Ugyan november 20-án ünnepli centenáriumát a Városligeti Műjégpálya, a 100 éves históriát kibővítettük még bő 50 évvel, hisz már a XIX. század alkonyán is peregtek-forogtak hölgyek és urak a fővárosi jégpáncélon. Az 1870-es években míg a világ legnagyobb nyitott jégpályájaként hivatkoztak rá, addig napjainkban a kontinens legnagyobb és egyben legrégibb ma is működő szabadtéri műjégpályájaként ismerhetjük. Történetét pedig évről évre varázslatos élmények szőtték izgalmas téli regévé.
Bár egyes források szerint már az 1830-as években szelték a jeget a Városligetben, hivatalosan csak 1870. január 29-én nyílt meg a jégpálya a fővárosiak előtt, és ezzel együtt egy egészen új korszak is kezdetét vette Budapest téli mindennapjaiban.
A korcsolyázás szerelmesei dr. Kresz Gézának, valamint az 1869-ben alapított Pesti Korcsolyázó Egyletnek köszönhették, hogy a Városliget lett a mára közkedveltté vált téli sport helyszíne, immáron 156 éve. Ugyanis Kresz, a szervezet alapító atyja volt az, aki Bécsből hazahozta az ottani egylet alapszabályait. Majd a társaság, amelyhez később a Zichy, az Apponyi és az Andrássy családok is csatlakoztak, évről évre azon dolgozott, hogy minél jobb élmény legyen a Városligetben korcsolyázni.

És bár eleinte a főúri családok ódzkodtak jégre engedni lányaikat, az etikett szabályai egészen hamar feloldódtak. Ebben pedig az Egylet is nagy szerepet vállalt, hisz sorra látogatták a főúri családokat, hogy meggyőzzék őket, a hölgyek is a jégre léphetnek.

A közbeszéd szerint Eötvös József lányai korcsolyáztak először a jégpáncélon, őket pedig egyre többen követték. Az első idény igencsak rövid ideig, alig egy hónapig tartott, azonban a következő években felpezsdült az élet a jégpályán. Az 1871-72-es szezonban karácsonyfát állítottak fel a tó jegére, illetve 1871-ben a Városligetbe látogatott a világhírű amerikai balettművész- és jégkorcsolyázó, Jackson Haines is.
„A városliget pénteken d. u. igen népes volt. A vasút, a hintók, bérkocsik és omnibuszok egyre szálliták a közönséget, mely Jackson Haines korcsolyavirtuózitását bámulta. Valóban mester ő a maga nemében. A korcsolyán úgy tud keringőzni és ceppedlizni, hogy sok fiatal ember boldog lenne […] A mutatvány azonban nem tarthatott sokáig, mert a nagy tömeg alatt repedezni kezdett a jég, s a fölszivárgó viz elől mind az ülő, mind az álló közönség jobbnak látta menekülni” – számolt be a nem mindennapi eseményről a Fővárosi Lapok.

Mindezek mellett az úri mulatságoknak is rendszeresen helyet adtak: az első években Korcsolya-bálokat rendeztek, majd később a táncos mulatságokat a jeges, jelmezes felvonulások váltották fel. Ám itt sem eresztették lejjebb a lécet. 1893-ban Hófehérke várát varázsolták a jégre, majd 1895-ben maga Stróbl Alajos, a kor egyik legmeghatározóbb szobrászművésze tervezett sziklabarlangot az „Az északsarki csillag herczegének regéje” meséjéhez, melyben a főváros legelőkelőbb tagjai vállaltak szerepet.
„A pályán hemzsegtek a szebbnél szebb maszkok s a gyönyörű éjszakát az egymásután előtóduló jelmezes csoportok, spanyol lovagok, lengyel urak és hölgyek, indiánusok, törökök, csikósok, huszárok, mandarinok, eszkimók stb. tették elragadóvá. […] 150 jelmezes pár tánczolta a négyest. A minden izében kitűnően sikerült mulatságot a társas vacsora zárta be” – eképpen mesélt az Ország-Világ az 1893-as jelmezes korcsolyabálról.

A kontinens legnagyobb műjégpályája
Tehát a Városliget tavának jégtükre a XIX. században legalább olyan fontos társadalmi tér volt, mint a báloknak helyet adó impozáns paloták és vigadók. Az időjárás azonban aligha volt minden évben kegyes az arra tévedőkkel. Bár a század utolsó évében 46 nap is megadatott a téli mókából, addig volt olyan év is, amikor csak egy-két napig élvezhették a jeges élményeket a fővárosiak. Így már az 1910-es években felmerült az igény a műjégpálya kiépítésére, ami végül az első világháború viszontagságai miatt csak az 1920-as években szökött szárba.
„Szombaton nyílik meg Európa legnagyobb szabadtéri műjégpályája a Városligetben. A hűtőcsövek egymásután rakva, Tatató városig érnének el. Húszfokos melegben is kőkemény a jég”
– a 8 Órai Újság szalagcíme írja le talán a legjobban, hogy mekkora újdonságnak számított az enyhébb időre is tükörsima jégfelületet ígérő műjégpálya.
A műjégpálya műszaki átadása 100 évvel ezelőtt, november 20-án történt meg. Ekkor a gépek még csak a pálya egy részét tudták jégpáncéllá fagyasztani, ám a nagyközönség már az átadást követő pár napban végigszánthatta a jeget.
A kontinens legnagyobb, 80×70 méteres, 5600 négyzetméteres szabadtéri műjégpályájának munkálatai Hollerung Gábor, Krencsey Géza, Kremples Béla és Bauer Béla mérnökök tervei alapján zajlottak. Az említett, 62 km hosszú gázcsövet a tómeder betonjába ágyazták be, a csövekben pedig sós vizet keringettek. A vízzel teli csöveket zárt rendszerben elpárologtatott ammónia hűtötte le mínusz 7-12 °C fokra, így a betonra öntött vizet a hideg csövek fagyasztották meg.

