Vásári forgataggal és gőzmozdonnyal szállítja a nosztalgiát októberben a Gyermekvasút

Keresve sem találni tökéletesebb őszi programot, mint egy múltidéző kikapcsolódást a Budai-hegység ölelésében. Ha október, akkor irány a Gyermekvasút!

Fotó: Gyermekvasút, Budapest

A II. Vásári Vigadalom október 17-én 10 és 16 óra között szuper színpadi fellépőkkel és igazi hagyományőrző élményekkel várja az család apraja-nagyját. A legkisebbek kreatív kézműves foglalkozásokon alkothatnak, népviseleti ruhába bújva fotózkodhatnak, míg a vasút iránt érdeklődők interaktív terepasztalnál tapasztalhatják meg a vonatozás varázsát.

A hűvösvölgyi tornacsarnokban ezzel egy időben egy vasútmodell-kiállítás is várja a látogatókat. A rendezvényt különleges tánc- és hangszerbemutatók színesítik, a délután folyamán pedig néhány moldvai tánclépést is lesz lehetőség elsajátítani. A Vásári Vigadalom keretében nosztalgiajárműveket – mint a lillafüredi motorkocsi és a C50-es mozdony – is forgalomba állítanak. Emellett a vonatok sűrített menetrend szerint közlekednek: Hűvösvölgy és Szépjuhászné állomás között 20-30 percenként, Hűvösvölgy és Széchenyihegy között 40-50 percenként indulnak a vonatok.

Az élmények persze a Vásári Vigadalommal nem érnek véget októberben: hétvégéről hétvégére is szállítja majd a nosztalgikus hangulatot a népszerű gőzmozdony a Gyermekvasút teljes szakaszán.

A Vásári Vigadalom részletes programját ezen a linken, az októberi menetrendet pedig ide kattintva, a Gyermekvasút weboldalán találjátok.

Októberben már nyitnak a mesebeli fényparkok:

Írta: Vajdai Dominika