Dunát lehetne rekeszteni a Budai Várnegyedben rejtőző történetekkel, melyek a középkortól kezdve egészen a XX. század sűrű történelméig mesélnek Budapest ékszerdobozának múltjáról. Bár több ikonikus fővárosi látnivalóra is lelhetünk a környéken, most egy olyan útvonal bejárására invitálunk benneteket, mely az egykor itt élő emberek hétköznapjaiba enged betekintést.
A kereskedők főutcája
A Tárnok utca a középkorban a boltosok utcájaként volt ismert: egykor egymás után sorakoztak itt a német kereskedők, élelmiszer-eladók, köztük a sokunk által ismert Arany Sas Patika is. A tárnokmesterek – akikhez az utca végső neve köthető – pedig a királyi magtárak, fegyvertárak őrei voltak, majd IV. Béla uralkodása alatt pénzügyigazgatói feladatot láttak el.
A dúsgazdag ékszerkereskedő otthona: Tárnok utca 5.
A barokk és középkori részleteket is rejtő épülethez Edelsheim Gyulai Lipót (Horthy István apósa), Louis Cartier, Hatvany Lajos személye mind erősen köthető. A kezdetek kezdetén Rosina Julianna von Kuschlan bárónő tulajdonában volt, majd többszöri váltást követően a gróf Edelsheim Gyulai család birtokolta az épületet. Tőle vette meg Hatvany Lajos, a Nyugat folyóirat alapító mecénása, a XX. századi irodalom egyik legismertebb támogatója.
Így történhetett az, hogy a francia-barokk épületben több korabeli író is megfordult, köztük például Szabó Dezső is, aki számára ételt és szállást is biztosított a báró. Aztán Hatvany Lajos emigrációra kényszerült, s mikor 1927-ben visszatért, akkor a pár éve, a Jövő című lapban megjelent nemzetgyalázó írásai miatt hatalmas pénzbírságot és börtönbüntetést róttak ki rá.
Így hát ezzel egy időben, 1928-ban úgy döntött, hogy eladja a palotát, ám mire megszületett az adásvételi szerződés, addigra kegyelmet kapott. Ez már nem változtatott a helyzeten, innentől kezdve Almásy Jacqueline grófnő és Louis Cartier francia dúsgazdag ékszerész birtokolta a várnegyed egyik legszebb barokk palotáját.
A műkincsekkel teli épületet 1941-ben vették át bizományba a családtól, s a falain belül rendezték be a Mentesítési Osztályt. Tehát a Tárnok utca 5-ben, a zsidótörvények megkerülésével, 3 éven át tettek nap mint nap azért, hogy 8-10 000 üldözött embert felmentsenek a sárga csillag viselésének és a gettóba költözés kötelezettségétől. Végül Budapest ostromakor a palota súlyosan megsérült, a szovjetek elvitték a műkincseket, így ma már a felújított, azonban a barokk díszítések nélküli változatát láthatjuk csak az épületnek.
A fűszerész szerelmi kalamajkája: Tárnok utca 6.
Közvetlenül az irodalmi élet zsongásával szemben már egy fűszerész család élete elevenedik meg a Tárnok utca 6. szám alatt. Az eredetileg Batthyány József tulajdonában lévő aprócska épület tulajdonjoga először egy gombkötő mesterre szállt, majd ezt követően landolt a híres fűszerkereskedőnél, Privorszky Jánosnál. A Privorszky család a szemközti, Laszlovszky gróf palotájában élt, míg a Tárnok utca 6-ban a Fehér Oroszlánhoz boltot működtették.
Ám a hely aligha a kínálatáról lett híres, ugyanis Privorszky János előszeretettel kereste fel az akkori bordélyházakat, sőt 10 évig kitartott maga mellett egy szeretőt is. A kettejük sztorija pedig ahogy csak lehetett, úgy csúszott félre, mert a leány teherbe esett, a férfi vágyfokozó szer bevételére kényszerítette, aminek hatására a nő nemcsak elvetélt, hanem komoly egészségkárosodást is szenvedett. Ennek hatására a fűszerész megszakította vele a bűnös kapcsolatot.
A botrány akkor robbant ki, amikor Fokt Anna, a volt szerető a nádorhoz fordult segítségért, ám a törvényszék előtti vádemelés végül elmaradt, s a férfi javára döntöttek. Az esetet követően a fűszerárus hamarosan belehalt egy agyvérzésbe, így az üzletet a felesége vitte tovább.
Többszöri tulajdonosváltások alatt volt itt hentes, még egy fűszeres, később borraktár is. Majd a II. világháború a Tárnok utca 6-ot sem kímélte: 1945 telén kivégzett német katonák holttestére találtak rá itt. Végül 1952-ben államosították a mára műemléki védettséget élvező házat.
Az egykori zsidónegyed: Táncsics Mihály utca
Ma nyugodt hangulat, idilli báj öleli körül a Táncsics Mihály utcát, melynek északi része egykor a Budai Várnegyed zsidónegyedének számított, így egészen a XVIII. századig a Zsidó utca nevet viselte a környék. A Budáról hajdanán kitelepített zsidókat a XIV. század közepén költöztették vissza az utcába, és egészen a török hódoltság végéig éltek itt.
A zsidók a török uralom alatt az Oszmán Birodalmat támogatták, így Buda visszafoglalását követően egy részük a hódítókkal tartott keletre, míg aki maradt, azok többségét lemészárolták. Viszont emlékük örökre beivódott a Táncsics Mihály utca szegleteibe: a 26. szám alatti imaház a késő középkori zsidóság zsinagógája volt, a 21-23. számú épület kertje alatt pedig a budai Nagy-zsinagóga romjai bújnak meg.
Egy fogadó kalandos élete: Hess András tér 3.
A Táncsics Mihály, Fortuna utca és a Hess András tér sarkán álló ház egy pillanat alatt magára vonja a tekinteteket, s szótlanul üzen, itt bizony tucatszámra sorakoznak az elmesélésre váró történetek. Talán ez nem is véletlen, hisz az I. kerület legrégebbi épületéről beszélünk, mely 800 éves múltat tudhat maga mögött egész szerencsésen, hisz mondhatni, kisebb karcolásokkal túlélte a törököket, Buda visszafoglalását és még a II. világháborút is.
Jelenlegi arcát az 1700-as években nyerte el, amikor több, a XIII. században felhúzott gótikus épületet vontak egybe, klasszicista stílusát pedig az 1810-es nagyobb átépítésnek köszönheti. Bár ma is van olyan gótikus ablakmaradványa, ami a középkorból származik, mégis leginkább a Vörös Sün Fogadóról ismerhetjük.
Na de, ne rohanjuk ennyire előre, néhány érdekes történetmorzsát a Vörös Sün ideje előtt is elhintettek a háznál. Az 1300-as években Nagy Lajos király pohárnokmestere (tehát a király legbizalmasabb embere), Kont Miklós élt itt, akinek az özvegye egy pálos kolostornak adományozta az épületet. Ennek köszönhetően mondhatjuk el, hogy egy kis ideig itt őrizték Remete Szent Pál testereklyéjét.
Majd 1696-ban nyílt meg a várnegyed akkor egyetlen fogadója, a Vörös Sün Fogadó, ami talán még túl is mutatott rendeltetésén. A kertjében táncesteket tartottak, sőt itt rendezték meg az első budai színházi előadást, illetve szintén e falak adtak otthont az ország első gyermekszínházának, a Verner Színháznak.
A XVIII. század végén a tulajdonos nem korszerűsítette az épületet, inkább bérbe adta, s ide költözött Meyer Johann fogorvosi rendelője is, mely egy idő után túl sok helyet vett el a fogadótól, ami végül 1805-ben megszűnt funkcionálni. Az 1900-as évekről csupán annyit tudhatunk, hogy kabaré, valamint bordélyház is működött itt, majd 1959-ben és a rendszerváltás után is felújították.
A Napkelet-estek otthona: Táncsics Mihály utca 21-23.
A Táncsics Mihály utca 21., 23. és 25. számú épületei az idő során úgy változtak, mint egy nap alatt a szélirány, álltak külön, összevonva, többször átépítették, de egy biztos, a II. világháború utáni helyreállítások során a 25-ös épületet leválasztották, a 21-23. számúak pedig visszanyerték egységes, barokk homlokzatukat. Bár élt itt többek között német postamester, császári jegyző, ezredes, majd Grassalkovich Antal tanácsadója (Horányi Gábor), császári és királyi kamarás (Almásy Antal) is, ma inkább Zichy-palotaként ismerjük az épületkomplexumot.
A sokat látott ház (a 21., 23. és 25. számú épülettel együtt) 1868-ban került Zichy Jenő politikus, Ázsia-kutató birtokába. Így történt, hogy az épületen még Ybl Miklós is dolgozott, kisebb átalakítások erejéig, majd a tulajdonos halálát követően fia, Zichy Rafael és a gróf felesége, Pallavicini Eduardina lakott az épületben. Talán az egyik legbizarrabb, várbéli szerelmi történet is az övék, ugyanis a férj beleszeretett egy másik asszonyba, ami miatt válni szeretett volna.
Zichyné ebbe nem nyugodott bele, ezért férje pert indított ellene, és megvádolta azzal, hogy leszbikus kapcsolatot folytat Tormay Cécile írónővel. Végül azonban hamis tanúzás vádjával Zichy Rafaelt ítélték börtönre. A Zichy család 1945-ig élt itt, ám a mai napig emlékeztet rájuk a neobarokk lépcsőházban látható címeres kandallópárkány, a falak pedig naphosszat tudnának mesélni az itt tartott 1920-as Napkelet-estekről, melyekre egyszer Thomas Mann német író is ellátogatott.
A latin negyedből az országgyűlésig: Országház utca
Az 1400-as években a Vár főutcájának számító területre a magyar Anjouk és Luxemburgi Zsigmond francia, s itáliai papokat, lovagokat, kézműveseket telepítettek be. Így vált a mai Országház utca egy része Buda latin negyedévé. Az évek során egymást váltották az elnevezések, például volt Olasz, Fürdő (Hamam dzsámi és a várnegyed egyetlen közfürdője miatt), majd Sütő utca is. Az Országház név pedig onnan ragadt rá, hogy a XVIII. és a XIX. század fordulóján az országgyűlés háromszor ülésezett a 28. számú épületben.
A pékmester háza: Országház utca 17.
A mai barokk homlokzatú ház már a kezdetekkor igencsak meghatározó pontként szerepelt az utca történetében, ugyanis egyik tulajdonosa Spiegel Bernát pékmester miatt nevezték el az utca egy részét Sütőnek. Bernát középkori alapokra húzta fel az épületét az 1700-as évek végén, majd közkedvelt pékműhelyt alakított ki, ahol árusítóhelynek, valamint egy kemencés sütödének is helyet biztosított.
Az 1686-os ostrom után Spiegel a két épület egyesítésével hozta létre pékműhelyét, és így alakította ki az épület alapvető formáját. A vér nem válik vízzé alapon a vendéglátóhellyé avanzsált épületben Spiegel után még a XIX. század második feléig sütöde működött, majd az 1990-es évek elejéig a Régi Országház Vendéglő fogadta az éhes szájakat, ma pedig a Maison Bistro & Hotelvárja a vendégeket.
Ahol még Liszt Ferenc is járt: Országház utca 5.
A legtöbb várbeli házhoz hasonlóan díszes társaság élt az Országház utca 5-ben is. A XIX. század végén Zichy Géza gróf, félkarú zongoraművész, Liszt tanítványa hajtotta álomra fejét esténtként itt. S mivel közeli ismertséget ápolt Liszt Ferenccel, a hivatali ügyeiben is felajánlotta a segítségét, így még Liszt Ferenc is jó néhányszor járt Zichyék otthonában.
Majd a századfordulón Kramer Paulina festő, illetve a Vaszary család szintén itt élt. A Vaszary család egy igencsak sokszínű família volt, Vaszary Gábort hírlapíróként ismerhették a korabeliek, Piri lánya színésznő, János fia író és színigazgató – állítólag Budapest leggyorsabb színműírója volt –, míg Gábor fia szintén újságíró, író volt.
Magáról az épületről pedig tudhatjuk, hogy középkori alapokon nyugszik, copf stílusú lakóház, melynek helyén két lakóház állt. A telkeket 1728-ban egyesítették, amikor egy patkolókovács és felesége kezében volt a hely. Majd az évek során többek között gróf Batthyány Károly magyar főúr, gróf Széchenyi Adolf, illetve 1926-tól Piret-Bihain Gyuláné bárónő is birtokolta.
A bárónő egyébként a Dísz tér 18. szám alatti Izabella Háziipari Egyletet vezette, ezzel számos nőnek munkát adva a háború utáni nehéz időkben. A múltjából pedig aligha lehet kihagyni az alatta húzódó barlangrendszer említését, melyről 1931-ben úgy írtak, hogy még egy 3-5 méter mély tó is elterült a mélyében.
