényűző Oroszország művészetével, sőt a manipuláció, az emlék és az idő összefüggését is boncolgatjuk.
A TOBE Galériában elsőként a Konstruált Tájképek című kiállításon merülhetünk el valóságos, mégis részben virtuális és képzeletbeli helyszínekben, majd azonnal a luxusba, csillogó ékszerek közé csöppenünk Marge Monko munkáit nézve a Molnár Ani Galériában. Végül Ari Kupsus galériájában az orosz művésznő, Dinara Nurinova művei kalauzolnak el bennünket az orosz és az osztrák városi életbe
Részletek: itt.
Vallás, filozófia, fogyasztói társadalom – galériatúra – Gregersen Art Point – április 21. 13:00
A Gregersen Art Point lesz túránk első helyszíne, ahol Bukta Zsolt akvarell festett figuráin élhetjük át a “szem a lélek tükre” filozófiát. Miután elmerültünk a tekintetek tengerében, túránkat a 2B Galériában folytatjuk. Egy Peszachoz kapcsolódó, csoportos tárlatot nézünk meg együtt. Az itt kiállító művészek a zsidók egyiptomi szabadulásának történetébe kalauzolnak el minket, így visszarepítve mindannyiónkat a régmúlt történelmébe és filozófiájába. Ezután a Trafóban szintén egy csoportos tárlat keretei között lépünk át napjainkba, ahol az online világ és a fogyasztói társadalom által diktált elvárások és a 21. századi filozófiák lesznek majd a középpontban.
További infókért katt ide.
Baw 18 – Nyitott műtermek – Eleven Blokk – Lágymányosi utca 20 – április 22. 14:00
A nyitott műtermek alkalmával lehetőség nyílik arra, hogy bepillants a kulisszák mögé, megtudd, hogyan készülnek a legkülönfélébb műtárgyak a tervezéstől a kivitelezésig. Ezen a napon az alkotó művészek maguk mesélik el a látogatóknak, hogyan képzelhetjük el egy-egy napjukat, mi történik zárt ajtók mögött, azaz egy kötetlen beszélgetésre invitálnak és akár még a közös alkotás élményét is átélhetjük.
További infókért katt ide.