9 kihagyhatatlan, ünnepre hangoló program decemberben hazánk legszebb helyszínein

Ezernyi adventi program tölti meg élettel a vidéki települések bájos köztereit idén decemberben. Forralt bor vagy forró csoki a kézbe, és barangoljátok be a csillagfényes utcákat, ahol felejthetetlen élményekre, sőt, akár még kézműves ajándékokra is bukkanhattok.

Adventi Kastélynapok, Gödöllő (2023. december 16-17.)

December 16-án és 17-én karácsonyi időutazásra invitálja a látogatókat az ünnepi díszben tündöklő Gödöllői Királyi Kastély. A kétnapos programsorozat alkalmával megidézik az 1870-es éveket, amikor a királyi család előszeretettel időzött a palota falain belül, meghitten, a karácsonyt ünnepelve. A hétvége során számos állandó programon részt vehettek, a kézműves foglalkozásoktól kezdve, a Schönbrunn kincsei című időszaki kiállításig, és természetesen a karácsonyi vásár, a forralt bor és a sült gesztenye sem maradhat el. A változatos kísérőprogramok között pedig válogathattok gyermekelőadások, nívós koncertek és élő történelmi tárlatvezetés között.

2100 Gödöllő, Grassalkovich-kastély | Weboldal

Fotó: Gödöllői Királyi Kastély – Royal Palace of Godollo Facebook

Debreceni Advent (2024. január 7-ig)

Megannyi ünnepi attrakció és varázslatos karácsonyi programok visznek életet Debrecen köztereibe az adventi időszakban. Közel 100 kereskedő és vendéglátó standjai között bámészkodhatunk az ünnepi díszbe öltözött utcákon, ahol ellenállhatatlan téli csemegéket, kézműves kincseket és lélekmelengető, fűszeres, forró italokat találunk. Érdemes lesz felfedezni a Debreceni Advent különleges látnivalóit, melyek között korcsolyapálya, barokk körhinta, fénygömb, jégfa, hütte és karácsonyi kisvasút is várja a látogatókat a fergeteges koncertek, vezetett séták, táncelőadások és gyermekprogramok mellett.

Weboldal >>

Fotó: Főnix Rendezvényszervező Kft.

Eger Advent (2023. december 24-ig)

November 25. és december 24. között ünnepi fényekbe borul Eger gyönyörű történelmi központja, a Dobó tér. A legkisebbek legnagyobb örömére sokszínű gyermekkoncertek gazdagítják a programkínálatot, és természetesen meglátogatja a Mikulás is az egri gyerekeket. Sztárfellépők sora fordul majd meg az adventi hétvégéken a Dobó téren, ahol többek között Zséda, Falusi Mariann és Rakonczai Imre is zenélni fog. A remek programok mellett lenyűgöző fényinstallációk, vásári forgatag, téli finomságok és ezernyi kézműves portéka varázsol mindenki szívébe karácsonyt.

Weboldal >>

blank

Karácsonyi vásárok Budapesten és környékén:

Szegedi Karácsonyi Hetek (2023. december 24-ig)

Megéri majd dél felé venni az irányt december 1-24. között, hiszen mesébe illő karácsonyi hangulat vár benneteket Szeged minden évszakban csodálatos belvárosában. Az adventi események központi helyszíne ezúttal is a híres Dóm tér lesz, ahol izgalmas újdonságokkal készülnek a szervezők: egy gömb és egy szív alakú világító szelfipont fogja elkápráztatni a látogatókat. Ahogy azt már megszokhattátok, zenés programok sokasága, ünnepi finomságok, látványos tűzzsonglőr- és jégszobrász show, valamint bámulatos karácsonyi díszkivilágítás okoz hamisítatlan karácsonyi pillanatokat az egész család számára.

Facebook >>

blank

Adventi Kézműves és Mesevásár, Pécs (2023. december 1-24.)

