Ha mennyei ételek, nagyszerű fogások mellett ünnepelnétek méltóképp a karácsonyt és a szilvesztert, vessetek egy pillantást a főváros kitűnő éttermeinek év végi kínálatára!
ARAZ
Az idei ünnepi időszak sem telhet el a Budapest szívében található ARAZ Étterem varázslatos fogásai nélkül. Szentestén ugyanis ötfogásos menüvel költözik a meghittség és a szeretet az ARAZ falai közé. A karácsonyi hangulattal átszőtt vacsora menüjéből ezúttal sem hiányoznak a hagyományokat idéző mennyei fogások, mint a füstölt lazac, a szürke harcsa vagy a szigetközi halászlé és az isteni borok. A vacsorát követően az étterem december 26-án a bruncholni vágyók előtt tárja szélesre ajtajait, akik karácsonyi brunch keretében, hagyományos fogásokkal és korlátlan fogyasztással tehetik emlékezetessé az ünnepet. Szilveszterkor pedig pezsgős gálavacsorával várják a vendégeket.
1074 Budapest, Dohány utca 42-44. | Weboldal
DNB Budapest
Ha létezik hely Budapesten, ami varázslatossá teszi az ünnepi időszakot, akkor az a DNB Budapest. December 1-től 22-ig adventi brunch-csal várják a mennyei ételek mellett feltöltődni vágyókat, 24-én pedig ínycsiklandó karácsonyi büfévacsorán sorakoznak fel a szegedi halászlék és az egészben sült pulykák. A brunch-ról karácsonykor sem kell lemondanotok, 25-én és 26-án többek között mézeskalácsos créme brülée-vel kényeztethetitek magatokat, szilveszterkor pedig méltó koccintással köszönthetitek az újévet. Ha mindezt az otthonotok kényelmében élveznétek, a legfinomabb fogásokat idén is kérhetitek házhozszállítással.
1052 Budapest, Duna-korzó | Weboldal
KIOSK Budapest
A klasszikusokat és vagány bisztrófogásokat egyszerre felvonultató KIOSK Budapest a belváros egyik megkerülhetetlen pontja. Így van ez az ünnepi készülődés alkalmával is, az étterem ugyanis szemet- és ízlelőbimbókat egyaránt gyönyörködtető elviteles ételekkel és dobozba zárt karácsonyi finomságokkal nyűgözi le a vendégeket. Otthonunk kényelmében egyaránt élvezhetjük így a klasszikus halászlé, az egészben sült kacsa és bébipulyka, valamint a töltött káposzta élményét, utóbbi készül klasszikus és vegán verzióban egyaránt. Kínálatukban emellett minden földi jóval megpakolt boxok és karácsonyi csemegék csalnak mosolyt az ínyencek arcára.
1056 Budapest, Március 15. tér 4. | Weboldal
Halászbástya Étterem
A Halászbástya Étterem idén is különleges ünnepi pillanatoknak lesz otthona a Budai Vár szívében.
Az ikonikus kilátás, a lenyűgöző környezet, az elegáns atmoszféra és Szabó Barna séf gondosan összeállított ünnepi menüsora garantálja, hogy a karácsony és a szilveszter igazán emlékezetesen teljen. Karácsonykor az ünnepi varázslatot akár otthon is átélhetitek a Halászbástya Étterem elviteles menüjének köszönhetően. Szilveszterkor pedig romantikus hangulat, kifinomult fogások, pezsgős koccintás és szalonzene gondoskodik arról, hogy az év utolsó estéje minden tekintetben felejthetetlen legyen.
1014 Budapest, Halászbástya – Északi Híradástorony | Weboldal
Jardinette Kertvendéglő
Ugyan a névből adódóan egy kifejezetten nyári gasztronómiai úti célnak tűnhet, a Jardinette az ünnepi időszakban különösen varázslatos hangulattal vár. Színes kínálatukban a házias ízektől kezdve a különleges süteményekig mindent megtaláltok, valamint válogatott hazai és külföldi borok közül is szemezgethettek. Ünnepi programokból sem lesz hiány: december 4-én egy élőzenével fűszerezett vacsorán vehettek részt, ahol a Budapest Bárból ismert Behumi Dóri és Ökrös Károly zenélnek. December 31-én kerül sor a Swing & Pop Szilveszter estre, ahol zene, tánc, hatfogásos vacsora és tombola vár!
1112 Budapest, Németvölgyi út 136. | Weboldal