Romantikus őszi séta vár a vizek városának lenyűgöző angolkertjében

A Budapesttől tömegközlekedéssel is könnyen elérhető vizek városa látnivalók számtalanját kínálja. Ezúttal az Esterházy család nevéhez fűződő tatai angolkert felfedezésére buzdítunk benneteket: a Griffes-kapun belépve hagyjatok magatok mögött mindent és merüljetek el az őszbe öltözött kert semmihez sem fogható hangulatában.

Tata, angolpark, kert, kirándulás, természet
Fotó: Egy jó kép az utazásról

Az ország egyik legrégebbi angolkertjének megcsodálásáért a fővárosból nem kell sokat utazunk. A tömegközlekedéssel is könnyen elérhető Tata tóvárosi városrészében található angolkertet a 18. században alakították ki az akkor még a Esterházy család birtokában álló területen. A kert nem véletlenül vonzza kirándulók és kikapcsolódni vágyók sokaságát, hiszen természeti és épített öröksége is emlékezetes élményt kínál az ide látogatóknak.

A kert a Cseke-tó partján fut végig, a természeti látnivalók és épített örökség mellett tehát vízközeli élményeket is kínál. Ősszel ráadásul nem kevés időt lehet eltölteni az ezernyi színben tündöklő lombkoronák megcsodálásával. Érdekesség, hogy a tó vízutánpótlásában az angolkertben eredő források például jelentős szerepet játszanak.

Tata, angolpark, kert, kirándulás, természet
Fotó: Egy jó kép az utazásról

A vízparttól eltávolodva, az angolkert közepén kapott helyet az Esterházy család Nyári Lakja, mely 1786-ra nyerte el végleges formáját Gött Antal felügyelete mellett, befejezését ugyanis a tervező, Grossmann József építészmester sajnos már nem élhette meg.

Az épületbe lépve, a földszinten egy szabadon látogatható enteriőrkiállítást tekinthetünk meg, mely bemutatja a korabeli helységek jellemző stílusát és berendezési tárgyait, köztük a Fischer család Herenden felvirágoztatott porcelánjaival. A földszinten található tárlat azonban csak a kezdet, az emeleten az angolkertet bemutató interaktív kiállítás várja a látogatókat, telis-tele érdekes információkkal.

Tata, angolpark, kert, kirándulás, természet
Fotó: Egy jó kép az utazásról

A Nyári Lak közvetlen szomszédságában találjuk az egykor nyári konyhaként üzemelő Cellarius Kincsesházat, mely ma a környékbeli mesteremberek által készített dísztárgyakat és helyi termelők termékeit sorakoztatja fel. Egy rövid időre érdemes megpihenni itt és inni egy finom kávét vagy megkóstolni a Neszmélyi Borvidék legjobb borait és a kézművesek szörpjeit, lekvárjait.

Tata, angolpark, kert, kirándulás, természet
Fotó: Egy jó kép az utazásról

A romantikus angolkertek egyik jellegzetessége, hogy előszeretettel használtak olyan műromokat, vagyis ruinákat, melyek a mulandóságot és az idő végtelenségét hivatottak jelképezni, de a kert területén találunk ezeken kívül grottákat, vagyis műbarlangokat is.

Tata, angolpark, kert, kirándulás, természet
Fotó: Egy jó kép az utazásról

Sétánkat folytatva felfedezhetjük a Közel-Kelet világát megelevenítő török mecsetet, mely ugyan nem a török időkben épült, mégis egyfajta emléklenyomata a történelemnek, a török megszállásnak. A nyolcszögletű mecset gótikus stílusával, vakolatlan, durva felületű építőköveivel, egyszerű külsejével is a kert egyik ékes dísze.

Tata, angolpark, kert, kirándulás, természet
Fotó: Egy jó kép az utazásról

A parkhoz tartozó Malomkertben megcsodálhatjuk továbbá a 18. században épült Jenő-malomban helyreállított, eredeti malomszerkezetet, megismerhetjük a malomipar történetét és a vízimalmok működését, valamint a molnárok munkájukhoz használt eszközeit.

A Malomtörténeti Élményparkban különböző malomszerkezetek megismerésére is lehetőségünk nyílik, sőt mi több, még akár próbára is tehetjük ügyességünket és erőnket egyaránt.

Tatai angolkert
2890 Tata, Sport utca 23.
Weboldal | Facebook

Mutatunk még egynapos úti célokat Budapest közelében: