5 új reggelizőhely és pékség Budapesten, ahol könnyebben indul a nap

Itt az új év, ilyenkor pedig érdemes sorra venni a nemrégiben nyílt gasztrohelyeket – ezúttal a reggelizőhelyeket és pékségeket -, ahol megalapozhatjuk az évkezdés hangulatát. Próbáljátok ki az összeset!

Dobay Horváth-kert-Cukrászda és Pékség

A VakVarjú étteremcsaládhoz tartozó Dobay Cukrászda I. kerületben nyílt üzletében utánozhatatlan enteriőrrel várják a fáradt reggeleken betérő vendégeket, isteni süteményeikkel pedig biztosan mosolyt csalnak majd az arcotokra. Csak győzzetek választani a pohárkrémek, frissen sütött pogácsák, kovászos kenyerek, gazdagon megpakolt szendvicsek, olasz kávé és latte különlegességek választékából!

1016 Budapest, Krisztina krt. 38. | Facebook

Fotó: Dobay Horváth-kert-Cukrászda és Pékség Facebook

VAJ SAS

Alig öt napja nyitotta meg kapuit (egyelőre csak tesztüzemben) a VAJ harmadik egysége. A VAJ Sasban a kezdetekben kávézó koncepcióval, a már jól ismert specialty kávék, péksütemények és szendvicsek zseniális választékával. Ha ránk hallgattok, érdemes visszatérni a tesztüzem lejárta után is, hiszen tavasszal egy igazi reggelizőhellyé varázsolják majd ezt az egységet, addig pedig a jól ismert finomságokkal várnak benneteket.

1051 Budapest, József Attila utca 18. | Facebook

Fotók: VAJ Facebook

Relative Pozsonyi

A Pozsonyi út legújabb ékköve a Relative Pozsonyi, ahol első kézből ismerhetitek meg az az EggDropot, azaz a koreai pirított brioche szendvicset. A két kézműves brioche szeletre sajtkrémet, majd közé puha omlettet tesznek, amelyhez opcionálisan kérhettek olvasztott cheddar sajtot, avokádót, lazacot, prosciuttot, zöldségeket, amit végül egy titkos vegán mayo szósszal bolondítanak meg. Szuper választás bármely napszakban!

1137 Budapest, Pozsonyi út 16. | Facebook | Weboldal

blank
Fotó: Relative Pozsonyi Facebook

Stranger Café

Rövid idő alatt Újlipótváros legújabb nappalijává avanzsált a Stranger Café, hiszen náluk igazán otthonos hangulatban élvezhetitek egymás társaságát egy csésze finom kávé mellett. Itt mindenkire gondoltak, ezért az ételérzékenyek és a hagyományos alapanyagok kedvelői egyaránt szuper dolgokat ehetnek és ihatnak. Csak dőljetek hátra és kapcsolódjatok ki néhány órára!

1137 Budapest, Katona József utca 9-11. | Facebook

blank
Fotó: Stranger Café Facebook

Pogi van! Pékség és Kávézó

Amennyiben szeretitek az olyan örök klasszikus péksüteményeket, mint a bukta, sós- és sajtos perec, kakaós csiga, nem utolsó sorban pedig a pogácsa, akkor a Pogi van! Pékség és Kávézó frissen készült választékában biztosan nem fogtok csalódni. Kérjétek őket egy finom forró kávéval vagy forró csokival, csak hogy teljes legyen ez a napindító élmény.

1036 Budapest, Lajos utca 47/B | Facebook

blank
Fotó: Pogi van Pékség és Kávézó Facebook

A bundáskenyér-kedvelőknek az alábbi reggelizőhelyeket ajánljuk:

(Nyitókép: Relative Pozsonyi Facebook)