Pezsgő piaccal és közösségi térrel várja a látogatókat a Dunakanyar ékszerdoboza

Esztergom belvárosától mindössze egy karnyújtásnyira, a város szívében tavaly nyílt piac nem csupán árusok és portékák számtalanjával várja a látogatókat, de programokkal és egy modern közösségi tér élményével is.

Fotó: Esztergomi Piac

A 2023-as év kivételesnek számított Esztergom életében, hiszen mind a város, mind az itt élők, sőt még maga a régió is egy hangulatos piaccal, továbbá egy színvonalas találkozási ponttal és közösségi térrel gazdagodott.

Termelői piac és pezsgő közösségi tér

A városban és környékén élők régóta dédelgetett álma vált valóra a minden apró részletében újjászületett Esztergomi Piaccal, mely a termelői finomságokon túl kézműveseknek és üzleteknek is otthonául szolgál.

A város szívében kerékpárral, tömegközlekedéssel és autóval is könnyen megközelíthető piac rövid idő alatt a város pezsgő közösségi pontjává vált, ahol keddtől szombatig, a tematikus napok alkalmával pedig vasárnaponként is bármely nap szívesen tesz látogatást az ember.

Fotó: Esztergomi Piac

A belváros, a Széchenyi tér és a Kis-Duna sétány közelségének hála a sétálóutcáról nyíló piac nemcsak bevásárlás alkalmával tökéletes választás, hanem ha a város felfedezése előtt vagy után finom falatokkal, élményekkel vagy épp néhány kedves szóval töltődnénk fel.

Piac, tele minden földi jóval

A hétköznapokon és hétvégéken egyaránt nyitva tartó piac szerdán, pénteken és szombaton kínálja a legnagyobbrészt a környékről, helyi termelőktől érkező kiváló portékákat, illetve szezonális finomságokat.

Ezeken a napokon a piactér fedett asztalai bőséges kínálattal telnek meg: szombatonként közel 60 árus termékeiből, köztük kézműves produktumokból is válogathatnak a közelről, a környékről és a távolról érkezők egyaránt.

A kínálatban éppúgy megtalálhatók a füstölt húsok, ropogós péktermékek, sajtok és tejtermékek, friss zöldségek-gyümölcsök, mézek és savanyúságok, mint a színpompás virágok.

Szinte lehetetlen üres kézzel, üres kosarakkal vagy épp a frissen készült lángosnak köszönhetően üres hassal magunk mögött hagyni a piacot.

blank
Fotó: Esztergomi Piac

A piacnapokon kívül természetesen kedden és csütörtökön is legalább annyira érdemes látogatást tenni a piacon, ahol 18 üzlet várja széles választékkal és szolgáltatásokkal a vásárlókat.

Élményekkel teli piacozás

A város legújabb találkozópontja a bevásárláson és a gasztronómiai élményeken túl vasárnapok alkalmával, heti és havi rendszerességgel tematikus eseményekkel, gyerekprogramokkal, börzékkel, régiségpiaccal és workshopokkal örvendezteti meg az érdeklődőket.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy a piac szombatonként ingyenes, míg hétköznapokon 1 óra ingyenes parkolással várja az autóval érkezőket.