Az arisztokrácia krémje élt itt: Úri utca
Bár egy időben Buda aligha volt népszerű városrész az arisztokrácia körében – szívesebben voltak közel a tűzhöz –, az Úri utcát egészen biztosan sikerült a szívükbe zárniuk. A királyi udvar várba költözése után kezdett el beszivárogni a környékre a nemesség, majd a jelenlétük a II. világháború környékén érte el a csúcspontját. Időközben pedig sorra építették a palotáikat az Úri utcában: a Széchenyi családnak öt volt itt, de a Zichy-, majd Sigray-rezidencia, illetve Eötvös József szülőháza is itt állt.
A sor pedig nem ér véget, Zwack János likőrgyáros szintén az utcában vásárolt házat, Sztáray Irma, Sisi utolsó társalkodónője az itteni Sztáray-házban élt a visszavonulása után, sőt Habsburg Frigyes főhercegék is az utcában béreltek házat Széchenyiéktől. Az úri osztály számára a mai Jamie’s Italian helyén álló, “A fehér galambhoz” étterem szolgáltatta a gasztronómiai élményeket. És végül a neves társaság a kommunizmussal együtt tűnt el az utcából, ezzel egy időben pedig hétköznapi családok költöztek be a grófok helyére.
Erkel Ferenc és családjának otthona: Úri utca 24.
Mint oly sok épület a várnegyedben, az Úri utca 24. is őriz középkori emlékeket. Eredete a XIV. századra nyúlik vissza, ennek az időszaknak a lenyomatait pedig még ma is láthatjuk a bejárati előcsarnok gótikus ülőfülkesorában, illetve a falakban lévő középkori kőfaragójelekben.
Legkorábbi tulajdonosai között budai városi tanácstagokat, gazdag kereskedőket ismerhetünk. Majd a török uralmat követően kőművesmester, belső tanácsos, illetve még Buda polgármestere is birtokolta az épületet, melyet 1700 körül barokk stílusban építettek át. Majd 1851-től a második emeleten, a sétányra néző ablakok mögött még Erkel Ferenc is élt feleségével és gyermekeivel együtt.
Zsidókat mentő ház: Úri utca 15.
Hogyan fonódhat össze egy budai ház története az angol irodalommal, a holokauszttal és a kilencvenes évek eleji úri murival? Kezdjük az elején. Az Úri utca 15-öt Berg Tibor, alezredes vásárolta meg 1927-ben, majd itt is élt feleségével, Nákó Bertával. Ez idő alatt adódott, hogy Patrick Leigh Fermor (brit író) az 1930-as években átgyalogolta Európát. Az erről írt memoárjában pedig kiderül, hogy a Budai Várnegyedben egy kedves házaspárnál, Tibornál és Bertánál szállt meg.
A következő történetszál szereplője már Berta nővéréjé, Nákó Erzsébeté, aki 1919-ben a zsidó Ádám Lajoshoz, a kor legnagyobb tudású magyar sebészéhez ment feleségül. Nákó Erzsébet a zsidómentő Raoul Wallenberg titkáraként dolgozott, így nem véletlen, hogy Wallenberg az Úri utca 15-ben helyezte el az irodáját, s svéd védettség alá vette a házat.
Ennek köszönhetően fogadhatták be az üldözötteket – itt bújtatták például Szent-Györgyi Albertet is –, valamint az épület sziklapincéjében rejtették el Wallenberg iratait és a svéd állam embermentő akcióira szánt összegeket.
Kizárásos alapon az úri muri pedig a Berg család legszínesebb egyéniségéhez, Welsburg Lona grófnőhöz, oldenburgi hercegnőhöz köthető. Lona nővérén keresztül került a várba, ugyanis testvére Berg báró második felesége volt. A II. világháborút követően megjárva Tökölt, Ausztriát és Amerikát, tért vissza az akkor már tanácsi tulajdonban lévő – hisz Bergéket a kommunisták kitelepítették az 50-es évek elején – épületbe.
Majd adódott egyszer, a kilencvenes évek elején, hogy az alig 35 négyzetméteres szobájába a magyar nemesség krémjét meghívta. Közel negyvenen gyűltek össze, köztük Hans Heinrich Thyssen-Bornemisza báró (jelentős műgyűjtő), a Pallavicini házaspár, a grófi származású Bolza Marietta festő, az amerikai kulturális attasé, a svájci katonai attasé, illetve angol, német és spanyol diplomaták.
Az est költségeit Lona unokahúga, a Győri Nemzeti Színház díszlet-, látvány- és jelmeztervezője, Gloria von Berg, azaz Berg Gloria bárónő állta, az 1990-es Kurír beszámolója szerint. A rendszerváltást követően pedig Gloria, Berg Tibor lánya volt az, aki visszavásárolta az épületet az államtól.
Funzine
