Sokunk kedvenc mesehősének szerzője, Alan Alexander Milne 1882. január 18-án látott napvilágot, így nem véletlen, hogy ekkor ünnepeljük Micimackót napját is. Az 1926-ban megjelent, majd világsikert aratott meseregényt mi Karinthy Frigyes fordításában olvashatjuk már 1935 óta, de az évek során a világ szinte összes nyelvére lefordították a történetet. Micimackó világnapján pedig mi mást hozhattunk volna el nektek, mint a főváros legédesebb mennyországait?

Winnie the Pooh valóban létezett?
A 144 éve született, skót származású Milnét bár mindannyian a világhírű Micimackóról ismerjük, az író nem csupán a Százholdas Pagony történetét vetette papírra. Irodalmi pályáját a Punch szatírikus hetilapnál kezdte, majd az I. világháborús, francia fronton szerzett élményeit a Peace With Honour művében örökítette meg.
Az áttörést azonban az Amikor még kicsik voltunk és a Hatévesek lettünk című verseskötete hozta el, ám a világsiker útjára 1926-ban lépett, az első Micimackó könyv megjelenésével.

Lényéből eredően a vidámság és az öröm írójaként is aposztrofált Milne karaktereit kisfia játékállatairól mintázta, míg Róbert Gidát magáról a fiáról, Christopher Robinról. A mindannyiunk szívét meghódító Winnie the Pooh-t pedig egy igazi medve ihlette, kinek kedvenc eledele hírében inkább a sűrített tej állt, mintsem a méz.
A kanadai medvebocsot egy katona fogadta örökbe, ám amikor a kötelesség elszólította, Winnie-t, a medvét egy londoni állatkertnek adományozta. A barátságos, szelíd állatot Milne kisfia is lelkesen látogatta, majd a saját mackóját – melyet első születésnapjára kapott – róla nevezte el. Sőt, a név Pooh része sem a semmiből jött, hisz így hívták azt a hattyút, amivel Christopher és édesapja az egyik nyaralásuk során találkozott.
A mesekönyvek lapjai között életre kelt Winnie the Pooh mára szinte az összes létező nyelven szól hozzánk, Hollywoodban, a hírességek sétányán csillaga van, Budapesten pedig utcát neveztek el róla, de még Kolodko Mihály is megemlékezett róla egy apró miniszobor formájában.
De vajon hol érezné jól magát a fővárosban Micimackó?
Iran Cukrászda
Bár azt nem tudhatjuk, hogy Micimackó ízlése mennyire volt multikulturális, bízunk azért benne, hogy az Iran Cukrászda elnyerte volna a tetszését. Egy biztos: itt aligha hiányolta volna a mézet. Raheban Freedon lassan 10 éve, hogy megnyitotta cukrászdáját előbb a Nagy Diófa utcában, most pedig a Wesselényiben tesz mindenkit baklavafüggővé. Sok csodálkoznivaló ezen nincs, hisz Raheban már 8 évesen beállt apukája mellé, ellesni a cukrászmesterség csínját-bínját, aminek gyümölcsét ma már mi is élvezhetjük. Ember legyen a talpán, aki az alapvetően pisztáciás, mézes, sáfrányos baklavák között választani tud, a feladatot pedig tovább nehezíti, hogy a különleges sütemények sora nem áll meg a baklavák hadánál.
1077 Budapest, Wesselényi utca 34. | Facebook

Major Cukrászda
2013-ban a Major Cukrászda egy mézes csodával, a Milotai mézes dió tortával irányította magára az ország figyelmét, ugyanis a süteménnyel elnyerték Az ország tortája címet. A díjnyertes alkotást azóta is szívvel, lélekkel készítik, akárcsak a többi édes és sós süteményt, immáron 18 éve. Hiszen egy hosszan dédelgetett álom vált valóra 2008-ban, amikor Bernadett és Zsuzsa megnyitotta a cukrászdát, ahol azóta is a kreativitás és a minőség vezérfonalát követve munkálkodnak a műhelyükben, hogy a betérő vendégek ízlelőbimbói az első falat után táncra perdüljenek.
1122 Budapest, Maros utca 14. | Weboldal | Facebook

Nándori Cukrászda
Több mint 60 éve várja édesszájú vendégeit a Ráday utca legendás családi vállalkozása, amely 1962-ben, Varga Cukrászdaként indult útjára. Jelenlegi nevére 1988-ban keresztelték át, amikor Nándori László végleg átvette a hely vezetését. A hosszú évek során a cukrászda minősége és jó hírneve egy cseppet sem csorbult, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy többször is elnyerték a Magyarország Cukormentes Tortája címet. Napi ajánlatukban cirka 100 sütemény szerepel, melyek között a klasszikus édes és sós sütemények jelentik a cukrászda fő erősségét, de a korral haladva újhullámos csodákra is lelhetünk itt. A színes palettán pedig ott szerepel a mézes krémes és a Legényfogó torta is, melyek mézédes süteménylapokkal csábítanak el minden mézrajongót.
1092 Budapest, Ráday utca 53. | Weboldal | Facebook

Málna The Pastry Shop
Bár tudjuk, hogy Micimackó elválaszthatatlan a mézes csuprától, mégis hiszünk benne, ha egy újhullámos, édes vonatra ültetjük fel, akkor is boldogan fogja majszolni a süteményeket. Ez a vonat pedig nem máshova, mint egy olyan desszertmennyországba vezet, ahol a modern, francia vonalat képviselő desszertek, valamint a magyar klasszikusok újragondolt változatai hívnak mindenkit egy kulináris utazásra. Ennélfogva a kézzel készített, akár már művészi értéket is képviselő sütemények sorában a Rákóczi túrós, a Somlói, valamint a Beriolette sajttorta is megfér egymás mellett. A kérdés csupán az, hogy tudunk-e majd választani?
1052 Budapest, Hercegprímás utca 17. | Weboldal | Facebook

PupiCake
Igazi, apró ékszerdobozként bújik meg a Bartók Béla út forgatagában a PupiCake, ahol az édes ízeknek még a képzelet sem szab határt. A félig látványműhelyként működő üzletben frissen készül minden sütemény, keksz, pite és torta, melyek között vegán és mentes opciókra is lecsaphatunk. A kínálat pedig folyamatosan változik, így hát aligha lehet megunni a szívvel és lélekkel alkotott, mennyeien édes falatokat.
1114 Budapest, Bartók Béla út 25. | Weboldal | Facebook

+1 Honey Budapest
A bruncholás mézédes élményére invitál az illusztris városrészben található Honey Budapest, ahol a frissen készült reggeli és bisztrófogásokkal, saját signature koktélokkal, valamint kellemes hangulatával még a legrosszabb koránkelők arcára is mosolyt varázsolnak. Az étlapjukról természetesen nem hiányoznak az ikonikus reggelik, ám olyan különlegességeket is köszönthetünk közöttük, mint például a reggeli burritó, vagy az Eggs Florentine. Az édes élményekért többek között az amerikai palacsinta, a dupla csokis brownie és a french toast felel. Az élményt pedig a szendvicsekhez és péksüteményekhez választható mézkülönlegességek – málnás, csokis-mogyorós, barackpálinkás, szarvasgombás – fokozzák tovább. Vajon ettől Micimackó is rögtön lehidalna?
1051 Budapest, Sas utca 4. | Weboldal | Facebook

Fedezzétek fel Gombóc Artúr Budapestjét is:
FunzineKiemelt kép: pixahiva.com & Unsplash