Európa- és világbajnokságok otthona
„A régi, csinnadrattás katonabanda, sajnos, eltűnt a jégről. A helyét gramofon tölti be, a korcsolyázók legnagyobb panaszára nagyon kevés lemezzel, úgyhogy majdnem mindig ugyanarra a Donauvalzerre vagy operettslágerre kénytelenek táncolni. Érdekes, hogy a prémes bundás, vastag kesztyűs téli sportruhák helyett csupa egyszerű kötött ruhát, szövet- vagy trikóruhát látunk. […] A fiatal lányok számára pedig valóságos paradicsomot jelent a korcsolyázás. Sportolnak, táncolnak, flörtölnek, amire ritkán kínálkozik így, együtt alkalom” – a Színházi Élet tudósítója tollán keresztül így ismerhetjük a műjégpályán suhanó életet az 1929-es évekből.

Ekkoriban a műjégpálya nem csupán a szezont hosszabbította meg, hanem számos sportverseny megrendezésére is lehetőséget adott. Ezek között szép számmal voltak jelen a nemzetközi rendezvények is, mint például az 1929-es jégkorong Európa-bajnokság, az 1955-ös műkorcsolya Európa-bajnokság, vagy éppen a második világháború előtti műkorcsolya-világbajnokságok.
A versenyeken pedig sorra születtek a magyar sikerek. Sőt, a hazaiak nevéhez köthetjük az új páros műkorcsolya-elemek megjelenését is. Így hát a Herresprungot (amikor a férfi a hölgyet egyik oldaláról a másikra emeli át) és a halálforgást először a Városligeti műjégpályán mutatták be.

Mindeközben a régi idők előkelő társasága egyre sokszínűbb lett, megjelentek a sportemberek is köztük, akik fedett pálya hiányában egészen a hatvanas évekig ide jártak edzeni. Így a Városligeti Műjégpályán trenírozta tudását a Szalay-Orgonista páros az amerikai nagy versenyekre, a műkorcsolyázók edzésén pedig az is megesett, hogy Kronberger Lili, az egyetemes magyar sport első világbajnoka is feltűnt.
A változások tengerében azért a jól megszokott módi is megmaradt: az korcsolyaélen táncoló fővárosiak még a XX. század közepén is részt vehettek a varázslatos szezonzáró jégünnepélyeken, illetve jégrevü előadásokon is.
Egy épület, ami szemtanúja volt minden jeges élménynek
Az évtizedek változásait a mindannyiunk által jól ismert, ikonikus korcsolyacsarnok követte végig, mely maga is az évek során megannyi átalakításon átesett. Az 1870-es években csupán egy kisebb faépület szolgált melegedőként, majd később kibővítették, azonban az épület 1874-ben leégett. Ekkor építették meg a Lechner Ödön által tervezett korcsolyacsarnokot, melyet a „leányos mamák” igényeit is figyelembe véve úgy tájoltak, hogy az asszonyok szemmel tarthassák a lányaikat.
A Lechner által tervezett épület egyébként Európában elsőnek számított a funkcióját tekintve, így a tervező aligha támaszkodhatott előképekre. A természetben látott, hasonló épülettípusokat vette alapul a megtervezésekor, elmondásai alapján pedig igencsak szívéhez nőtt az újfajta épület:
„Ugyanebben az időben építettem a Városligetbe egy korcsolyacsarnokot, mely abban az időben első volt a maga nemében, s típust alkotott, s mint ilyen, több enciklopédikus munkában meg is jelent. Később ez a pavilon kicsi lett, lebontották, és építettek helyébe egy nagyot. Kár! Én legalább sajnálom, mert a kis pavilont a maga szerény megjelenésében ma is egyik legsikerültebb alkotásomnak tartom, és sok előbbi és utóbbi munkámnál jobban szerettem”
– nyilatkozta 1911-ben a Ház című folyóiratnak.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az épületet csak részlegesen bontották le, az új tervező, Francsek Imre megtartotta Lechner alkotásának a magját. Ma pedig a Francsek által tervezett, a második világháború pusztításai után rekonstruált, neobarokk épületben húzhatjuk lábunkra a korcsolyát.
Az elmúlt években nem csupán az épületet újították fel, hanem a pályát is korszerűsítették, bővítették, mely napjainkban is Európa legnagyobb és legrégibb ma is működő mesterséges, szabadtéri jégfelülete.

Funzine