Változatos zenei és gyerekprogramokkal, gasztroudvarral, kézműves vásárral és fényfestéssel várnak benneteket a XII. Adventi Kézműves- és Mesevásáron, december 1. és 24. között a pécsi Széchenyi téren. A program különlegessége, hogy karácsonyi témában készült gyerekrajzokat vetítenek a dzsámi falára, így megteremtve egy utánozhatatlan családias hangulatot. Az izgalmas kültéri programok (koncertek, meseolvasás, előadások) mellett az adventi időszakban hétvégenként karácsonyi hangversenyekkel kedveskednek a látogatóknak a székesegyházban és Pécs katolikus templomaiban.

Weboldal >>

blank
Fotó: Advent Pécs Facebook

Öt Templom Advent, Győr (2023. december 26-ig)

December 1. és 26. között Győr városának több helyszínén is adventi koncertekkel várják az érdeklődőket, az ünnepi várakozás jegyében. Az Öt Templom Advent valójában öt gyülekezet, öt közösség és minden érdeklődő közös eseménye, az idei rendezvény pedig az advent és a hanuka ünnepi programjait hozza el a látogatóknak, megismertetve az egyházi ünnepek rendjét, szokásait, hagyományait. Színház, bábjáték, koncert – a részletes programról érdeklődjetek érkezés előtt!

Facebook >>

blank
Fotó: ÖT TEMPLOM FESZTIVÁL Facebook

Esztergomi Adventi Vásár (2023. december 24-ig)

December 1-jén nyitja meg kapuit az Esztergomi Adventi Vásár, amely idén először új helyszínnel, a Simor János sétálóutcával bővül, így valódi adventi városi körséta fogad majd benneteket a történelmi belvárosban. A látványos kültéri installációk és a teljes várost körbeölelő fényfüzérek mellett újdonságként várnak majd a karácsonyi zenélő fák, melyeknél a legnépszerűbb karácsonyi dalokat hallgathatjátok meg. Hatalmas műjégpálya, minőségi téli csemegék, ingyenes koncertek és gyermekprogramok színesítik az adventi kavalkádot Esztergomban, melyet a különleges Esztergomi Angyaljáték nyit meg december első napján.

Weboldal >>

blank

További érdekességek az idei Esztergomi Adventről:

Advent Csongrádon (2023. december 24-ig)

A Tisza-parti város főterén, immár hagyományosan a Kossuth téren adventi fények, karácsonyi ízek és illatok, változatos zenei és családi programok várják december 2-től karácsonyig minden hétvégén az idelátogatókat. A legkisebbeknek Meseerdő és Mikulásház kínál kreatív, játékos programokat, élményeket, míg a főtéri színpadon ünnepi műsorokkal, koncertekkel készülnek a családoknak. Fellép majd Farkasházi Réka és a Tintanyúl is a legkisebbek örömére. A Nagyboldogasszony-templomban jótékonysági koncertet ad Zséda, Kökény Attila és Rakonczai Viktor, továbbá Roy és Ádám, illetve Kocsis Tibor is zenél majd a csongrádi adventi hétvégéken.

Facebook >>

blank

Advent Szentendrén (2024. január 7-ig)

Szentendre is ünnepi ruhát ölt december 2. és 2024. január 7. között, hogy még varázslatosabb városképpel buzdítsa a látogatókat az adventi készülődésre. A hagyományos adventi vásár a Dumtsa Jenő utcában kap helyet, az adventi négy hétvégén gyertyagyújtásokat rendeznek a Fő téren, az óvodások programmal készülnek, a város kulturális intézményei, üzletei és vendéglátóhelyei pedig színes ünnepi rendezvényekkel készülnek az adventi időszakra. Mindezeken túl kézműves vásárral, filmbemutatókkal, koncertekkel színesítik ezt a csodás időszakot.

Weboldal >>

blank
Fotó: Advent Szentendrén Facebook

Ünnepvárás Siófokon 2023-ban: