Vissza a 80-as évekbe: 8+1 helyszín és program Budapesten, ami időutazásra hív

Dübörög a 80-as évek iránti őrület, ezért összegyűjtöttük nektek azokat a helyeket és programokat Budapesten, ahol ha csak néhány órára is, de egy igazán különleges időutazásban lehet részetek.

Time Heist Budapest

Öt vadiúj, tematikus, sokak által jól ismert sorozatok ihlette szabadulószobával vár benneteket a Time Heist csapata, Budapest szívében. A különböző témájú szobák közül kiemelkedő a Stranger Thingsben látottakat megidéző, hiszen ebben a sokak által kedvelt sorozatban elevenedik meg leginkább a 80-as évek utánozhatatlan hangulata, amit ezúttal izgalmas feladatokat teljesítve élhetünk át. A fordított világ rengeteg veszélyt rejt, a ti feladatok pedig, hogy bezárjátok a megnyílt portált. A szoba körülbelül egy óra alatt teljesíthető, 2-6 fő részére alkalmas, újgenerációs elemekkel felszerelt, valamint sok rejtélyt és izgalmat tartogat számotokra, nemtől és kortól függetlenül.

1094 Budapest, Liliom utca 5. | Weboldal

Fotó: Time Heist Budapest Facebook

IKONO Budapest

A nemzetközi sikereket követően Budapest leghíresebb utcájában nyitotta meg kapuit az IKONO élménygalériája. Az immerzív tárlaton 10 káprázatos fantáziavilágba csöppenhetnek a látogatók. Az emlékezetes utazás egy „csillogó dzsungelben” veszi kezdetét, majd Kimberly Leahey UV-festékkel kreált installációja kalauzol a tengerek varázslatos világába, de a Pablo Picasso festészeti kísérleteit idéző fényfestés során ti magatok is alkothattok. A fény és árnyékok birodalmában, a Végtelen lámpások szobájának időtlen terében egy szürreális sétának lehetünk részesei, ezt követően belépünk egy labirintusba, amelyet Heather Bellino készített az analóg és a digitális művészet egyesítésével, végezetül pedig egy retro arcade szobában nosztalgiázhatunk.

1052 Budapest, Váci utca 27. | Weboldal

Fotók: IKONO Budapest Facebook

Quixotic

Az új retrowave hullám legismertebb hazai úttörője, Quixotic minden alkalommal olyan szettekkel készül nektek, amelyek garantált audiovizuális időutazásra visznek benneteket a szinti hullámain. A DJ egy hazai viszonylatban úttörő bulisorozatot álmodott meg a nagyközönség számára, amelynek központjában a 80-as évek hangulata és a Stranger Things sorozat elemei állnak. Ha pedig még nincs programotok idén szilveszterre, akkor irány az Analog Music Hall, amely egy estére Hawkins városává változik, a 80-as évek hangulatával átitatva, mai és korabeli slágerekkel. Jegyek már kaphatók az alábbi linken.

Facebook >>

blank
Fotó: Quixotic Facebook

Toldi Art Mozi

Budapest méltán híres artmozijai bármikor megérnek egy látogatást, hiszen sok-sok éve várják a mozizás szerelmeseit. Mindezek közül kiemelkedő az 1930-as években épült, akkor még City néven működő, napjainkban már Toldiként ismert mozi, amelynek ajtaján belépve rögtön érezhető, hogy milyen izgalmas és sokszínű múlttal rendelkezik a hely. Az emblematikus helyszín a mai napig sokak kedvence, hiszen a vetítések mellett különféle bulikat is tartanak, mindezeken túl pedig bármely korosztály számára izgalmas találkozóhely.

1052 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38. | Weboldal

blank
Fotó: Toldi Art Mozi Facebook

Lumina Park – Budapest 150

Budapest 150. születésnapjának alkalmából valóságos időutazásra invitál a Palatinus Strandon kialakított Lumina Park, a fények segítségével. A különleges, részletgazdag LED-installációk a történelmi Budapest legfontosabb korszakain vezetik végig a látogatókat, bemutatva a főváros legfontosabb mérföldköveit. A Lumina Park állomásai egy-egy kiemelkedő időszakot emelnek ki, neves történelmi alkotásokkal és korszakalkotó események életre keltésével, az utazás végén pedig egy különleges víziót kaphatunk arról, hogy milyen lesz a jövő Budapestje. A jegyeket online is beszerezhetitek!

1003 Budapest, Soó Rezső stny. 1. | Weboldal

blank
Fotó: Németh Kriszti – Egy jó kép az utazásról

artKRAFT

Amennyiben autentikus vintage darabokat kerestek, vagy csak szívesen nézelődnétek egy különleges hangulatú boltban, akkor az artKRAFT-ban a helyetek! Az itt található bútorok, kiegészítők, dekorelemek és poszterek egytől egyig különleges történeteket hordoznak magukban, a régmúlt mindennapjairól mesélve nektek. Egyes darabokat újragondoltak, így találhattok náluk lovaskocsiülésből átalakított fotelt, satupadból bárpultot vagy akár kábeldobból készült dohányzóasztalt is. Egy biztos, egyik darab sem középszerű, így bármilyen enteriőrt feldobhatunk velük!

1117 Budapest, Budafoki út 70. | Weboldal

blank
Fotó: artKRAFT – Industrial – Design – Interior Facebook

Typo Showroom

A VIII. kerületi Typo Showroom egy aprócska kincsesbánya Pest belvárosában, csupán pár percre a Magyar Nemzeti Múzeumtól. A hangulatos üzlet polcai és állványai aprólékosan válogatott vintage és designerdaraboktól, táskáktól, cipőktől és egyedi kiegészítőktől roskadoznak, amelyeket baráti áron vásárolhatunk meg. Amennyiben kedvelitek a 80-as és 90-es évek stílusjegyeit, náluk biztosan találtok majd megfelelő darabokat! Ha pedig még ennél is nagyobb kedvezményekre vadásztok, akkor érdemes figyelni közösségimédia-felületeiket, hiszen minden szezonban tartanak egy-egy akciós hétvégét, amikor finom italokat kortyolgatva, a háttérben elektronikus zenét hallgatva válogathattok a leárazott termékek közül.

1088 Budapest, Krúdy utca 9. | Facebook

blank
Fotók: Németh Kriszti – Egy jó kép az utazásról

Budapest Roller Disco

Budapesten egyedülálló módon, a tavalyi évben szervezte meg első görkoris diszkóját a Budapest Roller Disco csapata, ami töretlen népszerűségnek örvend azóta is. Az önfeledt korizás lehetőségét a főváros különböző helyszínein teremtik meg az érdeklődőknek, olyan atmoszférával, amit eddig csak a 80-as és 90-es években készült filmekben láthattunk. Legközelebb november 25-én, a III. kerületi Folyondár Sportközpontban kerül megrendezésre az esemény, további információkat pedig a Facebook-eseményben olvashattok. Egy szó mint száz, elő a görkorcsolyát és irány a következő buli!

Facebook >>

blank
Fotó: Budapest Roller Disco Facebook

+1 Induljatok izgalmas időutazásra Budapest neonfényeivel: